Bár az ünnep manapság már másról szól, mint igazán kellene, de mindig egy új lehetőséget jelent. Lehetőséget arra, hogy megállj, hogy megpihenj, hogy mosolyogj, hogy szeress, hogy megbocsáss, hogy megnyugodj. Hogy észre vedd a körülötted lévő életet, hogy csak légy. Hogy élvezd, hogy vagy, most.
Kívánom, hogy sikerüljön, kívánom, hogy sok örömöd leld benne! Vigyázzatok magatokra!
Szeretettel
Kapcsolódva az előző bejegyzéshez, ajánlom Barkó Judit írását, amit nagyon köszönök Neki. A "tanulást", az önmagad belseje felé való elindulást érdemes elkezdeni, előbb-utóbb úgy is rákerül a sor. Mire várnál még?
http://www.barkojudit.hu/publikacio-media/legujabbak/karacsonyi-kucorgo.html
"Az öt Pándava fivért elűzik a királyi udvarból, és egy sűrű erdőbe menekülnek. Napok óta kóborolnak étlen-szomjan, amikor elérkeznek végre egy kristálytiszta tóhoz. A legifjabb már-már megmerítené edényét a vízben, amikor hirtelen hangot hall:
-Várj! Csak akkor ihatsz a tó vizéből, ha felelsz a kérdésemre. De jól vigyázz: ha téves a válaszod, azonnal meghalsz!
Az ifjú a láthatatlan hang irányába fordult, s a Hang ezt kérdezte tőle:
- Mondd meg: mi a legjellemzőbb az emberre?
A válasz idézet volt a Védák legmagasztosabb igéi közül s - az ifjú azonnal meghalt. Ugyanígy járt a második, a harmadik és a negyedik testvér is. Már négy halott hevert a földön, amikor Judhisztira a tó partjához lépett.
- Ha helyesen felelsz - szólt a Hang-, nemcsak szomjadat olthatod, de testvéreidet is föltámasztom. Mondd meg tehát: mi a legjellemzőbb az emberre?
És Judhisztira így felelt:
- Az emberre az a legjellemzőbb, hogy semmiből nem tanul.
Ahogy ezt kimondta, a fivérei mind életre keltek, s ő mohón ivott a tó hűvös vizéből."
Mahabharata, a világirodalom egyik legősibb műve
