Ma reggel ez a sor került elém "csak úgy" és eszembe jutott, hogy ez az Edda-dal részlet volt a középiskolai osztályom idézete a tablón. Mindannyian álmodtunk magunknak akkor egy világot.
Nagyon bátornak éreztem magam akkor és úgy gondoltam bármire képes vagyok. Szép korszak és szép pillanat volt. Sokkal közelebb voltam akkor igazi önvalómhoz, mint utána közel 20 évig bármikor. Az idézet, amit írtam minden osztálytársamnak, a híres Hamlet idézet volt, hogy "Mindenek fölött légy hű magadhoz..." és úgy van vége, hogy "Áldásom benned ezt érlelje meg majd." Akkor még csak ösztönösen tettem magamévá.
Adtam ezt az idézetet akkor másoknak, de nekem szólt igazán. Eltelt sok idő és ezt az idézetet el is felejtettem. Teljesen. És az idézettel együtt mélyen elfelejtettem önmagamat is. Hozzá hasonlóan feledésbe merültem.
Így vagyunk ezzel szinte mindnyájan. Elfelejtkezünk önmagunkról, elfelejtkezünk igazi önvalónkról és éljük csaknem kába, öntudatlan életünket, szerepekbe merülve. Néha kitekintünk magunkból, majd visszamerülünk, úgy teszünk, mint egy strucc, nem akarunk szembesülni magunkkal, a körülöttünk lévő dolgokkal. Szunnyadunk tovább. Nem vagyunk mi ezért rosszak, csak így kényelmesebb, így szebb, jó aludni és jó álmodni tovább, hisz az nem fáj nagyon, csak egy kicsit. Szinte olyan, mintha kicsit mindig be lennénk drogozva, mert így könnyebb elviselni, hogy nem a saját életünket éljük.
Bár az első ébredes nagyon fájdalmas lehet, mert ilyenkor sérül az önképünk, de jó, ha elkövetkezik. Én hálás vagyok, hogy nekem volt annyira rossz az életem, hogy elkövetkezett ez a pillanat. Kitekintettem akkor a környezetemre és nagyon nem erről álmodtam anno az Edda dalt dúdolva. Egy boldog életet álmodtam és helyette szembesülnöm kellett többszörös kudarcaim eredményével és egy megtört, szinte élettelen lénnyel, aki abban a pillanatban voltam.
Ezért figyelj oda ezekre a kitekintő pillanatokra az életedben, mert ezek lehetőségek arra, hogy észrevedd, hogy azt az életet éled-e, amely igazán Te vagy. Hű vagy-e önmagadhoz, vagy csak sodródsz és kábán teszed,azt amit a környezeted megkíván Tőled. És ha ebben a pillantban észreveszed, hogy Te nem az vagy, amit éppen "élsz", akkor érdemes előszedni a bárorságod és változtatni. Sosincs késő. Ezt és minden életet azért kapsz, hogy lehetőseged legyen megtalálni önmagad, az aki valójában ott belül vagy. És ha ez egyszer csak sikerül, eltölt egy derű és nyugodt érzés, és onnantól már Te irányítod az életed a szerint, aki Te vagy igazán. Csak amellett kell elköteleződnöd, hogy nem szeretnél már többet szenvedni és a többi jön magától. Bizz abban, hogy mindig jobb lesz.
Mert ahogy megérlelődött bennem a fenti idézet, saját magamban született meg az a felismerés, amit Shakespeare mondott, hogy mindenek fölött magunkhoz kell hűnek lennünk életünk során és akkor semmi baj nem lesz. Akkor jól fogod érezni magad, nagyon jól.
Álmodni. Néha jó! Igen, néha jó egy kicsit becsapni magunkat, jól esik álmodozni, de lehetőleg csak akkor tegyük, ha tudatában vagyunk ennek a kis csalásnak. Mert ha álmodozunk, akkor a jövőben járunk és bár az olyan édes reménnyel tölt el minket, de nem engedi, hogy a jelent éljük. Közben nem vesszük észre a jelen pillanat csodáját, nem vagyunk éberek. Ha ezt sokszor tesszük, akkor nem is élünk, csak egy illúzió világban járunk, aminek semmi köze a valósághoz.
Így aztán én azt mondom, hogy álmodozás helyett, élj! Éld meg az adott pillanatokat, éld meg önmagad és örülj az életnek. A jövő majd eljön, ne aggódj és ha bízol, akkor ahogy Osho is mondja, a mindenség leereszkedik Rád és támogat Téged. Nem kell harcolnod.
Aztán persze lehet mélyebbre menni, hogy mi is az a "valóság". Lehet, hogy ez a földi élet maga is csak egy álom. Ki tudja ezt? Mindenesetre, itt a földin síkon, ebben az tér-idő dimenzióban elég, ha elkezdünk arra törekedni, hogy jelen legyünk az életünkben, vegyük észre és ne hagyjuk elménket uralkodni rajtunk és ahogy Eckhart Tolle mondja, gyakoroljuk az időnélküliséget, ereszkedjünk bele a mostba és élvezzük. Ugyanis minden állapotunk rajtunk múlik, akár tetszik, akár nem. Akkor meg miért ne élveznénk az életet?
