A januári magazinba írt cikkemet osztom meg Veletek szeretettel. Elárulom Nektek, hogy számomra ez a mondat majdhogynem értelmezhetetlen, de valami lett belőle azért.
A beszédem legyen igaz.
Azt gondolom, hogy ez csak annyira lehetséges, amennyire én éppen abban az állapotomban képes vagyok erre. Ugyanis lépten-nyomon hazudunk magunknak, hogy mondanánk így kifelé igazat. Ugyanis sokszor nem könnyű magunknak az igazat bevallani, mert az bizony fájdalmas. Ehhez teljes önfigyelem és őszinteség szükséges. És akkor még az is előfordul, hogy az „olyan jó lenne, ha” miatt húzzuk még a dolgot, hátha jobb lesz. A remény hal meg utoljára, ahogy hallottuk már sokszor és meg kell valljam Nektek, valóban így van.
A beszédem legyen igaz! Az a baj még ezzel, hogy a valóság szavakkal sosem fejezhető ki igazán, amikor már szavakkal próbálunk elmondani valamit, akkor az már mindig csak közelít az igazsághoz, nem lesz ugyanaz.
Az éberség állapotában a szó már meg is szűnik, itt a földi világban csak arra szolgál, hogy meg tudj nyilvánulni és kapcsolatot tudj teremteni a többi emberrel.
Így aztán annyit mondhatok, hogyha figyeled magad és őszinte vagy magadhoz, akkor egyre többször tudod elcsípni magadban a hazugságaidat és egyre kevesebbszer hazudsz kifelé. De ne szomorkodj! Mindig annyira fog ez menni, amennyire képes vagy rá, amilyen tudatállapotban vagy. Így aztán ne haragudj magadra, ha nem sikerül sokszor, majd egyre jobb lesz. A lényeg az önfigyelés és az őszinteség, aztán egyszer csak az éberség is megérkezik.
Az ítéletem legyen tiszta! Hát??
Egyáltalán, miért is kellene ítélkeznem bármi felett is? Semmi és senki felett nem ítélkezhetem. Mindennek megvan az oka, minden olyan, amilyen és minden úgy jó, ahogy van. Csak elfogadni érdemes mindent, ami körülöttünk van és együtt létezni vele. Hisz nem lesz más attól, ha nem fogadjuk el. Tapasztalataink alapján folyton ezt csináljuk, minősítünk és ítélkezünk, éppen a szerint, ahogy mi megéltük ezt a múltban, úgy ahogyan kondicionált minket a külvilág, amilyen hatást gyakorolt ránk. Ha valamire azt mondod, hogy jó azt azért teszed, mert így élted meg eddig, vagy ez a környezet által meghatározott norma. Attól az a valami olyan, amilyen. Másnak például éppen az a rossz. Aztán meg lehet, hogy ahogy változol, amit eddig jónak éltél meg már nem lesz jó. Szóval, hagyd abba az ítélkezést és a minősítést, amennyire csak lehet.
Azáltal, hogy ítélkezel vagy minősítesz, leszűkíted a valóságot, ellenállsz annak, ami van. Fogadd el hát mindig épp azt, ami van körülötted, minél jobban ereszd magad bele a létbe, a létezésbe. Áradj, légy.
Az univerzum határtalan és teljes. Engedd bele magad!
