Van bennem egy nagyon mély belső késztetés arra, hogy megosszam ennek az új életnek az esszenciáját, amit élek. Megosszam azokkal az emberekkel, akik nagyon közel állnak hozzám és bárkivel, aki erre jár. Ennek egyetlen oka van: szeretném, ha az övék is lehetne ez az állapot, hogy érezhessék ennek csodáját. Ezen felül, mivel nélkülük nem lehetnék itt és most, ebben az állapotban, olyan mély hálát érzek irántuk, hogy úgy érzem talán sosem tudom kellőképpen meghálálni Nekik. Gyakorlatilag minden nap azon ügyködöm, hogy mit is segíthetnék. Pedig tudom, hogy senki vagyok, hogy semmi vagyok, hogy egy vagyok csupán a sok közül, és senki nem több senkinél, és mégis, ez a belső késztetés mocorog állandóan bennem. Ez a helyzet. Az egód most tiltakozhat, hogy mit okoskodik ez itt,.. na jó, jó, de akkor meg, hogy osszam meg Veled, ha nem mondom el. Ne hagyd magad most az ego által  legyőzni, nem okoskodom, csak próbálok Veled megosztani valamit. Ennyi.

Keresgetek, olvasgatok, megosztok mindenfélét Veletek. Fantasztikus írásokat találok. Osho, Müller Péter, A.J. Christian, E. Tolle, Kiss Balázs Kunó (Csillagmag), Coelho, Balogh Béla .... Írok én is ezt, azt. De ma azon gondolkodtam, hogy még nem osztottam meg Veletek a saját tapasztalatomat. Hogy hogyan találtam rá saját magamra. Hát íme.

2012. január 5.-e kora reggelén, épp a szokásos aznapi szendvicseket készítettem. A fejemben szólt a szokásos hang, folyamatosan gondolkodtam, azaz elmélkedtem, agyaltam. Olyan végsőkig megtört állapotban voltam lelkileg, aznap reggelre már mindent elveszettem, ami számomra nagyon fontos volt. A legfontosabb emberi kapcsolataimat. Nagyon sokat fájt, de már ezen is túlvoltam, annyit sírtam az előző egy hónapban, mint még soha. És végül már teljesen megadtam magam. Olyan minden mindegy volt. Mint egy halálraítélt, aki utolsó kívánságát kezdi megfogalmazni, elkezdtem magamban a barátaimhoz beszélni a fejemben. Nem hangosan, fejben. És elkezdtem nekik beszélni azokról a dolgokról, hogy én hogy gondolom az életet, a barátságot, stb. És ahogy így meséltem nekik, gyakorlatilag minden olyan gondolatfoszlánynál, ahol észrevettem az ego jelenlétét - kimondtam magamban, hogy látjátok ez is ego, meg ez is ego, és ez is ego, na meg ez is ego..lépten-nyomon ezt mutattam be....és ahogy mormoltam ezt folyamatosan egyszer csak az ego eltűnt  .... Nem tudtam mi történik, csak haladtam be a munkahelyemre és vigyorogtam, és nagyon jól éreztem magam. Ezt az érzetemet írtam meg Nektek, az Új kezdet című írásomban. Itt születtem újjá. Felszabadultam. Megszabadultam az egóm uralmától. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy nagyon jó és nem hiányzik semmi és jól vagyok és nem is tudom, mi van. 

Azóta eltelt bő másfél hónap. Sokat olvastam a fent említett tanítóktól, hogy mi történt bennem és hogy milyen is ez az új világ. Ráakadtam egy részletre ma reggel, így szól: "Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva." E. Tolle: Új föld, 76. oldal. Hát ez történt meg bennem aznap reggel. Ez a két dolog nem fért össze bennem egymással. És győzött a jelenlét. Ennyi. Nem több.

Kiss Balázs Kunó cikkében, amit megosztottam Veletek, (2012. -feladat a nézőpontváltás), próbál Nektek adni egy más nézőpontot arra, hogy találhatjátok meg önvalótokat. Az elme oldaláról. Én most próbáltam adni Nektek egy másikat. Az ego oldaláról. Hátha ez is segít. Hátha. Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretném ezt, tiszta szívemből. Adnám ezt Nektek. Mert megérdemlitek! Mindannyian!

Egy másik nézőpont: ismerd meg az egót, minden oldalát, működését, olvass róla, pl. Új föld, küldöm, ha kell: arielsziv@gmail.com és utána figyeld és csípd nyakon magadban, egyre többször. Vedd észre. Azt írja Tolle, hogy valahányszor felismered, gyengül. Majd eltűnik hatalma.