"Azt én tudom." "Ez nem így van." "Ezen én már túl vagyok." "De." "Rosszul gondolod." Sokszor hallom ezeket és ehhez hasonló mondatokat azoktól, akik kérdeznek, kiváncsiak: így reagálnak a válaszaimra. Ellenállnak. Azonnal. Erősen.

Igen, nem tudok segíteni senkinek. Mindenki csak magán tud. Ezen múlik. Igaz. Ugyanakkor úgy érzem belül, hogy lehet iránymutatást adni bárkinek, de csak az az ember fogja meghallani, aki nyitott és szeretné jobban érezni magát, és érzi, hogy valami nem jól működik körülötte és keresi a megoldást. Aki bevallja, hogy van vele gond és aki egóját félretéve bátran, bizalommal fordul a másik felé, nem ellenségnek tekinti, hanem szövetségesnek.

Miért is ellenállunk? Az egónk teszi ezt. Gépiesen, mert vesztét érzi. Így védelmezi magát, fennmaradását. Védi pozicióját, nehogy alulmaradjon. Így nem, vagy nehezen fogad el bármit is, amit kívülről mondanak neki és ráadásul azt az érzetet keltik, hogy valamit ő nem úgy tud, ahogy kell. Azonnali, elementáris erővel vág vissza, a fent említett mondatokat hangoztatva. Amíg ezek vagy ehhez hasonló mondatok elhangzanak, nincs mit tenni. Elhallgat az ember, ugyanis felesleges bármit is mondania. Zárva vannak a kapuk.

Aki igazán változni szeretne, aki szeretne kilépni káprázatos világából, annak fel kell hagynia az ellenálással. Ez csak alázattal lehetséges. És ez fájdalmas. Nem kicsit, de érdemes ezen túlesni, hisz felszabadulást hoz.

Szepes Mária, Varázstükör című könyvében így ír erről:

"Aki az ember betegségét gyógyítani kívánja, az a lelkével, legbenső lényegével vegye fel a kontaktust. Segítsen megkeresni vele együtt a dolgok valódi nevét. A varázsigét, amely eltünteti a képzelt különbségeket, gátakat emberek, országok, világrészek, bolygók, naprendszerek és Isten között. E folyamathoz azonban szükséges az ember, aki tudja, hogy beteg. Önként aláveti magát az operációnak. És az orvos. Ez a gyógyulás feltétele. Minden egyéb kuruzslás."

"A valóságról szeretnék hírt adni önöknek. Minden ember királyi örökségéről, amelyből kirekesztve él képzelt bajai, félelmei között. E káprázatokon nem lehet káprázatok különféle formáival segíteni. A mögötte lévő sóvárgást nem lehet káprázat-javakkal kielégíteni. Rang, vagyon, gyönyör, hatalom, gyűlölet, siker olyan öltözék a királyi szellemen, amelyet sátáni szélhámos szabott rá, és tragikomikus szuggesztióval kényszeríti őt meg a tömeget, hogy a fikciót valóságnak ünnepelje, míg egy gyermek, egy suszterinas talán, el nem kiáltja ártatlan nevetéssel, hogy a király meztelen.

Nézzék meg barátaim, a tébolyda szerencsétlen lakóját, a skizofréniás beteget, aki négy groteszk mozdulat megszakításával viszi ételét az asztalhoz. Csak így tud hozzájutni. Csak így tudja elfogyasztani. Pedig egyenesen, folyamatosan is megtehetné az utat. Kívül nincsen semmi akadálya. Csak belül. Benne. Aki szelllemi szemmel figyeli az ember életét, látja, hogy minden mozdulásának, céljának hasonló feltételei vannak. S aki kényszeríteni akarja rá, hogy semmibe vegye az előtte tornyosuló, képzelt akadályokat, keresztültörje a kivetített, vastag gátfalakat, súlyosbítja állapotát. Krízisből, krízisbe hajszolja. Egy ilyen rögeszmét csak belülről lehet megsemmisíteni.................."

"................... Most pedig térjünk vissza a királyhoz, aki meztelen. Nézzük, ahogy a világba lép, és nézzük, ahogy eltávozik belőle úgy, ahogy jött, meztelenül, puhán, rangjelzés, jelmez nélkül. Akármi volt a szerepe az Időszínpadon. Mit hozott, és mit visz magával? Hozta jellemét. Tévedhetetlen vonzalmait és taszításait. Tehetségét vagy tehetetlenségét. Sorsformáló akaratát, vagy sorsát a gyöngeségben. És mit visz magával? Semmi mást, csak tapasztalatot, amely új jellemet formál benne.

Az, hogy a világ jobbá, elviselhetőbbé, igazságosabbá, az élet elhetőbbé váljék, magától értetődő szükségesség, de csak okozat lehet. Mégpedig a személyi és sovén (soviniszta: előítéletekkel rendelkező) rögeszmék megsemmisítésének következménye. Ha sikerül kivégezni a gyűlölet rögeszméjét, kiküszöböltük a másik ember ártalmára történő akciókat. Ha sikerül kivégezni a különvalóság rögeszméjét, meghal a beteg becsvágy, és az Istennel meghasonlott egoizmus terméke, a háború."

Ha már én mostanában nem is, mások írnak Nektek fontos, mély és igazán segítő útbaigazításokat. Ezt olvastam ma. Szeretettel osztom meg.

http://www.life.hu/sztarszerzok/20130624-muller-peter-heti-utravalo-79-resz.html

Tegnap olvastam a változásról, avagy arról miért is nem tudunk megváltozni. Mert azt a legfontosabb dolgot nem tesszük meg, ami nélkül nincs igaz változás: hogy elkezdjük végre szeretni és elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

Szeretettel osztom meg:

http://csillagmag.hu/irasok/tenyleg-teljesen-meg-tudsz-valtozni/