Éberség

 2013.09.25. 09:38

Megosztottam már ezt az írást Veletek, most újra megteszem. Kapcsolódik a "látszat" című bejegyzéshez és szintén kapcsolódik az előző blogomban található Osho idézethez: "A megismerés fintossága, elmélet - kontra gyakorlat- Új kezdet". A "tudásról", tanulásról, ismeretszerzésről, tapasztalatról szól, annak mérhetetlenül nagy csapdájáról.

"Az éberség

Az ezoterikus tanítások gyakran hivatkoznak az éberség fogalmára. Ezt először a hagyomány szempontjából mutatom be: Az ősi mesterek ezt tartják az egyik legnagyobb célnak az ember életében. Tömören kifejezve: az az éber, aki felébredt az érzékek csalóka világából, aki látja, hogy a világ, amelyben él, álomkép, illúzió. "Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát." – írja Hamvas Béla. Ahhoz, hogy valaki éber legyen, az egység világában kell élnie, ahol egynek éli meg magát mindennel. Minél távolabb kerül az emberi tudat az isteni egységtől, annál inkább lefokozódik az ébersége, annál inkább kába, álmos. A kába tudatállapot jellemzője, hogy az ember egyedül, elszakadva, magányosnak érzi magát. A kábaság megszünteti/elfedi az egység-tudatot. Ennek megértéséhez visszagondolhatunk a hierarchia törvényére: a szellemi csúcson az éberség, azaz az Egy van, ahol a tudat egységben érzékel mindent. A szellemi hierarchia alján a kábulat, álmodás, azaz a Sok van: itt a tudat elszigetelve, elhagyatva érzi magát, befalazva önmaga szűk világába. Az álmosság, a kábaság egyenlő a beszűkült, lefokozódott tudattal, a hagyományok szavaival élve: a megtört léttel.
Az éberség tehát az ember által elérhető talán legmagasabb tudati állapot, amelyet lehet úgy fogalmazni, hogy a legtisztább szellemiséggel való azonosulás, de úgy is, hogy a halhatatlanság elérése.
Mivel a nyugati ember szinte mindent cselekvéssel és "tanulással" akar elérni, fontos kihangsúlyozni, hogy az éberséget nem lehet erőfeszítéssel, szorgalommal, ismeretszerzéssel vagy akarattal elérni. Semmi szokványos emberi eszközzel, mert ez isteni kegyelemből kapható meg.
Sokan hiszik, főleg manapság, hogy az intellektuális megismerés, a tudás mindennek a kulcsa. Az ilyen tudás kifelé irányul, a Sokra: adatokra, számokra, definíciókra kíváncsi, de nem a lényegre, ami az anyag mögött van. Sőt, még jobban álomba ringathatja a tudatot, mintha semmit sem tudna, hiszen eltávolítja az Egytől."

Szabó Judit: www.spiritulis-tanitások.hu

 

Címkék: tudás lehetőség teljesség jelenlét elindulás éberség önmegtalálás nézőpontváltás

Hétköznapi függőségek

 2013.04.19. 09:36

Az áprilisi magazinba ezzel a címmel kellett valamit létrehozni, ez sikeredett belőle, szeretettel osztom meg.

Az hogy hétköznapi, vagy ünnepi a függőség, az mindegy is. Vannak függőségeink. Milyensége, mélysége saját állapotunk szerint változik. Ha nem vagyunk jó állapotban, ha nem vagyunk egyensúlyban magunkkal, akkor erősebben függünk a külvilágtól, az tud rángatni minket, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor függőségünk csupán csak az univerzumban végbemenő változásokra redukálódik. Körülöttünk a forma folyamatosan változik, így hatással van ránk. Ezt a változást nem lehet megállítani, hisz ez a természete.

Így egyetlen feladatunk van csupán, hogy törekedjünk saját állapotunk javításán, jó állapotunk őrzésén és fenntartásán. Ez csak a jelenlét állapotában lehetséges, amikor tudjuk kontrollálni elménket és egónkat, amikor nem azonosulunk gondolatainkkal és azt kísérő érzelmekkel. Ha nem vagy ilyen állapotban, akkor elméd fogságában könnyen dönt le az érzelem, reaktív mintáid megjelennek és fájdalmat, szenvedést okoznak. Ilyenkor úgy érzed, hogy bántottak téged, fájdalmat okoztak neked, a külvilágot teszed felelőssé saját állapotodért, holott csak te vesztetted el a kontrollt, te nem voltál résen, te nem figyeltél oda, hagytad, hogy a megjelenő gondolattal és az azt kísérő érzelemmel azonosulj. Pedig az nem Te vagy. Az csak az egód. Te az a tudatosság vagy, aki mindezt láthatja, észreveheti, kontrollálhatja. Nem az egó vagy, akinek hiszed magad.

Ezért érdemes figyelni magadra. Észrevenni azt a pillanatot, amikor egy gondolat magával sodor, amikor egy gondolattal azonosítod magad. Ha megjelenik egy negatív gondolat, akkor könnyen elindul saját útjára és már egy egész történetecske kerekedik ki belőle, aminek semmi köze a valósághoz. Csupán egy illúzió. Egy régi séma, tapasztalat, kondicionáltság, ami magával sodor ilyenkor. És lehúz a mélybe. És mivel ilyenkor hajlamos vagy a környezetedet hibáztatni saját állapotodért, őket is magával ránthatod.

Ez a gondolattal való azonosulás miatti függőség. Van olyan is, amikor nem egy gondolattal, hanem egy tárggyal azonosulsz. Egy ház megszerzésével, egy mobiltelefon tulajdonlásával, egy ember birtoklásával stb. és azt mondod, hogy nekem ilyenem van, ezért én többet érek annál, akinek nincs és elkezded hajszolni ezt. Úgy gondolod, hogy ha neked is lesz ilyen vagy olyan „tárgyad” többet fogsz érni, mert ha ezt elérted, te jó vagy, jobb vagy annál akinek nincs. És elkezdesz ehhez a tárgyhoz ragaszkodni, mert ennek birtokában érzed magad jobbnak. És akkor ettől a tárgytól fogsz függni. Aztán ha eléred, akkor lesz egy másik tárgy, amire elkezdesz vágyni, mert azt hiszed, hogy attól leszel több. És ez nem ér véget így soha. Ezért ne azonosítsd magad azzal, hogy mid van és mid nincs, az nem Te vagy, csak az egónak van szüksége erre az érzetre, a folytonos bizonyításra. Ne gondold azt, hogy bárminek a birtoklásával több leszel. Ez szintén illúzió. Lényegedet tekintve senkinél sem vagy több, sem kevesebb.

 Saját állapotodért Te vagy a felelős. Így függőségeidért is, senki más. Ezért figyelj magadra, figyelj azonosulásaidra, ennyit tehetsz te.

"A dolgokhoz való ragaszkodásod magától eltűnik, ha önmagadat már nem bennünk igyekszel megtalálni." Eckhart Tolle

 

A magazint ezen az elérhetőségen olvashatod:

http://blissragyogas.hu/fenyhalo-spiritualis-magazin

 

Címkék: ego függés lehetőség egyensúly tudatosság elme jelenlét éberség azonosulás Eckhart Tolle

A januári magazinba írt cikkemet osztom meg Veletek szeretettel. Elárulom Nektek, hogy számomra ez a mondat majdhogynem értelmezhetetlen, de valami lett belőle azért.

A beszédem legyen igaz.

Azt gondolom, hogy ez csak annyira lehetséges, amennyire én éppen abban az állapotomban képes vagyok erre. Ugyanis lépten-nyomon hazudunk magunknak, hogy mondanánk így kifelé igazat. Ugyanis sokszor nem könnyű magunknak az igazat bevallani, mert az bizony fájdalmas. Ehhez teljes önfigyelem és őszinteség szükséges. És akkor még az is előfordul, hogy az „olyan jó lenne, ha” miatt húzzuk még a dolgot, hátha jobb lesz. A remény hal meg utoljára, ahogy hallottuk már sokszor és meg kell valljam Nektek, valóban így van.

A beszédem legyen igaz! Az a baj még ezzel, hogy a valóság szavakkal sosem fejezhető ki igazán, amikor már szavakkal próbálunk elmondani valamit, akkor az már mindig csak közelít az igazsághoz, nem lesz ugyanaz.

Az éberség állapotában a szó már meg is szűnik, itt a földi világban csak arra szolgál, hogy meg tudj nyilvánulni és kapcsolatot tudj teremteni a többi emberrel.

Így aztán annyit mondhatok, hogyha figyeled magad és őszinte vagy magadhoz, akkor egyre többször tudod elcsípni magadban a hazugságaidat és egyre kevesebbszer hazudsz kifelé. De ne szomorkodj! Mindig annyira fog ez menni, amennyire képes vagy rá, amilyen tudatállapotban vagy. Így aztán ne haragudj magadra, ha nem sikerül sokszor, majd egyre jobb lesz. A lényeg az önfigyelés és az őszinteség, aztán egyszer csak az éberség is megérkezik.

Az ítéletem legyen tiszta! Hát??

Egyáltalán, miért is kellene ítélkeznem bármi felett is? Semmi és senki felett nem ítélkezhetem. Mindennek megvan az oka, minden olyan, amilyen és minden úgy jó, ahogy van. Csak elfogadni érdemes mindent, ami körülöttünk van és együtt létezni vele. Hisz nem lesz más attól, ha nem fogadjuk el. Tapasztalataink alapján folyton ezt csináljuk, minősítünk és ítélkezünk, éppen a szerint, ahogy mi megéltük ezt a múltban, úgy ahogyan kondicionált minket a külvilág, amilyen hatást gyakorolt ránk. Ha valamire azt mondod, hogy jó azt azért teszed, mert így élted meg eddig, vagy ez a környezet által meghatározott norma. Attól az a valami olyan, amilyen. Másnak például éppen az a rossz. Aztán meg lehet, hogy ahogy változol, amit eddig jónak éltél meg már nem lesz jó. Szóval, hagyd abba az ítélkezést és a minősítést, amennyire csak lehet.

Azáltal, hogy ítélkezel vagy minősítesz, leszűkíted a valóságot, ellenállsz annak, ami van. Fogadd el hát mindig épp azt, ami van körülötted, minél jobban ereszd magad bele a létbe, a létezésbe. Áradj, légy.

Az univerzum határtalan és teljes. Engedd bele magad!

Címkék: élet valóság figyelem őszinteség tudatosság elfogadás elengedni létezés teljesség áramlás éberség kondícionáltság

Karácsony - egy kicsit másképp

 2012.12.21. 09:09

A karácsonyra írt cikkemet olvassátok szeretettel, amit a havi magazinba írtam.

Most nem a hagyományos karácsonyról írok, arról mindent tudunk, mit ünneplünk, miért tartjuk. Egészen máshogy szeretném megközelíteni. Egyénibben, emberi közelségben. Olvastam Hamvas Bélától egy kifejezést, hogy „közvetlen élet”, amely nagyon megtetszett, ebből a szempontból közelítem most meg a karácsonyt.

A Karácsony: egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy megállj egy pillanatra a rohanó életedben és észrevedd a körülötted élőket, a környezetedet, hogy elmerülj a Karácsony nyújtotta varázslatban, magában az életben.

Mert mit is adhat egy karácsonyi ünnep? A külsőségeket tekintve, adhat szépséget a csodálatos karácsonyi fények, díszek látványa által. Adhat jó illatokat, a fenyő, a mézeskalács, a csillagszóró, a finom ételek illata által. Adhat finom ízeket a sok karácsonyi finomság által. Kellemes dallamokat a karácsonyi dalok hallgatása és éneklése által. És adhat simogatást, ölelést a szeretteink által, akivel most valószínű, hogy találkozunk. Minden érzékszervedre hathat. De csak hathat, ha észreveszed. Ha figyelsz, ha elmerülsz benne. Ha észreveszed, hogy a karácsony erről szól igazán, a „közvetlen élet” megtapasztalásának lehetőségéről.

Ha a külső érzékszerveid által kapott ingereket magadba engeded, akkor adhat örömöt, szeretetet, megértést, együttérzést, elfogadást, békét és megnyugvást. Ha észreveszed, és ha magadba engeded! Együtt a kettőt.

Annyi minden nyújthat a karácsony számodra, ha jelen vagy benne! Minden pillanatában, minden illatában, színében, hangjában, ízében és érintésében. Talán ezért van olyan kitüntetett szerepe, mert az általa nyújtott sok-sok lehetőség által átélheted a csodát, hogy létezel, hogy vagy és hogy jó élni.

Ezek az élmények minden nap, minden pillanatban körülvesznek Téged, de nem veszed észre. Csak ritkán szabadulsz fel annyira, hogy önfeledten élvezd az életed. A karácsony felnagyítja, eléd tárja a létezés örömeit, egyszerre teszi eléd az élet szépségeit. Hátha így észreveszed!

Ha elkapod a pillanat varázsát, akkor megnyugszol, akkor kisimulsz, akkor mosolyogsz, és minden gondod eltűnik. Szabad vagy! Ez a jelenlét ereje. És nem csak karácsonykor, hanem bármikor.

Érdemes hát megállni, érdemes figyelni és együtt létezni mindennel, ami körülötted van. Érdemes újra rácsodálkozni a világra, mint tetted ezt gyermekkorodban. Engedd el magad, ne akarj mindent tökéletesen csinálni, ne akarj megfelelni, elég csak lenni. Önmagad lenni. És boldog leszel!

Kívánom, hogy sikerüljön a karácsony adta lehetőséget meglátnod és megtapasztalnod! Így születhetsz újjá, így indulhatsz el azon az úton, ami a Tiéd, csak a Tiéd.

Boldog Karácsonyt!

A csoda mindig veled van, csak nem veszed észre. Mindig vársz valamire, vágysz valamire, pedig a csoda mindig melletted van és körülölel. A csoda: maga az élet, a létezés megélése.

Címkék: élet karácsony szabadság fény figyelem szeretet lehetőség elfogadás teljesség jelenlét éberség

Az elme terhe - Zen tanmese

 2012.08.02. 12:51

Egy tanmesét osztok meg Veletek. Hozzáfűznék egy rövid idézetet a Csend hangjából, ami így szól:

"Az elme a valóság gyilkosa.

A tanítvány ölje meg a gyilkost."

És akkor a tanmese:

"Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak. 

Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett. Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:

- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted. Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.

-Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled."

Címkék: élet szabadság tudatosság elme jelenlét tudattalanság éberség megelégedettség önmegtalálás

Egy dal

 2012.05.28. 09:25

Szeretettel osztom meg ezt a dalt Veled, számomra mindig nagy élmény, ha hallgatom. Szép, csendes, lélekemelő ünnepet mára!

https://www.youtube.com/watch?v=ohmggr8HAIE

Szövege:

Aki valójában vagy

Lehet -e, hogy több ez az élet
amit "enyém"-nek nevezünk,
mint egy utazás a téren át
vagy egy történetecske?

Több-e az élet
mint amit a test érez?
Mint amit az elme ki tud következtetni
a megtapasztaltakból?

Vajon mi, akik lélegzetvétellel kezdjük,
függünk -e a formától,
és végünk ér -e a halállal?

Vesd le magadról e szerepeket és neveket,
és nevezd meg nekem azt ami visszamarad.
Az aki valójában vagy,
aki valójában Vagy

Azzal mérjük a sikert
amit felhalmozunk,
vagy a kötődésekkel amiket kialakítunk,
vagy a tettekkel amiket megteszünk.

Ám ezek is tovatűnnek,
bárhogy is próbálunk
a formához ragaszkodni.
A forma el fog pusztulni.

De a forma -e táncában benne rejlik a lehetőség,
hogy meglássuk a még megszületetlent.
És az is, hogy eldobjuk ezt a lehetőséget,
és beleragadjunk annak eljátszásába
akinek magunkat gondoljuk,
akinek magunkat gondoljuk.

Ez az életed
véget érhet bármikor.
Hol a figyelmed?
Hol az imád?
Hol van a dalod?

Egy szerencsés életben
hangot hallasz amely arra hív, 
hogy szabadulj ki leláncoltságod
és téves énképed köréből.

Hogy fölébredj az álomból,
és végre fölfedezd
lényed igazságát,
mielőtt a test meghal.

Hogy mielőtt lepereg az utolsó jelenet,
meglásd a vásznat amire az vetül.
Lásd azt mi lát engem és téged,
s akkor tudni fogod

hogy valójában ki vagy Te.
Hogy valójában ki vagy Te,
Hogy valójában Ki Vagy Te,
Hogy valójában Kik Vagyunk.

 

 

 

 

 

Címkék: ego élet fény boldogság forma szeretet felismerés lehetőség tudatosság tolle éberség kirtana szerencsés élet

Megbocsátás

 2012.05.09. 09:08

A magazinban megjelent új cikkem a megbocsátásról szól. Hálás téma. Igazából, ha jól élsz, ha már megtaláltad önmagad, erre már semmi szükség, hisz már nem fogsz haragudni senkire, mert nem azonosulsz más emberek gondolataival, cselekedeteivel, nem hatnak Rád. Ha nem haragszol, nincs mit megbocsátani. De addig is, amíg megtalálod igazi önvalód, segítségedre lehet egy más nézőpont, más, amit eddig megszoktál. Igazából csak figyelned kell magad, az mindenre elég lesz.  

Megbocsátás

Ez valahogy nagyon nehezen megy nekünk. Megbocsátani. Na, nem azért, mert a „bocsánat” kimondása olyan nagydolog lenne, bár valakinek az sem könnyű, hanem azért, mert nagyon sokszor nem őszinte vagy nem valós. Még az is lehet, hogy aki kimondja, akkor őszintén gondolja és még úgy is érzi, de aztán mégsem sikerül. Mintha maradna valami bennünk. Nehezen megy ez nekünk. De miért van ez így?

Mert nem engedjük el a múltat. Megbocsátunk a jelenben, aztán egyszer csak megint elkezdünk erről gondolkodni, visszaemlékezünk arra a múltban történt bántó, rossz eseményre és hopp megjelenik mellette az a rossz érzés, és vagy dühösek leszünk vagy fájdalom tölt el minket. Ez a baj! Dédelgetjük magunkban a múlt emlékeit. Nem zárjuk le magunkban. És bizony ezzel sok rossz pillanatot szerzünk magunknak és a környezetünknek is. De nem vagyunk ezért hibásak, hisz csak nem tudjuk, hogy mi zajlik le ilyenkor bennünk.
Mit tehetünk? Nagy szavak helyett, most megpróbálok Nektek gyakorlati oldalról segíteni, nemcsak azt mondani, hogy ne élj a múltban, élj a jelenben, ami igaz is, csak azt, hogy hogyan tedd, az nem megy.
Ha lépésről-lépésre megvizsgálunk egy ilyen rossz érzést okozó pillanatot, akkor segíthetünk magunkon. Vegyünk egy konkrét példát. Ülök otthon és elkezdek gondolkozni azon, hogy a múltban valaki mit mondott, vagy mit csinált velem. Mondjuk, valami nagyon csúnyát mondott rám egy jó barátom, egy évvel ezelőtt és ráadásul azzal mások előtt még meg is szégyenített. Ez nagyon fájt nekem akkor, mert szerettem őt és nem gondoltam soha, hogy ilyet tesz velem. Fájt, mert nagyon csalódtam.  Sírtam is hazafelé. Most, amikor éppen ezen gondolkozom, újra beleélem magam abba a régi pillanatba és emellé a gondolat mellé jelenik meg bennem az a fájdalom-érzés, ami akkor ért és még akár könnyezni is elkezdek, sírok. Most! Újra! És itt van a segítség kulcsa. Figyelj! Egy gondolattal azonosulok, ami a múltban történt és a gondolttal megérkezett hozzám az azt kísérő érzelem, fájdalom is. Ezt hívja Echkart Tolle: fájdalomtestnek. Ezt az érzelmet.
Ilyen fájdalomteste mindannyiunknak van. Jön egy gondolat a múltból, azonosulunk vele, mintha most történne és jön vele egy érzés, amivel szintén azonosulunk. Ilyen gondolatot kísérő érzelem sok lehet bennünk, azaz nagy fájdalomtestünk is lehet. Mit tegyünk? Egy dolgot tehetünk minden ilyen pillanatban. Figyeljünk ezekre a pillanatokra, vegyük észre, amikor ilyet teszünk. Épp a megtörténés pillanatában, „ez nagyon fontos!”, a megtörténés pillanatában. Ha abban a pillanatban résen vagyunk, észrevesszük, rájövünk, hogy ez régen történt, nem most, miért kellene ezért most nekünk sírni. Nem most bántottak minket meg, hanem a múltban. Akkor miért sírunk most? Most ülünk otthon, nem történt semmi rossz velünk, csak hagytuk, hogy egy gondolatunk és az azt kísérő érzelmünk leteperjen minket. Ezekben a pillanatokban kell igazán észrevennünk, hogy nem vagyunk jelen. Meg is kérdezhetjük magunktól, hogy jelen vagyok én? Itt és most? Hát bizony nem. A múltban járunk, hagytuk, hogy egy illúzió rabjai legyünk. Csak ez történt, nem más! Ennek a mai sírásnak semmi köze a jelen valóságához. Csak becsaptuk magunkat. Gondolkodj el ezen, légy őszinte magadhoz és utána lehet ezt gyakorolni. Egyre jobb lesz!
A másik, hogy érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy az, aki megbántott minket, aki akkor „hibázott”, akkor abban a régi pillanatban épp annyira volt képes és Ő egyáltalán nem bűnös. Ne haragudjunk rá, hisz bárkivel előfordul, hogy „hibát” vét. Bárkivel, velünk is. Csupán csak tudattalan volt. Miért is haragudnánk rá? Bocsássunk meg neki!
Úgy gondolom, érdemes lezárni a múltat. Ha másként nem megy, szedjük még elő utoljára ezeket a fájó emlékeket, sírjuk ki magunkat, mert lehet, hogy akkor elfojtottuk azt az érzelmet és utána tekintsünk rájuk olyan gyakorlati szemmel, ahogy leírtam és búcsúzzunk el tőlük. Ne tartogassuk őket, hisz így saját magunknak okozunk velük rossz érzéseket, fájdalmakat, akár betegséget is.
A megbocsátás, ha sikerül, felszabadít minket. Megpillanthatjuk általa a jelen pillanat varázsát, elengedhetünk általa számos bennünk ragadt illúziót és szabadabbak lehetünk. Érdemes ezen dolgoznunk, csak rajtunk múlik!
 
"A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be."
Eckhart Tolle

Címkék: érzelem boldogság figyelem tudatosság elengedni megbocsátás jelenlét éberség áldozatidentitás

"Éberség"

 2012.04.25. 11:25

Részlet Szabó Judit honlapjáról, www.spiritualis-tanitasok.hu

 "Az éberség

Az ezoterikus tanítások gyakran hivatkoznak az éberség fogalmára. Ezt először a hagyomány szempontjából mutatom be: Az ősi mesterek ezt tartják az egyik legnagyobb célnak az ember életében. Tömören kifejezve: az az éber, aki felébredt az érzékek csalóka világából, aki látja, hogy a világ, amelyben él, álomkép, illúzió. "Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát." – írja Hamvas Béla. Ahhoz, hogy valaki éber legyen, az egység világában kell élnie, ahol egynek éli meg magát mindennel. Minél távolabb kerül az emberi tudat az isteni egységtől, annál inkább lefokozódik az ébersége, annál inkább kába, álmos. A kába tudatállapot jellemzője, hogy az ember egyedül, elszakadva, magányosnak érzi magát. A kábaság megszünteti/elfedi az egység-tudatot. Ennek megértéséhez visszagondolhatunk a hierarchia törvényére: a szellemi csúcson az éberség, azaz az Egy van, ahol a tudat egységben érzékel mindent. A szellemi hierarchia alján a kábulat, álmodás, azaz a Sok van: itt a tudat elszigetelve, elhagyatva érzi magát, befalazva önmaga szűk világába. Az álmosság, a kábaság egyenlő a beszűkült, lefokozódott tudattal, a hagyományok szavaival élve: a megtört léttel.

Az éberség tehát az ember által elérhető talán legmagasabb tudati állapot, amelyet lehet úgy fogalmazni, hogy a legtisztább szellemiséggel való azonosulás, de úgy is, hogy a halhatatlanság elérése.
Mivel a nyugati ember szinte mindent cselekvéssel és "tanulással" akar elérni, fontos kihangsúlyozni, hogy az éberséget nem lehet erőfeszítéssel, szorgalommal, ismeretszerzéssel vagy akarattal elérni. Semmi szokványos emberi eszközzel, mert ez isteni kegyelemből kapható meg.
Sokan hiszik, főleg manapság, hogy az intellektuális megismerés, a tudás mindennek a kulcsa. Az ilyen tudás kifelé irányul, a Sokra: adatokra, számokra, definíciókra kíváncsi, de nem a lényegre, ami az anyag mögött van. Sőt, még jobban álomba ringathatja a tudatot, mintha semmit sem tudna, hiszen eltávolítja az Egytől."

Címkék: szabadság boldogság tudatosság éberség megelégedettség szabó judit

süti beállítások módosítása