Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Most találtam, megosztom Veletek.

Az Út

Nagy fényesség szállt le az égből,

Napfelkelte - saját életembe.

Tele csicsergéssel, tavasszal, élettel,

Gyöngyfűzér-módra kell hozzáillesszem

mindahhoz mi már az enyém.

Doboznyi kincs, selyemfű-méz,

No meg pár nehézség, Angyalok, Teremtő,

Segítsetek tovább, ha elszáll az erő.

Sokszor érzem azt, bátor s vitéz vagyok,

S erősít a tudat, hogy az ölelő karok

Nem csupán varázslat, álom és érzés,

Hanem a Csoda, maga a Létezés.

Lehet itt küzdeni, adott az aréna,

Ha sebzett vagyok jól jön a kamilla,

Igyekszem az úton magamra találni,

Amit nem adnak, ne akarjam várni.

Hosszú a jegyzék mi álmaimat őrzi,

Haladok feléjük, s bár néha felüti

Fejét némi kósza pánik,

Ballada-hitemmel viszek tovább bármit.

Közben főzőcskézem, gyereket nevelek,

Madártejet, almát, narancslét készítek.

S közben figyelem ki kér sárgadinnyét,

Kinek szívéért bármeddig elmennék...

Csípős reggelen remegve ébredünk,

Tél-hóhér, a tavaszt most már hozzad el nekünk!

Úgy tűnik, az idén túl nagy volt a szigor,

Hideg-űzéshez most már kell egy jó nagy szigony.

Jöjjön el a meleg, szerelem és tavasz,

Óvó gyámságodból kinőnék, kis Ravasz,

Köszönöm, hogy védtél, bizton úton vittél,

Mostantól a sajátomon - szeretném, ha hinnél! - 

haladok és érzem amint szép lassan lép elő

belőlem a bontakozó, s mutatkozni vágyó NŐ.

{Szerző: Bildi}

Karácsonyra adom Nektek ezt a verset Sok-Sok szeretettel!

Reményik Sándor: "Az ismeretlen Istennek"

 Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.

Maradtunk szabadok a szeretetben.
Maradtunk egyenlők a szeretetben.
Maradtunk testvérek a szeretetben.

Egymás lelkében tiszteltük a törvényt.
S a végzetet, mint napsugárt és örvényt.
A törvény betűje ha összevágott:
Ujjongva hirdettük a rokonságot.

S ha egymás lelke tájait bejárva,
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.