Az ego táplálásának rafinált és fondorlatos módja ez a mondat: "Milyen rendes vagyok!". Szinte érződik belőle, hogy megveregetjük ilyenkor a saját vállunkat és nagyon jó érzés önt el ilyenkor magunk iránt. Teszek, mondok valamit és ettől milyen jó vagyok. Ez az ego drogja, semmi más!

És akkor jöjjön ide néhány példa is, hogy tudd észrevenni. Adok valamit, adományozok valakinek valamit, segítek és ezzel azt adom magamnak, hogy milyen jó vagyok és ez megelégedettséggel tölt el engem. Vagy egyszerűen csak túl kedves, nyájas vagyok valakivel és ezért azt az érzetet nyugtázom magamnak, hogy de rendes vagyok.

Vigyázz, mindez nem azt jelenti, hogy ne adj, hogy ne légy kedves, csak azt, hogy ne ezért az érzésért adj, ne ezért az érzésért legyél jó. Hisz ez csak az egódat táplálja.

De, ha észreveszed, hogy megjelenik ez a jó érzés benned egy jó cselekedeted által, akkor sincs semmi baj, csak vedd észre, nyugtázz, hogy ez az egónak kellett, őt tápláltad. Ne csapd be magad, ne terelj!

Ha nem adsz és ha nem vagy kedves, Te akkor is eredendően jó vagy, jó. Ne felejtsd ezt el! 

Egy nagyon kedves barátom és tanítóm mondta nekem, hogy vigyázni kell, hogy bele ne csússzunk a spirituális egóba. És mennyire igaza van! Ezt a figyelmeztetést értettem akkor is, de a hozzá kapcsolódó tapasztalat szép lassan érekezett meg.

Mit is jelent ez? Ahogy haladsz az utadon, szép lassan épülnek bele bensődbe az információk, melyből lassan igazi, saját megtapasztalások, felismerések lesznek. És akkor örülsz, mosolyogsz, hogy de jó, ez megvan, sikerült, ez már bennem van.

De! Nem nehéz beleesni abba a csapdába, hogy Te ettől a megtapasztalástól azt hidd, hogy Te jobb és értékesebb vagy, mint a másik ember. Te ezt már tudod, ő még nem és valjuk be, kissé akár le is nézed azt a másik "szerencsétlen embert. Erre vigyázz! Szeresd őt, hisz Ő jó és értékes így is! Nem vagy jobb nála. Ha ezt hiszed, rögtön a spirituális ego csapdájában vagy, minden hiába!

És ha esetleg mélyebben szeretnéd ezt érteni, elég, ha a summa summarum című bejegyzésemet feleleveníted, az mélyre visz.

Valaki megdicsér: jól dolgoztál, klassz vagy, jól nézel ki, ügyes vagy, elérteél ezt, azt, és ezzel jobb vagy, mint a többiek. Jól esik ugye? Büszke vagy magadra. Ráadásul, ha még valaki olyan dícsér meg, aki híres, ismert, sikeres, gazdag, na az aztán maga a mennyország. Elszálsz és úszol a dicséretben, akár napokig. Feldob, jól érzed magad. Mert nagy adag drogot kapott az egód. Vald be, így van ez.

És akkor én jövök és bizony azt mondom, igen ügyes, jó vagy, de ettől függetlenül is, dicséret nélkül is, csak nem tudod, nem hiszed el, nem bízol ebben. Kezdj el bízni magadban. Tudd, hogy jó és értékes vagy, nem vagy kevesebb, mint más, de több sem. És akkor nem lesz rajtad gomb, amit nyomogathatnak, hangulatod nem fog függni a külvilág ítéletétől.

Mivel a facebokk-on nagy "élet" zajlik, gondoltam veszek onnan is példát. Az egónak fantasztikus terepet ad ez a közösségi oldal, igazán ki tudja ott élni magát és nap mint nap, sőt óráról-órára gyüjtheti be táplálékát. Hogyan is?

Például kiírsz egy klassz idézetet. Mi is játszódik közben le a fejedben? Vajon, ha elolvassák mit gondolnak rólam. Ez motivál. El fogják egy páran olvasni és biztos azt fogják rólad gondolni, hogy milyen klassz vagy. Rögtön adsz az egónak. Vagy csak szuper, jól sikerült képeket raksz ki magadról, hogy lássák milyen jól nézel ki. Újabb táplálék az egónak. És ez így megy ott fenn, a közösségi oldalakon folyamatosan. "Drogozunk." Megerősítésekre vágyunk, arra, hogy jók vagyunk. És ez elvarázsol minket. Ráadásul így könnyebb, mint face to face, ahol kevesebb elismerésben lehet részünk, sőt negatív visszajelzést is kaphatsz.

Ha őszinte vagy, igazán őszinte, akkor nem tagadsz. És ha ezt csinálod, nincs semmi baj, elég az is, hogy elismered és máskor is felismered, ha ezt érzed. Csak vedd észre. annyi elég, az segít.

Bizony nem kellene megerősítés ahhoz, hogy tudjuk, hogy valójában jók vagyunk, mert mindannyian azok vagyunk. Jók, egyediek, értékesek!

Ez van nekem. Legyen az bármilyen tárgy, de ami ma igen divatos és szembetűnő például az a mobiltelefon. Kinek milyen szuper van, mennyire új, miket tud és persze milyen sokba került. Mutogatjuk és ezzel többnek érezzük magunkat, mint a másik ember, büszkék vagyunk magunkra. Mink van nekünk. Azonosulunk a tárgyakkal, azok értékével, tényleg legyen az bármilyen és bármi. Ha nekem több van, szebb van, akkor én értékesebb vagyok. Ez az ego játéka csupán! Na persze a másik oldal is ott van, ha nekem kevesebb van, attól én értéktelenebb vagyok. A frászt!

Perszer különbözhetünk egymástól a formában és különbözünk is, de attól még önvalónkban egyformák vagyunk, egyformán értékesek vagyunk. Szeretünk megfürödni, abban az illúzióban, hogy ha nekünk szebb, jobb, újabb tárgyunk van, attól jobbak vagyunk. Egy újabb "drog" egónknak a sok közül, amivel táplálkozhat.

Amikor elújságolod valakinek, hogy Te ilyen és ilyen híres embert ismesz és ez büszkeséggel tölt el, az ego diadala jelenik meg. Én ismerem, bezzeg Te nem, ugye én milyen értékes ember vagyok. Nekem egy híres ember az ismerősöm, a barátom. Így én is értékesebb vagyok, főleg Tőled.

És akkor ahogy eddig is írtam, miért lenne az a híres ember értékesebb, mint bárki más, úgy önvalójában? Nem az. Így ha valaki azzal emeli magát magasabbra a környezetében, hogy kit ismer, az csak az egójáról szól. Észre kell venni.

Egy kis csend után, amelyre most szükségem volt, újra jelentkezem.

Mindenki átélte már és még akár nap mint nap átéli azt az érzést, hogy valakinek vagy valakiknek a társaságában zavarban érzi magát. Hogy is viselkedjen, hogy álljon, üljön, mit kezdjen magával és ha még meg is kell szólalnia, mit is mondjon. Zavarban vagyunk. Elég feszültté válunk, szorongunk. Mert meg akarunk felelni a másik embernek, embereknek. Mintha ők jobbak lennének. Számít a véleményük. Kisebbnek érezzük magunkat tőlük, pedig tudnunk kellene, hogy nem vagyunk azok.

Azt gondolokm, hogy ez egy elég mély frusztráció, van mit rajta dolgozni. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, vedd észre és már rögtön a szituációban próbálj meg segíteni magadon. Gondolj arra, hogy Te is értékes vagy, mint a másik fél, lényegét tekintve Ő nem különbözik Tőled. Így könnyebb lesz és lépsz lassan előre.

Minden reggel találkozom ilyen esettel manapság, ahogy autóval jövök dolgozni. Ma reggel is így volt. Autós szidja a másikat, hogy miért nem megy, mit csinál. Nagy indulatok törnek fel ilyenkor, már megfigyeltem. Az egyik autós szidja a másikat. Mert jó szidni. Milyen béna, milyen hülye a másik. És miért is szidja? Mert úgy gondolja, hogy azzal, hogy a másikat szidja akkor ő jobb. Persze ez nem tudatos, ez egy tudattalan viselkedés, de az alapja ez. Én jobb vagyok, ügyesebb, a másik meg egy szerencsétlen.

Nyilván az nem igaz és nyilván semmi nem múlik 10 másodpercen, de az a drog, ami ilynekor kell az egónak az beszerzésre kerül. És bizony ez minden esetben így van, ha szidunk és ócsárolunk valakit valamiért. Kell nekünk az az érzés, hogy a másiktól jobbak vagyunk.

Egy kedves ismerősöm, akit nagyon szeretek, szinte minden nap elmesél nekem egy egymáshoz nagyon hasonló sztorit. "Képzeld el felhívott egy kedves barátom és érdeklődött rólam és el fog jönni hozzám meglátogatni. Hát, hogy milyen kedves, ennyi év után is szeret engem és hajlandó miattam ideutazni, olyan jól esik." És minden nap mesél nekem ehhez hasonló történetet, hogy milyen jól esik neki, hogy éppen ki hogy szereti őt, ki hogy figyel és gondoskodik róla, segít neki.

Minden nap szereti érezni, hogy őt mennyien szeretik, ami igaz is és azzal nincs is semmi baj, csakhogy ez a megerősítés kell neki, mint egy falat kenyér, mert önmagáról ő ezt nem hiszi el és bizony az egónak kell a táplálék. Ugye jó vagyok? Ugye szeretnek? Pedig ő e nélkül is jó és kedves és aranyos, szeretnivaló, csak éppen nem tudja és bizonygatnia kell ezt önmagának, nagyon sokszor. És gondolj csak bele, ha valamit nagyon sokszor bizonygatunk, ott elég nagy bizonytalanság húzódhat meg a mélyben, egyébként nem tennénk. Hm? 

És bizony meg is fogalmazódott bennem egy új téma lehetősége, ami az önszeretetről, önbecsülésről fog szólni és ide nagyon kapcsolódik, úgyhogy hamarosan billentyűzetet ragadok és írok erről. Addig is csak ügyelj és figyelj magadra, további szép napot!

Ezt a történetet, amit leírok Nektek, Balogh Béla: Végső valóság című könyvében olvastam és nagyon tetszett, így megosztom Veletek.

"Azt mesélik, egy tudós felfedezte, hogyan lehet önmagát úgy reprodukálnia, hogy lehetetlen legyen az eredetit megkülönböztetni a másolattól. Egy nap meghallotta, hogy a halál angyala őt keresi, ezért gyorsan készített egy tucat másolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nem tudta, hogy az előtte lévő tizenhárom lényből melyik a tudós, ezért aztán ott is hagyta őket, és visszatért az égbe.

Azonban ismervén az emberi természetet, az angyal hamarosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra. Azt mondta:

- Uram, ön egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolatokat tudott készíteni önmagáról. Hanem én mégis felfedeztem egy kis hibát a munkájában. Csak egy ici-picit.

A tudós azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:

-Lehetetlen! Hol van a hiba?

-Pont itt - mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a másolatok közül és magával vitte."

Egy olyan példát hozok, ami általános, mindenki ezt éli át ebben a szituban és a megfelelési kényszerünkhöz kapcsolódik.

Nem várt vendég csöppen be hozzánk. Nagyon szeretjük, örülünk Neki, de mégis az első reakciónk az, hogy elnézést kérünk tőle, hogy egy kis rendetlenség van, esetleg kosz, meg nem vártuk és akkor még ki tudja éppen miért, ugyanis meg akarunk Neki felelni. Miért is? Szeretnénk a szemében jók lenni, pedánsak, szeretnénk jó benyomást kelteni rá. Meg akarunk Neki felelni. Kell az egónak az elismerés. Na és hát ha jönnek a dicséretek, hogy de klassz a lakásod, meg ez meg az, az persze a mennyei gyönyör tud lenni. Igaz? 

És persze ez számos, az élet minden területén megnyilvánul, hogy meg akarunk felelni a külvilágnak. Pedig nem kellene. Kizárólag magunknak, akik mi vagyunk.

A hét elején fogalmazódott meg bennem egy nagyon fontos felismerés, mélységében, mert eddig is hangoztattam, de nem tükrözte a valóságot. Ez az, hogy egyetlen hűség fontos az életben, az önmagunkhoz való hűség. Ha önmagunkhoz hűek maradunk életünk során, akkor mindig boldogok leszünk. A kulcs ebben a felismerésben, az önmagunkhoz-ban van. Ki is önmagunk? Tényleg azok vagyunk-e akiknek gondoljuk magunkat, vagy ez az ego, az énutánzatunk, akinek meg akarunk felelni. Hát ez a lényeg. Mert még, ha nem találtuk meg önmagunkat, akkor számos viselkedésünk kényszeres lesz, amit a múltunkból hoztunk. Ezért először találd meg önmagad, ami sok-sok figyelemmel sikerül, és utána maradj hű hozzá.

Addig is, hallgass a megérzéseidre, a belső érzeteidre! Ha valahol nem érzed magad jól, hagyd ott, ha valahová nem szeretnél menni, ne menj és stb. és stb.....

Pár hete egyik barátnőmmel beültünk egy kávézóba, hogy kicsit beszélgessünk és jól érezzük magunkat. Két nő. Jött a pincér, egy elég jóképű férfi. És akkor beindult a hadművelet. A barátnőm rögtön lecsapott, félszemmel mindent láttam és érzékeltem. Szemezett, mosolygott, győzni akart. Én legyek a jobb. Ez olyan nagyon tudatallati viselkedés volt és az ego szülte. Nem tudta, hogy nem kell harcolnia, mert nincs vetélytárs.

Azt nem tudom, hogy a férfiak között ez így működik-e, de a nők között, ahol még az ego nyomul és táplálékot követel, igen. Ki a jobb, szebb? Két ego irányította nő összehasonlítja egymást és "harcba indul, pedig igazából nem is kell neki a férfi, csak maga a diadal. Hát ennyi. A lényeg itt az összehasonlításon van. Én legyek a jobb, ne a másik.

Régebben ez sokszor előfordult velem. Ültem a metrón, elővettem az aktuális könyvet, amit épp olvastam és bizony úgy nyitottam ki, úgy tartottam, hogy a körülöttem lévők láthassák, ha akarják, hogy mit olvasok. Ilyenkor büszke voltam magamra. Látod, ilyen klassz könyvet olvasok én. Ez játszódott le gondolatban magamban.

Elismerésre vágytam, kellett az egómnak a dicséret, mégha nem is hangosan érkezett. Jó vagyok, mert én már ilyen és ilyen könyvet olvasok. Hát bizony ez így volt.

Az ego, hogy élhessen folyamatosan elismerésre vágyik. Visszaigazolást vár a külvilágtól. Az ego. Ami nem Te vagy. Te értékes és jó vagy e nélkül is! 

Ha őszinte vagy magadhoz, akkor Te is bevallhatod magadnak, hogy sok hasonló esetben volt már részed. Bőven elég, ha magadnak bevallod, az is segít. De legalább ezt tedd. Úgysem hallja senki. Akkor meg nincs kockázata, viszont eredménye annál inkább. És egyre több!

Társalgás közben, jó kedvemben nagyon vicces dolgot mondtam, ami még nem is lenne probléma, sőt a hangulatnak jót tesz, viszont közben magamban el is könyveltem, hogy de jó mondtam, milyen "szuper" is vagyok. Biztos így gondolja a másik fél is, tetszett neki is. Na ez már egó a javából.

Azaz a másik ember. Neki imponálni, legyen az bárki, azt jelenti, hogy meg akarsz felelni, számít a másik ember véleménye. Kell az egónak a dicséret, a másik jó véleménye, ez az ő tápláléka. Jó vagyok.

Ezt már írtam. Nem kell a másik jó véleménye, hisz anélkül is épp olyan jók vagyunk, értékesek mindnyájan.

Egy beszélgetés keretében egyik barátomnak elkezdtem beszélni egy másik barátommal történt telefonbeszélgetés élményeiről. Nagyon óvatosan kezdtem, mondtam, hogy milyen aranyos volt, miket mesélt nekem. Barátommal meg szerettem volna osztani ezt az élményt, de végül nem sikerült igazán, mert már ezt is véleménynyilvánításnak vette, negatívumként, hisz észrevettem, hogy rögtön a pártfogásába vette. Én meg védekeztem és próbáltam árnyalni mondandómat, de sajnos már nem sikerült. 

Ebben a beszélgetésben, ha jól megvizsgáljuk, két esetben is felbukkant az ego jelenléte (és még biztos többször is). Egyrészt akkor, amikor valakiről véleményt alkotunk, legfőképpen, ha kritizáljuk, másrészt amikor a saját véleményemről meg szeretném győzni a másikat. Az elsőt rögtön észrevettem, de a másodikat csak így utólag. De mit is művelt itt az ego.

Az első esetben, ha véleményt alkotsz valakiről, kritizálsz valakit (amit remélem nem tettem, csak tényt közöltem), akkor ezzel őt kevesebbé nyilvánítod, mint saját magadat, azaz összehasonlítod saját magaddal és egy elismerést söpörsz be. Én jobb vagyok, hisz ő nyilván rosszabb, mint én.

A második esetben, amikor saját igazunkat próbáljuk védeni, szintén az ego szólal meg bennünk, hisz az igazságnak nincs szüksége indoklásra, az anélkül is igaz. Azzal, hogy véded, azzal, hogy igaznak a saját gondolatodat tartod, magadat feljebb emeled a másik embernél, azaz úgy érzed több vagy, azt gondolod, hogy te jobban tudod, az ego megint megkapta táplálékát.

Minden esetre a való igazságot még gondolatokkal sem lehet igazán kifejezni és még ha szavakba is próbálod önteni még jobban elcsúszol. Ráadásul hibába mondunk mi bármit is, a másik fél ebből egész mást hallhat meg, ért meg, úgy érti, ami az ő világa. Hát így jártam én.

Ahogy így újraolvasom ezt a pár sort, érzem, hogy csak részben tükrözi azt, amit szerettem volna átadni, de hátha elég ez is. A napi ego-nak pont az lenne a célja, hogy rövid, egyértelmű legyen. Ha kérdésed van, vagy másként gondolod, nyugodtan kérdezz, leírom bővebben. Szép napot!

Mai ego:

Ahogy ültem a metrón, egy nyári programon gondolkodtam és azon milyen kalssz lesz és eszembe jutott egy előző nyári élmény, amit ugyanazokkal az emberekkel töltöttem el. Eszembe jutott a nyár, annak melege és egy nagyon szép, kéynelmes ruhám, amiben nagyon jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy fel fogom majd újra venni és megint milyen szép leszek benne, tetszeni fogok az embereknek. És akkor itt el is csiptem egóm megjelenését. Szép leszek benne, tetszeni akarok másoknak. Ki akarok tűnni, szebb akarok lenni, mint más és ez jót tesz az  egónak. Elégedettséggel tölti el, táplálja.

Amikor azonosítjuk magunkat testünkkel, ami csak a formánk, úgy gondoljuk, hogy testünk, kinézetünk csinosításával érdemeket kell kivívnunk, egónkat erősítjük és tápláljuk. Kell az egónak a dicséret, a kiemelkedés érzése a többiek felett. Jobb vagyok, látod? Hát, ez a mai történet.

Felmerült már bennem az a gondolat, hogy az egóról írok bővebben Nektek, hogy megismerhessétek. Ez már az előző blogomban írása közben is foglalkoztatott, de nem írtam róla. Nem, mert annyi jó könyv szól erről, minden le van már írva, mit írhatnék Nektek erről, a csapból is az ego folyik, illetve még nem is voltam teljesen tudatában vele. Aztán jött egy ötlet, ami arra készetett, hogy írjak mégis róla, de ne csak a szokványos módon, az unalmas lenne számotokra.

Gyakorlati példákkal, naponta csak egyet, amit megélek, észreveszek, tapasztalok másokon és ha közelit felém is, mert naponta jön ám, nem is egyszer a drága-kedves-aranyos. Újra hatalmat akar és meg szeretne erősödni. Rájöttem, hogy ébernek kell lennem, folyamatosan és akkor ez nem fog megtörténni és idővel végleg lelép. :-) Ez lesz a napi ego. Hetente egyszer viszont írok az egóról egy elméleti anyagot is, hogy jobban megismerhessétek.

Mai ego:

Valakivel beszélgettem telefonon, mert kiváncsi voltam, hogy van, mi történik Vele, hisz Ő fontos nekem és ahogy kérdezgettem, észrevettem, hogy jól esik nekem is az Ő figyelme, ha Ő is kiváncsi. Miért is? Hogy fontosnak, jónak érezzem "magam". Kell az egónak egy megerősítés.

Pedig e nélkül is jók vagyunk, enélkül is fontosak vagyunk, csak úgy önvalónkban. Hisz mindannyian magunkban hordozzuk az értéket, eleve értékesek vagyunk. Aki kívánja a megerősítést, az csupán az ego.