Egy idő óta arra bíztatlak Titeket, hogy hallgassatok a szívetekre, ne gondolkodjatok, ne agyaljatok, éljetek ösztönből. Majd aztán rájöttem, hogy érdemes egy picit mélyebben azt kifejtenem, hogy mit is jelent az, amit én ezzel sugallok.
Mindig azt mondják nekünk, azt olvassuk, hogy mi, mint emberi lények itt a földön, azzal emelkedünk ki az élővilágból, hogy megkaptuk a gondolkodás képességét. Az állatok csak ösztönből viselkednek, nem gondolkodnak, nem agyalnak semmin, megélik azt, ami van. Ezért, ha egy ember kiéli az ösztöneit, akkor állatiasnak minősítik érte, így azt gondolom érdemes egy kicsit mélyebben kifejteni, hogy akkor hogy is van ez.
Ehhez a szóhoz, hogy ösztön, sajnos inkább negatív jelzők, negatív érzetek társulnak az emberek fejében, így vagyunk kondicionálva már gyerekkorunk óta. Már a szülők elkezdik a gyerekeket beszűkíteni egy adott társadalmi norma keretei közé, hogyan kell viselkednie, mi illik és mi nem. Van, aki ezt a keretet nagyon szűkre, van aki tágabbra teszi, de keret van. Keret kell is, hisz együtt élünk sokan itt a földön és ehhez bizony szabályokra szükség van. Azaz kulturáltságra szükség van, ezen a folyosón végig kell menni itt mindenkinek. Nyilván persze egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a kulturáltságot milyen mély elnyomás kísér. Mennyire akarja egy szülő gyermekét a saját képére alkotni, mennyire terjeszti ki a hatalmát gyereke felett, mennyire alázza, nyomorítja meg a lelkét. Hisz a gyerek kiszolgáltatottja szülejének, akár tetszik, akár nem, ő a legközvetlenebb olyan személy a gyerek életében, aki hat rá.
A környezetünk által tehát kondicionáltak vagyunk, ki milyen mértékben, az a környezet milyenségétől függ. Ezért viselkedésünket, cselekedeteinket ezek határozzák meg, a múltban megélt tapasztalatok. Ebből cselekszünk, ítélünk, ez határoz meg minket. És mivel ez határoz meg minket, elfedi igazi belső egyéniségünket, önvalónkat. Egy-egy helyzetben a szerint cselekszünk, döntünk, amit ez a kondicionáltság mond nekünk. Nem úgy, ahogy szeretnénk igazán. Elménk, mint személyiségünk őrzője itt közbelép és háttérbe szorítja belső érzetünket. Gyorsan aktivizálódik ilyenkor.
És akkor mi a megoldás? Már gyerekkorban vigyáznunk kell arra, hogy a szabályokon túl ne korlátozzuk le gyermekünk természetét, hagyjuk megélni az ő örömét, még akkor is ha az hangos, furcsa, fárasztó, vagy más mint a miénk. Ő csak egyszerűen jól érzi magát, nevet, futkározik, táncol, jól érzi magát, Ő ilyen. Had élje meg milyenségét, saját érdeklődését, azt, amit szeret csinálni. Hagyjuk meg egyéni szabadságát. Nem szabadosságát, szabadságát. Erről bővebben a Summerhill című könyvben sokat olvashatsz.
De akárhogy is igyekszel, a környezeti hatásokat nem tudod és nem is kell kivédened, nyilván persze nem mindegy mennyire elnyomott és kondicionált felnőtt, mennyire egészséges lelkületű emberré válunk. Minél jobban megnyomorította a környezete az embert, annál nagyobb bátorságra és annál kitartóbb munkára van szüksége ahhoz, hogy a hozott kondicionáltságtól megszabaduljon, ezáltal felszabaduljon. Viszont mindenki képes rá, a lehetőséget erre megkapta.
De hogyan szabadulhatunk fel kondicionáltságunk alól?
Ha elkezdünk természetesek lenni. Azt tenni, ami természetes nekünk. Ha éhesek vagyunk eszünk, amit kívánunk, ha szomjasak vagyunk iszunk, ha aludnánk, alszunk, ha szeretnénk kifejezni az érzéseinket, kifejezzük és így tovább. Nem törődve azzal, hogy mit szól ehhez a külvilág. Nyilván nem fekszünk le az utcán aludni, kulturáltságunk az marad és nyilván kötelességeink is. Viszont, amikor a lehetőség adott, akkor tegyük azt, ami jól esik nekünk.
Ha elkezdünk természetesek lenni, a legnehezebb a félelmeinket leküzdeni. De érdemes, mert ettől egyre inkább felszabadulunk. Egyszerűen csak azt tesszük mindig, ami számunkra természetes. Nem azért nem eszünk húst, mert azt mondják, hogy nem egészséges, hanem azért, mert természetes módon nem kívánjuk. Ha meg kívánjuk, együk meg. És ez a viselkedésünk vegye át a vezető szerepet életünkben, hogy éljük meg azt, ami számunkra természetes és jó, ne azt, amit az elménk, a kondicionáltságunk mond, amit a külső környezet diktál. Hesegessük el azt, az a korlátunk, vállaljuk bátran a belső érzeteinket, ne számítson az, hogy mit mondanak rólunk.
Egyszer elkezdett az motoszkálni a fejemben, hogy nem jó „tudatosnak” lenni. Ki is fejeztem ezt. Azt éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel. Éreztem, hogy az a nagy „tudatosságom”, millió dologban lekorlátoz, megbénít. Feszültté tesz. És bizony annak a viselkedésemnek akkor régen semmi köze sem volt a tudatossághoz, csak én azt hittem, hogy tudatos voltam. Nem tudatos voltam akkor, hanem kondicionált. Tudálékos, okoskodó és elmeirányított kis gépecske, sok-sok felhalmozott ismerettel, hogy mit hogy, és mit hogy nem kell csinálni. Közben már alig-alig voltam természetes és ezt a feszültséget éreztem. Ez buggyant ki akkor belőlem.
Érdemes megadnod magad, érdemes eldobni az „agyalást”, hisz tévútra visz, fájdalmakat, szenvedést okoz, akár betegséget is, például egy félelem miatt visszafojtott érzés által.
És ahogy már írtam Nektek a kondicionáltságunk összessége, az amit kaptunk, az az egónk. Sokat írtam már Nektek erről. Az egóról. Az nem te vagy, az egy „énutánzat”. Aki helyetted cselekszik, megsértődik, aki rángat, aki kéri jussát. Amíg hagyod, így lesz. Amíg nem veszed észre, ural. Minél többet észreveszed, úgy veszít erejéből. Minél többet észreveszed, azáltal a jelent éled és nem a múltat és a jövőt. A figyelmed a jelen pillanatba visz. …és folytathatnám itt reggelig a mondókámat, mert ez a lényeg, semmi más….és tudod miért teszem, azért hogy Neked is jobb legyen, csak ezért. Egyszerűen csak szeretném, ha minél több ember jól érezné magát, ha felszabadulhatna saját egója, azaz a kondicionáltsága alól.
De ha csak már azt megpróbálod, hogy egyre természetesebb légy, azzal is sokkal szabadabb leszel. Próbáld ki és meg fogod tapasztalni.
