A júniusban megjelenő magazinban ez volt a téma. Az írás, ha ihletként tör ki belőlem, mindig fantasztikus. Ezért más, ha egy a megadott témában kell írni, mert az nem mindig jön csak úgy. Volt olyan téma, amelyet úgy kellett kifacsarni magamból, hogy meglegyen. Ez a téma viszont összecsengett az adott állapotommal, az adott pillanatommal és csak úgy jött. Ez lett az eredménye, megosztom Veletek szeretettel.
SZERETET
Egy idézettel kezdem írásom, mely segítségemre lesz abban, hogy átadhassam számotokra azt, ami a szeretet lényege.
„ Lenni annyi, mint áradni. Létezni annyi, mint odaadottnak lenni. A folyamatos odaadottság a lét áradása. Minden azáltal van, hogy odaadott. ...Az odaadottság nem más, mint a szeretet."
Biegelbauer Pál
A földön - az embert leszámítva - minden lény és tárgy, minden ami van, odaadja magát… CSAK ÚGY. Anélkül, hogy ezen gondolkodna, anélkül, hogy ezért cserébe bármit kérne. Árad! Tehetnek vele bármit. Az ember nem ezt teszi. Az ember azzal, hogy megkapta a gondolkodás képességét és ezáltal kifejlődhetett személyisége, énje, képtelenné vált arra, hogy csak úgy áradjon, csak úgy odaadja magát. Tudattalanul minden cselekedetéért várja a viszonzást, várja vissza az elismerést, legyen az tárgyi vagy szóbeli, vagy csak a gondolatában megjelenő jó érzés, amit saját magának ad.
Lehet, hogy most sokan tiltakoznak azon, hogy de hát mi van akkor, ha én csak úgy segítek másokon, adományt adok, dicséretet, jó szót, mosolyt. Ez mind nagyszerű és szép, de csupán csak akkor nevezhetjük ezt szeretetnek, ha nem tölt el ettől minket egy jó érzés, egy elismerés saját magunk iránt. Mert, ha eltölt, akkor bizony csupán csak egy szimpla cserét hajtottunk végre, adtam valamit és kaptam valamit. Még ha ez csak egy jó érzést is adott számomra. Ez van.
Az igazi odaadottsággal te nem számítasz, csak a másik. Adod magad csak úgy és nem gondolsz arra, hogy mi lesz az eredménye odaadottságodnak. Felvállalod a teljes kockázatát annak, hogy lehet, hogy nem kellesz. Nem kell a másiknak az odaadottságod, a lényed. Olyan ez, mint egy halálugrás. Ugrasz a teljes bizonytalanságba, elfogadod azt, ami van, feltétel nélkül. Azt sem nézed, hogy kinek adsz, csak árasztod magad, odaadod magad. Ez az igazi szeretet. Amiért semmit nem vársz cserébe, ami viszonzás nélküli.
Csak kevesek jutottak még el környezetünkben abba az állapotba, akik erre képessé váltak, az odaadottságra, azaz a szeretetre. Ehhez, hogy képessé válj a szeretetre, először meg kell találnod igaz önvalódat. Le kell magadról fejtened azt a burkot, ami eltakarja isteni lényed, le kell magadról fejtened elméd és egód fátyolát, le kell tisztulnod. Ehhez keresned kell. Ebben számos útjelző tábla: ősi tanítások, gyógyítók, tanítók, jó könyv segíthet. Egyetlen dolgot viszont tenned kell: el kell köteleződnöd a mellett, hogy szeretnéd megtalálni önmagad, szeretnéd jól érezni magad a bőrödben, szeretnéd, ha rád találna a boldogság. Ha elköteleződsz, akkor hajtani fog egy olyan belső késztetés és erő, ami addig megy és keres, amíg meg nem találja a teljes megelégedettség állapotát. Vagy még pontosabban fogalmazva: rád nem talál ez az állapot, mert ezt nem elérni lehet, ezt nem akarni kell, ezt kapod.
"Ez az utazás, az élet a legtartalmasabb út és a legkalandosabb is egyben. Egyetlen titka van: csak a bátrak indulnak el, és csak a kitartóak jutnak el a végéig, de csak a taníthatóak nyerik meg."
SZERELEM
Mikor két lény, két ember találkozik egymással és az nagyon jó érzéssel tölti el őket, anélkül, hogy bármit tudnának a másikról, olyan vonzás jön létre, amit nem lehet megmagyarázni. Egymást éri két energiamező, két rezgésállapot és vonzza egymást. Ebből a kezdeti vonzásból kezd a két ember egymás felé fordulni és egymásba fonódni. Elárasztják egymást. Az elején ez egy igaz szerelem, mert nem vár el, csak árad. Ilyenkor mondjuk azt, hogy olyan rózsaszín felhőben úsznak. És bizony ilyenkor ez a szerelem még tiszta, valós és szép. Aztán, amikor ez a felhő kitisztul és megjelenik az elme és az ego, akkor a szerelem szertefoszlik, az odaadottság megszűnik és felváltja egy adok-kapok játék, aminek sajnos általában szétválás a vége. A szerelemhez két szabad ember, két magam ura ember kell, amit Müller Péter Isten bohócai című könyvében nagyon szépen fogalmaz meg. Hallgasd csak:
"A BOHÓCSZERELEM KÉT SZABAD LÉLEK SZABAD TÁRSULÁSA! ELKAPNI EGYMÁST A MAGASBAN, SZOROSAN, AZTÁN ELENGEDNI. - ÉS REPÜLNI TOVÁBB. A szerelemhez nem elég egy tüzelő szuka és egy kan egér!...Ahhoz egy Király kell és egy Királynő!...Két szabad ember! Két "magam ura" ember! Nem sóvárgás, vonítás! Van benne az is, de nem az a lényeg!... A lényeg, hogy nem elvesztek, hanem kiteljesedtek benne!...És az érzésnek nem a szolgái, hanem az urai maradtok!"
„Magam ura” ember az, aki megtalálta önmagát. Olyan ember, aki megtapasztalta, hogy a külvilág csak forma, aki tudja, hogy minden ő benne van, aki saját belsőjében már megtalálta a boldogságot, a nyugalmat és a békét. Aki tudja, hogy történjék körülötte bármi, az úgy jó, ahogy van, az ő nyugalma és békéje örök, az ő lelke hallhatatlan. Valami ilyesmi. És azért valami ilyesmi, mert a lényeg és az igazság szavakkal sosem fejezhető ki teljesen, csak valamennyire, csak részben.
Úgy érzem, hogy a földi síkon a szerelem által tapasztalhatjuk meg legjobban annak az érzésnek az esszenciáját, amit Isteninek nevezünk. Ebben az állapotban felejtkezünk el legjobban magunkról, ez által az érzés által tudjuk legjobban odaadni magunkat, CSAK ÚGY. Talán ezért vágyunk erre a legjobban, ez a legfőbb mozgatórugónk itt, a földi életben.
Kívánok Nektek ezért minél több igazi szerelmes pillanatot!
"Van aki képtelen a szerelemre, képtelen a mély érzelmekre, mert a szerelem is egyfajta halál, az elme s az ego halála." A.J. Christian
Szívünk megnyitása
Mit jelent ez? Olyan rejtélyesen hangzik és elég sokszor halljuk ezt mostanában. Nyisd ki a szíved, szívvel élj! Igen, ez olyan szépen hangzik, de nem tudjuk igazából, hogy ez mit jelent.
Azt jelenti, hogy kezdj el élni, kezdj el tapasztalni, kezd el odaadni magad. Akkor is ha fáj, akkor is, ha veszélyes, akkor is, ha félsz. Mert, ha nem teszed, nem is élsz. Már most halott vagy. Csak vegetálsz. A szív nélküli élet az önvédelemről szól. Óvatos vagyok, mindent megfontolok, hogy tegyem vagy ne tegyem, mert félek a következményektől. És ezáltal már nem vagyok önmagam. Ezáltal bezárom magam, nehogy valami „rosszat” tegyek vagy kapjak. Pedig rossz nincs is, rossz csak valakinek a szemszögéből lehet rossz. Minden valami miatt van, valamit tapasztalnod kell belőle, tehát a „rossz”-at valami miatt kapod, valami miatt fontos, hogy megéld.
Ha nem kezdesz el élni, akkor mit sem ér ez a földi, mostani életed. Ha nem kezdesz el tapasztalni, akkor, hogyan lépsz előre, hogyan lépsz egyre beljebb belső világodba? Ha nem élsz, akkor csak egyhelyben rostokolsz. Kizárólag a megtapasztalás segít neked megtalálni önmagad, ha beleengeded magad az életbe, ha beleengeded magad a szituációkba.
A legnagyobb gát, ami megakadályoz ebben: a félelem. Félsz az újabb fájdalomtól, félsz a csalódástól. Az eddigi tapasztalataid falakat, gátakat építettek közéd és a jelen élet közé. Ez bénít le. A félelmed. Ezt kell leküzdened, ha élni akarsz, ha szívvel akarsz élni. Ha szívvel szeretnél élni, akkor bátran el kell indulnod előre, az új megismerések felé. Erről már a magazin első számában írtam, de ha nincs meg, itt újra elolvashatod: http://arielsziv.blog.hu/2012/01/12/a_felelem_legyozese
