"A "polgári", mint az emberinek állandóan meglévő állapota, nem más, mint kísérlet a kiegyezésre, törekvés az emberi magatartás számtalan szélsősége és ellentétpárja között a kiegyensúlyozott középút elérésére. Példánk nyomban érthetővé válik, mihelyt bemutatunk egy ellentétpárt. 

Vizsgáljuk meg a szentet és a kéjencet. Az ember mindenestől átadhatja magát a szelleminek, a szent eszményének, és megpróbálkozhat az Isten közelébe férkőzni. De ennek az ellentéte is lehetséges; testestől -lelkestől ösztöneire, érzéki vágyaira hagyatkozhat, a pillanatnyi gyönyörre törekedhet. Az egyik esetben szentté,a szellem mártírjává válik, és Istennek szenteli magát, a másik esetben kéjenc lesz, az ösztön mártírja, és az enyészet oltárán áldozza fel magát.

A polgár e két véglet között, valahol a langyos közép tájékán igyekszik meghúzódni. Soha nem áldozza fel, nem adja át magát a sem mámornak, sem az aszkézisnek, nem lesz mártír, és nem vállalja a megsemmisülést sem. Eszménye nem az odaadás, hanem ellenkezőleg, énje megőrzése, nem vágyik sem a szentségre, sem pedig annak ellentétére, nem szereti az abszolútumot, bár Istent kívánja szolgálni, de azért a mámort is, erényes akar lenni, de közben kellemesen, kényelmesen szeretne élni e földi világban. Lényegében tehát a szélsőségek között, mérsékelt, nyugalmas, viharmentes övezetben igyekszik letelepedni, és eléri a célját, csakhogy életerejével és érzelmeivel fizet érte, pedig az életerő és az érzelmek bősége föltétel nélküli, szélsőséges élettel jutalmaznák. Intenzíven élni azonban csak az én rovására lehet. Márpedig a polgárnak semmi sem olyan szent, mint - igencsak satnya énje. 

Az intenzitásért: fennmaradást, biztonságot; az isteni megszállottságért: lelki nyugalmat; a gyönyörért: elégedettséget; a szabadságért: kényelmet; a halálos izzásért: szobahőmérsékletet kap cserébe. A polgár lényegében tehát a gyönge életösztön teremtménye: félénk, irtózik a kiszolgáltatottságtól, könnyen irányítható. Ezért választja a hatalom helyett a többséget; az erő helyett a törvényt, a felelősség helyett a szavazási rendszert." 

Hermann Hesse: A pusztai farkas

Egy kis csend után, amelyre most szükségem volt, újra jelentkezem.

Mindenki átélte már és még akár nap mint nap átéli azt az érzést, hogy valakinek vagy valakiknek a társaságában zavarban érzi magát. Hogy is viselkedjen, hogy álljon, üljön, mit kezdjen magával és ha még meg is kell szólalnia, mit is mondjon. Zavarban vagyunk. Elég feszültté válunk, szorongunk. Mert meg akarunk felelni a másik embernek, embereknek. Mintha ők jobbak lennének. Számít a véleményük. Kisebbnek érezzük magunkat tőlük, pedig tudnunk kellene, hogy nem vagyunk azok.

Azt gondolokm, hogy ez egy elég mély frusztráció, van mit rajta dolgozni. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, vedd észre és már rögtön a szituációban próbálj meg segíteni magadon. Gondolj arra, hogy Te is értékes vagy, mint a másik fél, lényegét tekintve Ő nem különbözik Tőled. Így könnyebb lesz és lépsz lassan előre.

Egy olyan példát hozok, ami általános, mindenki ezt éli át ebben a szituban és a megfelelési kényszerünkhöz kapcsolódik.

Nem várt vendég csöppen be hozzánk. Nagyon szeretjük, örülünk Neki, de mégis az első reakciónk az, hogy elnézést kérünk tőle, hogy egy kis rendetlenség van, esetleg kosz, meg nem vártuk és akkor még ki tudja éppen miért, ugyanis meg akarunk Neki felelni. Miért is? Szeretnénk a szemében jók lenni, pedánsak, szeretnénk jó benyomást kelteni rá. Meg akarunk Neki felelni. Kell az egónak az elismerés. Na és hát ha jönnek a dicséretek, hogy de klassz a lakásod, meg ez meg az, az persze a mennyei gyönyör tud lenni. Igaz? 

És persze ez számos, az élet minden területén megnyilvánul, hogy meg akarunk felelni a külvilágnak. Pedig nem kellene. Kizárólag magunknak, akik mi vagyunk.

A hét elején fogalmazódott meg bennem egy nagyon fontos felismerés, mélységében, mert eddig is hangoztattam, de nem tükrözte a valóságot. Ez az, hogy egyetlen hűség fontos az életben, az önmagunkhoz való hűség. Ha önmagunkhoz hűek maradunk életünk során, akkor mindig boldogok leszünk. A kulcs ebben a felismerésben, az önmagunkhoz-ban van. Ki is önmagunk? Tényleg azok vagyunk-e akiknek gondoljuk magunkat, vagy ez az ego, az énutánzatunk, akinek meg akarunk felelni. Hát ez a lényeg. Mert még, ha nem találtuk meg önmagunkat, akkor számos viselkedésünk kényszeres lesz, amit a múltunkból hoztunk. Ezért először találd meg önmagad, ami sok-sok figyelemmel sikerül, és utána maradj hű hozzá.

Addig is, hallgass a megérzéseidre, a belső érzeteidre! Ha valahol nem érzed magad jól, hagyd ott, ha valahová nem szeretnél menni, ne menj és stb. és stb.....