Búcsúzóul Müller Péter: Isten bohócai című könyvétől, egy utolsó részletet osztok meg Veletek. Érdemes olvasni a sorok között, akár többször is. Számomra hihetetlen módon írja le a lét lényegét, a boldogság kulcsát.

"Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig...Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!.....Nem száz és ezer és millió év...hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés....Csak a VAN van! .....Olyan bután pislogtok, mint a kofferok a vámhivatalban.. Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van az Idő - vagyis a mulandóság - de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. Acélkék színű. Mint ez a frakk-kabátom. Végtelen, üvegtiszta fényesség. Ha van rajtad karóra, itt eltűnik róla a mutató. Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi....De abba a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe; újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra várakozólistára kerül...

Az örökkévalóság: tudatállapot.

No, most, ha azt kérdezitek, hogyan lehet odajutni?

Úgy, hogy -

A FÉLELMET ÉS A VÁGYAT, A SÓVÁRGÁST ÉS A REMÉNYT, A SZORONGÁST ÉS A KÖZÖNYT ÁTVARÁZSOLOD MUZSIKÁVÁ ÉS KÖLTÉSZETTÉ. TÁNCODBAN MEGSZŰNIK AZ ÉN ÉS TE, MINT EGY KÖZÖS ÁLOMBAN, EGGYÉ OLVADSZ A PÁRODDAL. EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN MEGMARADNI CSAK ADDIG LEHET, MÍG AZ ÖNFELEDTSÉG MÁMORÁBAN ÉLSZ.

Azt kérded utána mi történik? Visszaesel pajtikám, a lyukon. S kezdődik elölről az egész. Újra félsz, újra szorongsz, újra sóvárogsz, újra a jövőt kémleled, s azt kérded, "mikor"?

No mármost, mit tegyünk mi , bohócok? Ez nagy kérdés! mert ugyebár mi is benne vagyunk abban a slamasztikában, amit a civilek "valóságnak" neveznek. Mit tegyünk?

Igyekezzünk muzsikává átvarázsolni életünk minden percét és óráját. Magától az élet nem szép! Azt meg kell csinálni. A "poézis" azt jelenti: elkészíteni. Az életünket meg kell művelni, poverelli! A "művészet" az "művi" - ezért mi életművészek vagyunk. Tudjuk, hogy ami nem emelkedik, az zuhan. S ezért igyekszünk az életet megemelni. Főleg önmagunkat, akár a saját hajunknál fogva."

Amit most megosztok Veled, nagy kincs lehet számodra. Nekem az! Nézd meg, ha kell sokszor. Ha már erre jársz, fogod érteni. Engedd magadba, fogadd el, éld át és akár add tovább!

https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ

Egy verset osztok meg Veletek.  Ahogy a címben írtam, engedd magadba, hatoljon mélyre, hisz mindig minden lehetséges :-)! Erről a témáról egyszer még írni fogok, egyszer....

Szeretettel Neked!

Egy beszélgetés keretében egyik barátomnak elkezdtem beszélni egy másik barátommal történt telefonbeszélgetés élményeiről. Nagyon óvatosan kezdtem, mondtam, hogy milyen aranyos volt, miket mesélt nekem. Barátommal meg szerettem volna osztani ezt az élményt, de végül nem sikerült igazán, mert már ezt is véleménynyilvánításnak vette, negatívumként, hisz észrevettem, hogy rögtön a pártfogásába vette. Én meg védekeztem és próbáltam árnyalni mondandómat, de sajnos már nem sikerült. 

Ebben a beszélgetésben, ha jól megvizsgáljuk, két esetben is felbukkant az ego jelenléte (és még biztos többször is). Egyrészt akkor, amikor valakiről véleményt alkotunk, legfőképpen, ha kritizáljuk, másrészt amikor a saját véleményemről meg szeretném győzni a másikat. Az elsőt rögtön észrevettem, de a másodikat csak így utólag. De mit is művelt itt az ego.

Az első esetben, ha véleményt alkotsz valakiről, kritizálsz valakit (amit remélem nem tettem, csak tényt közöltem), akkor ezzel őt kevesebbé nyilvánítod, mint saját magadat, azaz összehasonlítod saját magaddal és egy elismerést söpörsz be. Én jobb vagyok, hisz ő nyilván rosszabb, mint én.

A második esetben, amikor saját igazunkat próbáljuk védeni, szintén az ego szólal meg bennünk, hisz az igazságnak nincs szüksége indoklásra, az anélkül is igaz. Azzal, hogy véded, azzal, hogy igaznak a saját gondolatodat tartod, magadat feljebb emeled a másik embernél, azaz úgy érzed több vagy, azt gondolod, hogy te jobban tudod, az ego megint megkapta táplálékát.

Minden esetre a való igazságot még gondolatokkal sem lehet igazán kifejezni és még ha szavakba is próbálod önteni még jobban elcsúszol. Ráadásul hibába mondunk mi bármit is, a másik fél ebből egész mást hallhat meg, ért meg, úgy érti, ami az ő világa. Hát így jártam én.

Ahogy így újraolvasom ezt a pár sort, érzem, hogy csak részben tükrözi azt, amit szerettem volna átadni, de hátha elég ez is. A napi ego-nak pont az lenne a célja, hogy rövid, egyértelmű legyen. Ha kérdésed van, vagy másként gondolod, nyugodtan kérdezz, leírom bővebben. Szép napot!