Valaki megdicsér: jól dolgoztál, klassz vagy, jól nézel ki, ügyes vagy, elérteél ezt, azt, és ezzel jobb vagy, mint a többiek. Jól esik ugye? Büszke vagy magadra. Ráadásul, ha még valaki olyan dícsér meg, aki híres, ismert, sikeres, gazdag, na az aztán maga a mennyország. Elszálsz és úszol a dicséretben, akár napokig. Feldob, jól érzed magad. Mert nagy adag drogot kapott az egód. Vald be, így van ez.

És akkor én jövök és bizony azt mondom, igen ügyes, jó vagy, de ettől függetlenül is, dicséret nélkül is, csak nem tudod, nem hiszed el, nem bízol ebben. Kezdj el bízni magadban. Tudd, hogy jó és értékes vagy, nem vagy kevesebb, mint más, de több sem. És akkor nem lesz rajtad gomb, amit nyomogathatnak, hangulatod nem fog függni a külvilág ítéletétől.

Egy kis csend után, amelyre most szükségem volt, újra jelentkezem.

Mindenki átélte már és még akár nap mint nap átéli azt az érzést, hogy valakinek vagy valakiknek a társaságában zavarban érzi magát. Hogy is viselkedjen, hogy álljon, üljön, mit kezdjen magával és ha még meg is kell szólalnia, mit is mondjon. Zavarban vagyunk. Elég feszültté válunk, szorongunk. Mert meg akarunk felelni a másik embernek, embereknek. Mintha ők jobbak lennének. Számít a véleményük. Kisebbnek érezzük magunkat tőlük, pedig tudnunk kellene, hogy nem vagyunk azok.

Azt gondolokm, hogy ez egy elég mély frusztráció, van mit rajta dolgozni. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, vedd észre és már rögtön a szituációban próbálj meg segíteni magadon. Gondolj arra, hogy Te is értékes vagy, mint a másik fél, lényegét tekintve Ő nem különbözik Tőled. Így könnyebb lesz és lépsz lassan előre.

Egy beszélgetés keretében egyik barátomnak elkezdtem beszélni egy másik barátommal történt telefonbeszélgetés élményeiről. Nagyon óvatosan kezdtem, mondtam, hogy milyen aranyos volt, miket mesélt nekem. Barátommal meg szerettem volna osztani ezt az élményt, de végül nem sikerült igazán, mert már ezt is véleménynyilvánításnak vette, negatívumként, hisz észrevettem, hogy rögtön a pártfogásába vette. Én meg védekeztem és próbáltam árnyalni mondandómat, de sajnos már nem sikerült. 

Ebben a beszélgetésben, ha jól megvizsgáljuk, két esetben is felbukkant az ego jelenléte (és még biztos többször is). Egyrészt akkor, amikor valakiről véleményt alkotunk, legfőképpen, ha kritizáljuk, másrészt amikor a saját véleményemről meg szeretném győzni a másikat. Az elsőt rögtön észrevettem, de a másodikat csak így utólag. De mit is művelt itt az ego.

Az első esetben, ha véleményt alkotsz valakiről, kritizálsz valakit (amit remélem nem tettem, csak tényt közöltem), akkor ezzel őt kevesebbé nyilvánítod, mint saját magadat, azaz összehasonlítod saját magaddal és egy elismerést söpörsz be. Én jobb vagyok, hisz ő nyilván rosszabb, mint én.

A második esetben, amikor saját igazunkat próbáljuk védeni, szintén az ego szólal meg bennünk, hisz az igazságnak nincs szüksége indoklásra, az anélkül is igaz. Azzal, hogy véded, azzal, hogy igaznak a saját gondolatodat tartod, magadat feljebb emeled a másik embernél, azaz úgy érzed több vagy, azt gondolod, hogy te jobban tudod, az ego megint megkapta táplálékát.

Minden esetre a való igazságot még gondolatokkal sem lehet igazán kifejezni és még ha szavakba is próbálod önteni még jobban elcsúszol. Ráadásul hibába mondunk mi bármit is, a másik fél ebből egész mást hallhat meg, ért meg, úgy érti, ami az ő világa. Hát így jártam én.

Ahogy így újraolvasom ezt a pár sort, érzem, hogy csak részben tükrözi azt, amit szerettem volna átadni, de hátha elég ez is. A napi ego-nak pont az lenne a célja, hogy rövid, egyértelmű legyen. Ha kérdésed van, vagy másként gondolod, nyugodtan kérdezz, leírom bővebben. Szép napot!