Épp ideje, hogy írjak ezekről a fogalmakról, melyek utamat járva azt hiszem újra és újra csapdába kerítenek. Én vagyok a hibás, aki nem veszi észre rögtön ezt a csapdát, csak mikor már beleesett. Nem haragszom magamra, miért is tenném, reaktív mintáim működnek még, a lényeg, hogy sikerüljön a lehető legrövidebb időn belül észrevennem és kikászálódnom a csapdából. 

Biztonság. Szeretnénk ezt magunknak. Jó lenne. Most szólok! Nincs ilyen. Ez a csapda, nagy csapda! Ebbe estem én bele én is, újra. Történnek életünkben dolgok és azt hisszük, hogy ez sokáig így lesz, sőt még számos előkészületet is teszünk, hogy bebiztosítsuk magunkat. Nemcsak fizikai bebiztosításra gondolok, hanem elménk által is bebiztosítjuk magunkat. Gyakorlatilag létrehozunk egy álbiztonságot. És ehhez ragaszkodunk erősen, görcsösen és elkezdjük félteni, óvni és befeszítjük magunkat ebbe az állapotba. Áhh..

Az élet folyama, maga a bizonytalanság. Minden mindig változik. Pillanatról pillanatra. Ami ebben a másodpercben van, lehet, hogy a következőben nem lesz, de biztosan másmilyen lesz. Ez van. Lehet ezt megkérdőjelezni, belekötni, szépíteni, de felesleges.

Minden csak épp abban a pillanatban van, a jelenben. Éld át, élvezd. Az mindig akkor a Tiéd. Akkor. Persze, lehet, hogy még lesz olyan jó máskor is, de csak lehet. Ezért nem érdemes vele foglalkozni, mert eltereli a jelen pillanatról a figyelmed, amit így nem tudsz élvezni, észrevenni.

Nem könnyű tudom. Nem könnyű elfogadni a teljes bizonytalanságot, de érdemes. Érdemes, mert ezáltal megszűnik a feszülésed, megszűnik szenvedésed. Adod magad a létnek, adod magad a pillanatnak és nem agyalsz a jövőn. Így lehetsz éber, így áramolhatsz.