"Semmi sincs rejtve, csak az ego vak. A Valóság közvetlenül az elmén túl van."

David R. Hawkins: A valódi én hatalma

Ha már én mostanában nem is, mások írnak Nektek fontos, mély és igazán segítő útbaigazításokat. Ezt olvastam ma. Szeretettel osztom meg.

http://www.life.hu/sztarszerzok/20130624-muller-peter-heti-utravalo-79-resz.html

Az áprilisi magazinba ezzel a címmel kellett valamit létrehozni, ez sikeredett belőle, szeretettel osztom meg.

Az hogy hétköznapi, vagy ünnepi a függőség, az mindegy is. Vannak függőségeink. Milyensége, mélysége saját állapotunk szerint változik. Ha nem vagyunk jó állapotban, ha nem vagyunk egyensúlyban magunkkal, akkor erősebben függünk a külvilágtól, az tud rángatni minket, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor függőségünk csupán csak az univerzumban végbemenő változásokra redukálódik. Körülöttünk a forma folyamatosan változik, így hatással van ránk. Ezt a változást nem lehet megállítani, hisz ez a természete.

Így egyetlen feladatunk van csupán, hogy törekedjünk saját állapotunk javításán, jó állapotunk őrzésén és fenntartásán. Ez csak a jelenlét állapotában lehetséges, amikor tudjuk kontrollálni elménket és egónkat, amikor nem azonosulunk gondolatainkkal és azt kísérő érzelmekkel. Ha nem vagy ilyen állapotban, akkor elméd fogságában könnyen dönt le az érzelem, reaktív mintáid megjelennek és fájdalmat, szenvedést okoznak. Ilyenkor úgy érzed, hogy bántottak téged, fájdalmat okoztak neked, a külvilágot teszed felelőssé saját állapotodért, holott csak te vesztetted el a kontrollt, te nem voltál résen, te nem figyeltél oda, hagytad, hogy a megjelenő gondolattal és az azt kísérő érzelemmel azonosulj. Pedig az nem Te vagy. Az csak az egód. Te az a tudatosság vagy, aki mindezt láthatja, észreveheti, kontrollálhatja. Nem az egó vagy, akinek hiszed magad.

Ezért érdemes figyelni magadra. Észrevenni azt a pillanatot, amikor egy gondolat magával sodor, amikor egy gondolattal azonosítod magad. Ha megjelenik egy negatív gondolat, akkor könnyen elindul saját útjára és már egy egész történetecske kerekedik ki belőle, aminek semmi köze a valósághoz. Csupán egy illúzió. Egy régi séma, tapasztalat, kondicionáltság, ami magával sodor ilyenkor. És lehúz a mélybe. És mivel ilyenkor hajlamos vagy a környezetedet hibáztatni saját állapotodért, őket is magával ránthatod.

Ez a gondolattal való azonosulás miatti függőség. Van olyan is, amikor nem egy gondolattal, hanem egy tárggyal azonosulsz. Egy ház megszerzésével, egy mobiltelefon tulajdonlásával, egy ember birtoklásával stb. és azt mondod, hogy nekem ilyenem van, ezért én többet érek annál, akinek nincs és elkezded hajszolni ezt. Úgy gondolod, hogy ha neked is lesz ilyen vagy olyan „tárgyad” többet fogsz érni, mert ha ezt elérted, te jó vagy, jobb vagy annál akinek nincs. És elkezdesz ehhez a tárgyhoz ragaszkodni, mert ennek birtokában érzed magad jobbnak. És akkor ettől a tárgytól fogsz függni. Aztán ha eléred, akkor lesz egy másik tárgy, amire elkezdesz vágyni, mert azt hiszed, hogy attól leszel több. És ez nem ér véget így soha. Ezért ne azonosítsd magad azzal, hogy mid van és mid nincs, az nem Te vagy, csak az egónak van szüksége erre az érzetre, a folytonos bizonyításra. Ne gondold azt, hogy bárminek a birtoklásával több leszel. Ez szintén illúzió. Lényegedet tekintve senkinél sem vagy több, sem kevesebb.

 Saját állapotodért Te vagy a felelős. Így függőségeidért is, senki más. Ezért figyelj magadra, figyelj azonosulásaidra, ennyit tehetsz te.

"A dolgokhoz való ragaszkodásod magától eltűnik, ha önmagadat már nem bennünk igyekszel megtalálni." Eckhart Tolle

A magazint ezen az elérhetőségen olvashatod:

http://blissragyogas.hu/fenyhalo-spiritualis-magazin

"Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz, ha azt kapod meg, amit nem akarsz, szenvedsz, ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, még akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké. Elméd a legnagyobb bajkeverő. Változástól, fájdalomtól, az élet és halál kötelezettségei alól mentesülni szeretne, de a változás törvényszerű, és bármennyi önteltség sem képes ezen a valóságon változtatni." Szókratész

Arra az elhatározásra jutottam, hogy új sorozatot indítok. Az elméről fogok írni, mi is az, milyen ereje van, hogy befolyásol minket folyamatosan. Úgy, mint az egóról szóló írásaimban is tettem, ami elém kerül ebben a témában, amit megélek, megtapasztalok az elméről, megosztom Veletek. Hátha segít Nektek is, mint nekem.

Ahogy én magam tapasztalom, az elmémet egy kis élősködőnek nevezném. Hasonlít az egóra, párban járnak. Megjenik és folyton nyomul. Sokszor már csak akkor veszem észre, amikor galibát okozott. Aztán helyre billentem. Lopja az energiám és szomorúságba, akár szenvedésbe hajszol. Mi is ez? Hogy megértsd, az elme leginkább maga a gondolat, gondolatok sorozata logikusan felépítve, maga egy illúzió. Mondok egy egyszerű példát. Valaki megígért Neked valamit, és nem tette meg. Te csak ennek eredményét tapasztalod, de nem beszéltel az illetővel. És akkor jön az elméd és elkezd kitalálni erre az esetre egyféle, de akár több verziót is. Már lehet, hogy eljutottál a gyűlöletig is, annyira felhergelted magad a saját elméd által, pedig még nem tudsz semmit sem arról, hogy miért nem tette meg az ígéretét. Az elme kitalál, az elme kombinál, az elme következtetéseket von le, minősít és így tovább. Terjed, búrjánzik, ural, akár csak egy élősködő. Az ismerősöd meg csak éppen eltörte a lábát, mondjuk, de te már lejátszottad a történetet előre. Ennyi.

Na persze, a mindenapi életben az elme szükséges és hasznos, nélkülözhetetlen "eszköz". Minden ami körülöttünk van, ami megteremtődött belőle indult el, egyszerűen csak érdemes a helyén kezelni, de erről is majd bőven lesz szó, legalább is ez a terv.

Szóval, ilyesmikről fogok irogatni ebben a témában, igyekszem sok gyakorlati példát is hozni Nektek. Az elmédet, akár csak az egódat a figyelmeddel tudod kordában tartani. Figyeld magad, figyeld elméd szokásos hajlamát, hogy visz el Téged a jelenből, akár a múltba, akár a jövőbe, hogy uralja életedet, hogy okoz akár szenvedést és gyötrelmet. Hogy szól a fejedben, folyton-folyvást. Hogy okoz zajt, hogy fáraszt.

"Az elme saját maga helye, és saját magán belül a pokol mennyországát és a mennyország poklát is megteremtheti." Milton

Egy idő óta arra bíztatlak Titeket, hogy hallgassatok a szívetekre, ne gondolkodjatok, ne agyaljatok, éljetek ösztönből. Majd aztán rájöttem, hogy érdemes egy picit mélyebben azt kifejtenem, hogy mit is jelent az, amit én ezzel sugallok.

Mindig azt mondják nekünk, azt olvassuk, hogy mi, mint emberi lények itt a földön, azzal emelkedünk ki az élővilágból, hogy megkaptuk a gondolkodás képességét. Az állatok csak ösztönből viselkednek, nem gondolkodnak, nem agyalnak semmin, megélik azt, ami van. Ezért, ha egy ember kiéli az ösztöneit, akkor állatiasnak minősítik érte, így azt gondolom érdemes egy kicsit mélyebben kifejteni, hogy akkor hogy is van ez.

Ehhez a szóhoz, hogy ösztön, sajnos inkább negatív jelzők, negatív érzetek társulnak az emberek fejében, így vagyunk kondicionálva már gyerekkorunk óta. Már a szülők elkezdik a gyerekeket beszűkíteni egy adott társadalmi norma keretei közé, hogyan kell viselkednie, mi illik és mi nem. Van, aki ezt a keretet nagyon szűkre, van aki tágabbra teszi, de keret van. Keret kell is, hisz együtt élünk sokan itt a földön és ehhez bizony szabályokra szükség van. Azaz kulturáltságra szükség van, ezen a folyosón végig kell menni itt mindenkinek. Nyilván persze egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a kulturáltságot milyen mély elnyomás kísér. Mennyire akarja egy szülő gyermekét a saját képére alkotni, mennyire terjeszti ki a hatalmát gyereke felett, mennyire alázza, nyomorítja meg a lelkét. Hisz a gyerek kiszolgáltatottja szülejének, akár tetszik, akár nem, ő a legközvetlenebb olyan személy a gyerek életében, aki hat rá.

A környezetünk által tehát kondicionáltak vagyunk, ki milyen mértékben, az a környezet milyenségétől függ. Ezért viselkedésünket, cselekedeteinket ezek határozzák meg, a múltban megélt tapasztalatok. Ebből cselekszünk, ítélünk, ez határoz meg minket. És mivel ez határoz meg minket, elfedi igazi belső egyéniségünket, önvalónkat. Egy-egy helyzetben a szerint cselekszünk, döntünk, amit ez a kondicionáltság mond nekünk. Nem úgy, ahogy szeretnénk igazán. Elménk, mint személyiségünk őrzője itt közbelép és háttérbe szorítja belső érzetünket. Gyorsan aktivizálódik ilyenkor.

És akkor mi a megoldás? Már gyerekkorban vigyáznunk kell arra, hogy a szabályokon túl ne korlátozzuk le gyermekünk természetét, hagyjuk megélni az ő örömét, még akkor is ha az hangos, furcsa, fárasztó, vagy más mint a miénk. Ő csak egyszerűen jól érzi magát, nevet, futkározik, táncol, jól érzi magát, Ő ilyen. Had élje meg milyenségét, saját érdeklődését, azt, amit szeret csinálni. Hagyjuk meg egyéni szabadságát. Nem szabadosságát, szabadságát. Erről bővebben a Summerhill című könyvben sokat olvashatsz.

De akárhogy is igyekszel, a környezeti hatásokat nem tudod és nem is kell kivédened, nyilván persze nem mindegy mennyire elnyomott és kondicionált felnőtt, mennyire egészséges lelkületű emberré válunk. Minél jobban megnyomorította a környezete az embert, annál nagyobb bátorságra és annál kitartóbb munkára van szüksége ahhoz, hogy a hozott kondicionáltságtól megszabaduljon, ezáltal felszabaduljon. Viszont mindenki képes rá, a lehetőséget erre megkapta.

De hogyan szabadulhatunk fel kondicionáltságunk alól?

Ha elkezdünk természetesek lenni. Azt tenni, ami természetes nekünk. Ha éhesek vagyunk eszünk, amit kívánunk, ha szomjasak vagyunk iszunk, ha aludnánk, alszunk, ha szeretnénk kifejezni az érzéseinket, kifejezzük és így tovább. Nem törődve azzal, hogy mit szól ehhez a külvilág. Nyilván nem fekszünk le az utcán aludni, kulturáltságunk az marad és nyilván kötelességeink is. Viszont, amikor a lehetőség adott, akkor tegyük azt, ami jól esik nekünk.

Ha elkezdünk természetesek lenni, a legnehezebb a félelmeinket leküzdeni. De érdemes, mert ettől egyre inkább felszabadulunk. Egyszerűen csak azt tesszük mindig, ami számunkra természetes. Nem azért nem eszünk húst, mert azt mondják, hogy nem egészséges, hanem azért, mert természetes módon nem kívánjuk. Ha meg kívánjuk, együk meg. És ez a viselkedésünk vegye át a vezető szerepet életünkben, hogy éljük meg azt, ami számunkra természetes és jó, ne azt, amit az elménk, a kondicionáltságunk mond, amit a külső környezet diktál. Hesegessük el azt, az a korlátunk, vállaljuk bátran a belső érzeteinket, ne számítson az, hogy mit mondanak rólunk.

Egyszer elkezdett az motoszkálni a fejemben, hogy nem jó „tudatosnak” lenni. Ki is fejeztem ezt. Azt éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel. Éreztem, hogy az a nagy „tudatosságom”, millió dologban lekorlátoz, megbénít. Feszültté tesz. És bizony annak a viselkedésemnek akkor régen semmi köze sem volt a tudatossághoz, csak én azt hittem, hogy tudatos voltam. Nem tudatos voltam akkor, hanem kondicionált. Tudálékos, okoskodó és elmeirányított kis gépecske, sok-sok felhalmozott ismerettel, hogy mit hogy, és mit hogy nem kell csinálni. Közben már alig-alig voltam természetes és ezt a feszültséget éreztem. Ez buggyant ki akkor belőlem.

Érdemes megadnod magad, érdemes eldobni az „agyalást”, hisz tévútra visz, fájdalmakat, szenvedést okoz, akár betegséget is, például egy félelem miatt visszafojtott érzés által.

És ahogy már írtam Nektek a kondicionáltságunk összessége, az amit kaptunk, az az egónk. Sokat írtam már Nektek erről. Az egóról. Az nem te vagy, az egy „énutánzat”. Aki helyetted cselekszik, megsértődik, aki rángat, aki kéri jussát. Amíg hagyod, így lesz. Amíg nem veszed észre, ural. Minél többet észreveszed, úgy veszít erejéből. Minél többet észreveszed, azáltal a jelent éled és nem a múltat és a jövőt. A figyelmed a jelen pillanatba visz. …és folytathatnám itt reggelig a mondókámat, mert ez a lényeg, semmi más….és tudod miért teszem, azért hogy Neked is jobb legyen, csak ezért. Egyszerűen csak szeretném, ha minél több ember jól érezné magát, ha felszabadulhatna saját egója, azaz a kondicionáltsága alól.

De ha csak már azt megpróbálod, hogy egyre természetesebb légy, azzal is sokkal szabadabb leszel. Próbáld ki és meg fogod tapasztalni.

ott a kincsed!" Coelho: Az alkimista

Nem olyan rég, amikor csak úgy felcsaptam ezt a könyvet, mielőtt a polcra tettem volna, ezzel a mondattal néztem farkasszemet. Nyugtáztam, aztán eltettem a polcra. Aztán vagy két napja folyton az eszembe jut, mint ma reggel is. Gondoltam megadom magam és írok erről egy pár szót.

Ha ebből a könyvből csak ez az egy mondat marad meg útravalónak számunkra, akkor mindent megkaptunk. Ez a lét lényege, erre tanít minket az univerzum. Hogy légy önmagad, találj vissza önmagadhoz, fejtsd le feleslegeidet és térj vissza szívedhez. Semmi más dolgod nincs, csupán ezért kaptad mostani földi életedet is. Ezzel a lehetőséggel indultál ide, mondhatnám ez az életfeladatod. 

"Ahol a szíved, ott a kincsed!" És ez igaz az élet minden területére, ahogy a munkádra, úgy a párkapcsolatodra is. Mert az vagy igazán, amit a szíved súg. Amit az elméd talál ki, amit az elméd akar megoldani, az már tele van tapasztalattal, tele védekezéssel, tele van félelmekkel és aggodalmakkal. Azaz önvédelemmel. Csak úgy kiagyaltad. Nem sok köze lehet a valósághoz, az egy kitalálmány csupán. Egy magyarázatkatyvasz. 

Sokat írtam már arról, hogy szívvel élj és arról is, hogy mit is jelent ez. Összefoglalva újra: élj meg mindent, amit eléd tár az élet, bátorsággal, félelmek nélkül a szíved szerint, agyalás nélkül, természetes módon, minden pillanatban. Nincs már múlt, és nincs még jövő, ne foglalkozz velük. Éld meg a léted, áraszd magad szabadon.

Félelem, félelem. Sokat írok róla, nem véletlenül. Úgy gondolom, hogy az élet megélésének legnagyobb gátja, minden baj okozója, betegségek előidézője. Minden korlátunkat a félelem építi fel, az egyszer már megélt "rossz" tapasztalat, illetve a jövőtől való rettegés által. Láttam egy nagyon különleges és mély filmet nemrég és abban elhangzott egy nagyon fontos gondolat, valahogy így szólt: a félelem beteggé teszi a lelket. Olyan egyszerűen hangzott el és pont így vált nagyon méllyé. És sajnos ez így igaz. És bizony a félelem miatt nem vagyunk szabadok, az zár be minket, ez a mi börtönünk, nem más.

És mivel győzhető le? Csak bátorsággal, amit mindenki csak magából tud meríteni, az kívülről nem adható. Ha nem szeretnél tovább rabságban élni, ha szeretnél szeretetben élni, akkor érdemes bátran elindulni, akár szép lassan lépkedve, hogy rátalálj saját utadra. Ha nem megy rögtön, nem baj, de próbáld meg, amikor csak lehet. Ez már az igazi belső utazás első lépései. A félelmeinkkel szembe menni, ösztöneikre, szívünkre hallgatva bátran cselekedni, vállalni a megéléssel járó kockázatot, ami fájdalmat is okozhat. De csak így találkozhatsz össze igaz valóddal, ismerheted meg önmagad, hogy valójában ki is vagy.

"És merj gyermekké változni - hogy Tiéd legyen a mennyek országa" (Müller Péter) és ide kapcsolódik még, amit már a félelem legyőzéséről írtam, itt megtalálod: http://arielsziv.blog.hu/2012/01/12/a_felelem_legyozese

És akkor még pár gondolatot megosztok Veletek.....

"Mi azt szoktuk mondani, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet. Szó sincs róla. A szeretet ellentéte a félelem. A félelem az, ami meggátol engem önmagam áradásában, amely zárttá tesz, védekező alapállásúvá, s nem elárasztóvá." Biegelbauer Pál

"Nem azért küldtelek Benneteket a sötétbe, hogy rémet, kémet vagy bármiféle titkos ügynököt találjatok, mert azok nem ott vannak, hanem belénk vannak építve. A nevük: félelem és rettegés.

Az volt a szándékom, hogy féljetek. Szorongjatok. Rettegjetek. - De miért, Mester? - Mert ez az életünk alaphangja, Ariel. Manapság az "élni" azt jelenti, sötétségben élni. Ez ilyen. Nemcsak a cirkusz - a lelkünk is ilyen. Fényes nappal is. Ez az érzés a mai ember alapérzése. Félünk. Ebből kell kiindulni. Ebből a szorongásból szabadít meg bennünket a tánc! A tánc nem egyéb, mint tűzcsiholás a sötétségben. Szabadulóművészet. Ma élni azt jelenti, hogy a pokolban élni. Kis szünetet tartott, majd így folytatta: - Őszintén beszélek, barátaim! Gondolom, elég erősek vagytok már az igazsághoz. Én előbb-utóbb átlépek a szellemi hazámba, de ti még itt maradtok a holnaptól való rettegés birodalmában, melyben a legnagyobb elővigyázatosságra lesz szükségetek." Müller Péter: Isten bohócai

Egy tanmesét osztok meg Veletek. Hozzáfűznék egy rövid idézetet a Csend hangjából, ami így szól:

"Az elme a valóság gyilkosa.

A tanítvány ölje meg a gyilkost."

És akkor a tanmese:

"Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak. 

Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett. Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:

- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted. Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.

-Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled."

Fizikai létezésednek legalapvetőbb megnyilvánulása: a légzésed. Így ha leáll, fizikai szinten megszünsz létezőnek lenni. Sokszor kerül tanításokban, a jógában erőteljes szerep a légzésnek. Nem véletlen. A légzés segít Neked megélni az adott pillanatot, már ha odafigyelsz rá. Ezért hangsúlyozzák ki tanítók, hogy próbálj meg odafigyelni a saját légzésedre. Ha már egy be- és kilégzésedre oda tudsz összpontosítani, anélkül, hogy másra gondolnál, az már nagyon jó.

Ha figyelsz a légzésedre, segít Neked a jelenbe kerülni, ezért nagy értéke van. Erről osztok meg Veletek néhány gondolatot, Esther és Jerry Hicks-től, fogadjátok szeretetettel:

"Mivel Nem-Fizikai Forrásenergiád mindenkor tudatában van létezésednek, és szüntelenül áramlik feléd, e kommunikáció megszakadása mindig csakis miattad következhet be - amikor az adott időpillanatban éppen másvalamire öszpontosítasz. Azonban ahogy napról-napra egyre több figyelmet szentelsz a légzésed üteméne, e szavak keltette érzésnek - úgy foszlik szét az ellenállás valamennyi régóta magadban hordozott mintázata.

Mivel a gondolataid által meghonosított ellenállás az egyetlen dolog, ami gátolhatja éned és Benső Lényed egybeolvadását, az ellenállás fokozatos szeretfoszlásával a Forrásodhoz fűződő kapcsolatod világos tudatossága mindinkább tudatod előterébe kerül...

A lényed legmélyén rejlő színtiszta, pozitív Energiával történő összehangolódásod egyetlen útja az, hogy egyszerűen elvonod figyelmed az ellenállás gondolataitól. Tehát csak lazíts és lélegezz mélyeket, lehetővé téve természetes összehangolódásodat. "

Olyan írásra bukkantam, amit feltétlenül szeretnék megosztani Veletek. Nem tudom megállni, hogy ne adjam közolvasásra, mert oly teljes és érthető, hogy itt a helye. Érdemes mélyre engedni magadban. Amit én külön fontosnak tartok vastaggal kiemelem most, csak úgy...

Részlet, Tarr Bence László: Az örök élet forrása című könyvéből:

"Az emberi tudat alapállapotában tiszta, makulátlan és teljes. Ezt a tiszta tudatot hívja a buddhista filozófia csittának, amíg a tudat tiszta formája be nem szennyeződik, és el nem kezdődik az "én-csinálás", az ahamkára, ami a szennyezett tudatosság, a puszta észhasználat, a manasz megjelenéséhez vezet. A keleti ismeretelmélet szerint maga az éber jelenlét, a vidzsnyána, egyszerre van jelen mindhárom megismerési formában, azaz maga a tudat több 'szinten' észleli a valóságot, csak érzékelése korlátozódik egyetlen szintre. A köznapi tudati működés, az, ahogyan észleleteinket rendezzük, felelős azért, hogy a világ 'magasabb' vagy éppen 'mélyebb' aspektusait nem éljük meg aktív tapasztalatként. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket nem észleljük, csak az, hogy nem rendezzük őket tapasztalattá. Figyelmen kívül hagyjuk őket. Mert környezetünk megtaníttatta velünk kiküszöbölésüket, és mert észleletüket legátoljuk. A hétköznapi tudatosság valójában egyetlen gátló tényező, amely a megismerésünket és éber figyelmünket a létezés egy meghatározott síkjára korlátozza. A valóság az, hogy minden ember folyamatosan megéli a 'magasabb világok' jelenlétét, csak nem válik számára tapasztalattá. A valóság magasabb szinten való megélése minden tudatosság természetes állapota. Csak a téves 'én'-képpel való azonosulás az ego folyamatos önérvényesítési vágya nyomja el ezt a megélési lehetőséget szinte minden emberben. Az emberi tudat képes a valóság teljes befogadására, csak a gátlásait kell levetkőznie.

Sok spirituális törekvő úgy vélekedik, hogy a felébredésre, a megvilágosodásra törekedni kell. A szellemi tisztánlátás, az eszmélés vagy éberség, olyan állapot, amelyet ki kell művelni. A valóság azonban az, mint azt például a tantrikus tanítások nagyon pontosan mutatják, hogy a szellemi tisztánlátás képessége minden ember sajátja. Minden ember eleve megvilágosodott, csak ennek realizációjában megakadályozzák önnön téveszméi, hamis önazonossága. Mindenekelőtt saját tudati gátlásai, amelynek rabságában él"

 Egy hanganyagot osztok meg Veletek az elme és ego hatalmáról, hasznos lehet.

https://www.youtube.com/watch?v=UHsZEi4obzw&feature=related

Ma reggel ez a sor került elém "csak úgy" és eszembe jutott, hogy ez az Edda-dal részlet volt a középiskolai osztályom idézete a tablón. Mindannyian álmodtunk magunknak akkor egy világot.

Nagyon bátornak éreztem magam akkor és úgy gondoltam bármire képes vagyok. Szép korszak és szép pillanat volt. Sokkal közelebb voltam akkor igazi önvalómhoz, mint utána közel 20 évig bármikor. Az idézet, amit írtam minden osztálytársamnak, a híres Hamlet idézet volt, hogy "Mindenek fölött légy hű magadhoz..." és úgy van vége, hogy "Áldásom benned ezt érlelje meg majd." Akkor még csak ösztönösen tettem magamévá.

Adtam ezt az idézetet akkor másoknak, de nekem szólt igazán. Eltelt sok idő és ezt az idézetet el is felejtettem. Teljesen. És az idézettel együtt mélyen elfelejtettem önmagamat is. Hozzá hasonlóan feledésbe merültem.

Így vagyunk ezzel szinte mindnyájan. Elfelejtkezünk önmagunkról, elfelejtkezünk igazi önvalónkról és éljük csaknem kába, öntudatlan életünket, szerepekbe merülve. Néha kitekintünk magunkból, majd visszamerülünk, úgy teszünk, mint egy strucc, nem akarunk szembesülni magunkkal, a körülöttünk lévő dolgokkal. Szunnyadunk tovább. Nem vagyunk mi ezért rosszak, csak így kényelmesebb, így szebb, jó aludni és jó álmodni tovább, hisz az nem fáj nagyon, csak egy kicsit. Szinte olyan, mintha kicsit mindig be lennénk drogozva, mert így könnyebb elviselni, hogy nem a saját életünket éljük.

Bár az első ébredes nagyon fájdalmas lehet, mert ilyenkor sérül az önképünk, de jó, ha elkövetkezik. Én hálás vagyok, hogy nekem volt annyira rossz az életem, hogy elkövetkezett ez a pillanat. Kitekintettem akkor a környezetemre és nagyon nem erről álmodtam anno az Edda dalt dúdolva. Egy boldog életet álmodtam és helyette szembesülnöm kellett többszörös kudarcaim eredményével és egy megtört, szinte élettelen lénnyel, aki abban a pillanatban voltam.

Ezért figyelj oda ezekre a kitekintő pillanatokra az életedben, mert ezek lehetőségek arra, hogy észrevedd, hogy azt az életet éled-e, amely igazán Te vagy. Hű vagy-e önmagadhoz, vagy csak sodródsz és kábán teszed,azt amit a környezeted megkíván Tőled. És ha ebben a pillantban észreveszed, hogy Te nem az vagy, amit éppen "élsz", akkor érdemes előszedni a bárorságod és változtatni. Sosincs késő. Ezt és minden életet azért kapsz, hogy lehetőseged legyen megtalálni önmagad, az aki valójában ott belül vagy. És ha ez egyszer csak sikerül, eltölt egy derű és nyugodt érzés, és onnantól már Te irányítod az életed a szerint, aki Te vagy igazán. Csak amellett kell elköteleződnöd, hogy nem szeretnél már többet szenvedni és a többi jön magától. Bizz abban, hogy mindig jobb lesz.

Mert ahogy megérlelődött bennem a fenti idézet, saját magamban született meg az a felismerés, amit Shakespeare mondott, hogy mindenek fölött magunkhoz kell hűnek lennünk életünk során és akkor semmi baj nem lesz. Akkor jól fogod érezni magad, nagyon jól. 

Álmodni. Néha jó! Igen, néha jó egy kicsit becsapni magunkat, jól esik álmodozni, de lehetőleg csak akkor tegyük, ha tudatában vagyunk ennek a kis csalásnak. Mert ha álmodozunk, akkor a jövőben járunk és bár az olyan édes reménnyel tölt el minket, de nem engedi, hogy a jelent éljük. Közben nem vesszük észre a jelen pillanat csodáját, nem vagyunk éberek. Ha ezt sokszor tesszük, akkor nem is élünk, csak egy illúzió világban járunk, aminek semmi köze a valósághoz.  

Így aztán én azt mondom, hogy álmodozás helyett, élj! Éld meg az adott pillanatokat, éld meg önmagad és örülj az életnek. A jövő majd eljön, ne aggódj és ha bízol, akkor ahogy Osho is mondja, a mindenség leereszkedik Rád és támogat Téged. Nem kell harcolnod.

Aztán persze lehet mélyebbre menni, hogy mi is az a "valóság". Lehet, hogy ez a földi élet maga is csak egy álom. Ki tudja ezt? Mindenesetre, itt a földin síkon, ebben az tér-idő dimenzióban elég, ha elkezdünk arra törekedni, hogy jelen legyünk az életünkben, vegyük észre és ne hagyjuk elménket uralkodni rajtunk és ahogy Eckhart Tolle mondja, gyakoroljuk az időnélküliséget, ereszkedjünk bele a mostba és élvezzük. Ugyanis minden állapotunk rajtunk múlik, akár tetszik, akár nem. Akkor meg miért ne élveznénk az életet?

Amit most megosztok Veled, nagy kincs lehet számodra. Nekem az! Nézd meg, ha kell sokszor. Ha már erre jársz, fogod érteni. Engedd magadba, fogadd el, éld át és akár add tovább!

https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ

Minden reggel találkozom ilyen esettel manapság, ahogy autóval jövök dolgozni. Ma reggel is így volt. Autós szidja a másikat, hogy miért nem megy, mit csinál. Nagy indulatok törnek fel ilyenkor, már megfigyeltem. Az egyik autós szidja a másikat. Mert jó szidni. Milyen béna, milyen hülye a másik. És miért is szidja? Mert úgy gondolja, hogy azzal, hogy a másikat szidja akkor ő jobb. Persze ez nem tudatos, ez egy tudattalan viselkedés, de az alapja ez. Én jobb vagyok, ügyesebb, a másik meg egy szerencsétlen.

Nyilván az nem igaz és nyilván semmi nem múlik 10 másodpercen, de az a drog, ami ilynekor kell az egónak az beszerzésre kerül. És bizony ez minden esetben így van, ha szidunk és ócsárolunk valakit valamiért. Kell nekünk az az érzés, hogy a másiktól jobbak vagyunk.

Eckhart Tolle: Most hatalma a gyakorlatban című könyvet ajánlom Nektek, melyből egy részlet:

"A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó" vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi ré­sze ennek az intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán számít - a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke -, az elmén túli birodalomból származik.

Ha kéred, küldöm: arielsziv@gmail.com

„Jól, csak a szívével lát az ember.” - Saint-Exupéry: A kis herceg