Kapcsolódva az előző bejegyzéshez, ajánlom Barkó Judit írását, amit nagyon köszönök Neki. A "tanulást", az önmagad belseje felé való elindulást érdemes elkezdeni, előbb-utóbb úgy is rákerül a sor. Mire várnál még?
http://www.barkojudit.hu/publikacio-media/legujabbak/karacsonyi-kucorgo.html
"- A legnagyobb büntetés a szegénység, ugye?
- Büntetés? Én másképp nevezném. Próbatételnek talán, amely után bukás vagy megvilágosodás következik. A szegénység az embert szembeállítja a világgal, lemezteleníti, elevenen megnyúzza, jéggel veri, tűzzel égeti, hogy kiderüljön, mi marad meg belőle. A legtöbbje hamuvá válik. De nagy néha, igen igen ritkán, a rothadó salak között felragyog egy mag, amelyhez sem hideg, sem meleg, sem sötétség vagy halál nem férhet hozzá. Nem árhat neki. Nem pusztíthatja el többé....
- Az az egész, amit elmondtál, nekem nagyon kegyetlennek tűnik - mondta hevesen. - Ki csinálja ezt így? Ki rendezi? Ki okozza, hogy hozzáférhetetlen mag körül annyira fájjon az embernek ez a véres, rothadó salak? Van-e egyáltalán valaki vagy valami, ami értelmesen irányítja ezt az őrült zűrzavart? És ha van, ha a mi akaratunk ellenére is élni kényszerít bennünket, miért büntet érte nyomorral, elmebajjal, bénulással és ....
- Erre a kérdésre így nem lehet felelni. A dolgok megfejtése nem miért és nem az azért. Az élet, minden bonyolultságával együtt, megszüntethetetlen tény.
- Te hiszel Istenben?
- Igen.
- Hogyan találsz mentséget neki?
- Úgy, hogy minden rosszat múló káprázatnak látok, s egyedül Istent tudom valóságnak. A káprázat elmúlik, ahogyan az álomképek szertefoszlanak, ha az álmodóban megszűnnek az ingerek, amelyek a vágyképeket termelik. Isten azonban örök.
- De mi közöd van hozzá? Mi dolgod vele neked és nekem?
- Az, hogy egyek vagyunk vele.
- Ugyan! Hol? Miben vagyunk egyek? Miért nem tudok róla?
- Már megint kérdezel. Figyelj! Isten és közöttem állok én. Csak ez a káprázat-én a válaszfal közöttünk. A szegénység, a szenvedés és a halál. Ha sikerül lebontanod, szabad vagy. Ha sikerül lebontanod, Istenné válsz.
- Nem értem.
- Nem is érzed?
- Nem tudom.....lehet.
Az oktalan, céltalan, rejtélyes ujjongásra figyelt önmagában, amely úgy zúgott át lelkének sötét, szakadékos tájain, mint a napkeltét jelző hajnali szél."
Szepes Mária: Raguel hét tanítványa, részlet
Soha semmi sem baj. Csak figyelj, csak vedd észre. Az már óriási eredmény. Próbáld a dolgokat, reakcióidat kívülről is meglátni. Ne csak másról mondj véleményt, vedd észre saját rezdüléseidet is. Segít Neked. Bejutni belsődbe. Tudd, hogy ami másban nem tetszik, azzal dolgod van. Az a megoldás kulcsa. Foglalkozz vele, azaz figyeld. Magaddal foglalkozz, magadat figyeld! Egyre jobb lesz így. Ne ragaszkodj az elveidhez, a tapasztalatidhoz, bebörtönöznek! Légy nyitott és befogadó! Élj! Éld meg azt, ami van! Ne tagadd le, ne utasítd el! Amíg ezt teszed, kapni fogod. Add meg magad, ne ellenkezz! Ne akarj mindent megoldani aggyal, ésszel. Az nem Te vagy, az az elméd és egód, a kondícináltságod. Ülj le és csak légy, gondolatok, megoldások nélkül. Jól fogod érezni magad, sokkal jobban.
Van egy könyv. Az a címe: Ébredj tudatára, Antoni d. Mello írta. Az is segíthet. Sokat ír a figyelemről.
Szeretettel osztom meg ezt az írást Veled. Rád van bízva.
http://www.barkojudit.hu/publikacio-media/uj-kacsintasok/szeretheto-vagy.html
"Azt én tudom." "Ez nem így van." "Ezen én már túl vagyok." "De." "Rosszul gondolod." Sokszor hallom ezeket és ehhez hasonló mondatokat azoktól, akik kérdeznek, kiváncsiak: így reagálnak a válaszaimra. Ellenállnak. Azonnal. Erősen.
Igen, nem tudok segíteni senkinek. Mindenki csak magán tud. Ezen múlik. Igaz. Ugyanakkor úgy érzem belül, hogy lehet iránymutatást adni bárkinek, de csak az az ember fogja meghallani, aki nyitott és szeretné jobban érezni magát, és érzi, hogy valami nem jól működik körülötte és keresi a megoldást. Aki bevallja, hogy van vele gond és aki egóját félretéve bátran, bizalommal fordul a másik felé, nem ellenségnek tekinti, hanem szövetségesnek.
Miért is ellenállunk? Az egónk teszi ezt. Gépiesen, mert vesztét érzi. Így védelmezi magát, fennmaradását. Védi pozicióját, nehogy alulmaradjon. Így nem, vagy nehezen fogad el bármit is, amit kívülről mondanak neki és ráadásul azt az érzetet keltik, hogy valamit ő nem úgy tud, ahogy kell. Azonnali, elementáris erővel vág vissza, a fent említett mondatokat hangoztatva. Amíg ezek vagy ehhez hasonló mondatok elhangzanak, nincs mit tenni. Elhallgat az ember, ugyanis felesleges bármit is mondania. Zárva vannak a kapuk.
Aki igazán változni szeretne, aki szeretne kilépni káprázatos világából, annak fel kell hagynia az ellenálással. Ez csak alázattal lehetséges. És ez fájdalmas. Nem kicsit, de érdemes ezen túlesni, hisz felszabadulást hoz.
Szepes Mária, Varázstükör című könyvében így ír erről:
"Aki az ember betegségét gyógyítani kívánja, az a lelkével, legbenső lényegével vegye fel a kontaktust. Segítsen megkeresni vele együtt a dolgok valódi nevét. A varázsigét, amely eltünteti a képzelt különbségeket, gátakat emberek, országok, világrészek, bolygók, naprendszerek és Isten között. E folyamathoz azonban szükséges az ember, aki tudja, hogy beteg. Önként aláveti magát az operációnak. És az orvos. Ez a gyógyulás feltétele. Minden egyéb kuruzslás."
Arra az elhatározásra jutottam, hogy új sorozatot indítok. Az elméről fogok írni, mi is az, milyen ereje van, hogy befolyásol minket folyamatosan. Úgy, mint az egóról szóló írásaimban is tettem, ami elém kerül ebben a témában, amit megélek, megtapasztalok az elméről, megosztom Veletek. Hátha segít Nektek is, mint nekem.
Ahogy én magam tapasztalom, az elmémet egy kis élősködőnek nevezném. Hasonlít az egóra, párban járnak. Megjenik és folyton nyomul. Sokszor már csak akkor veszem észre, amikor galibát okozott. Aztán helyre billentem. Lopja az energiám és szomorúságba, akár szenvedésbe hajszol. Mi is ez? Hogy megértsd, az elme leginkább maga a gondolat, gondolatok sorozata logikusan felépítve, maga egy illúzió. Mondok egy egyszerű példát. Valaki megígért Neked valamit, és nem tette meg. Te csak ennek eredményét tapasztalod, de nem beszéltel az illetővel. És akkor jön az elméd és elkezd kitalálni erre az esetre egyféle, de akár több verziót is. Már lehet, hogy eljutottál a gyűlöletig is, annyira felhergelted magad a saját elméd által, pedig még nem tudsz semmit sem arról, hogy miért nem tette meg az ígéretét. Az elme kitalál, az elme kombinál, az elme következtetéseket von le, minősít és így tovább. Terjed, búrjánzik, ural, akár csak egy élősködő. Az ismerősöd meg csak éppen eltörte a lábát, mondjuk, de te már lejátszottad a történetet előre. Ennyi.
Na persze, a mindenapi életben az elme szükséges és hasznos, nélkülözhetetlen "eszköz". Minden ami körülöttünk van, ami megteremtődött belőle indult el, egyszerűen csak érdemes a helyén kezelni, de erről is majd bőven lesz szó, legalább is ez a terv.
Szóval, ilyesmikről fogok irogatni ebben a témában, igyekszem sok gyakorlati példát is hozni Nektek. Az elmédet, akár csak az egódat a figyelmeddel tudod kordában tartani. Figyeld magad, figyeld elméd szokásos hajlamát, hogy visz el Téged a jelenből, akár a múltba, akár a jövőbe, hogy uralja életedet, hogy okoz akár szenvedést és gyötrelmet. Hogy szól a fejedben, folyton-folyvást. Hogy okoz zajt, hogy fáraszt.
"Az elme saját maga helye, és saját magán belül a pokol mennyországát és a mennyország poklát is megteremtheti." Milton
Egy kis olvasni, inkább tenni, vagy inkább elengedni való végett, szeretettel osztom meg ezt az írást Veletek! Köszönöm Kiss Balázs Kúnónak!!!
http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/2012-december-21-margojara/
Ma, december 20-án a maja naptár szerint ilyen nap van ma, (Forrás, csillagmag.hu, maja naptár), megosztom Veletek szeretettel.
A világáthidaló napokon a megadás és az elengedés hívására kell figyelnünk. A megadás pontosan azt jelenti, hogy megszabadulunk a vágytól, hogy mindent kontrolláljunk. Más szóval ezeken a napokon megszabadulhatunk mindentől (legyen az tárgy, szokás, viselkedési minta, barát, esetleg társ) ami a fejlődésünkben gátol. Minél tudatosabban képesek vagyunk véghez vinni ezeket a mindennapi „halálokat”, annál könnyebben halad fejlődésünk folyamata. Be kell fejeznünk egy ciklust ahhoz, hogy egy újat elkezdhessünk.
Spektráris túnus: Felbomlás, a feloldódás ereje, az elért eredmény újra elengedése, minták és struktúrák átalakítása, egyszerűség, letisztázás, változás, elemekre bomlás, elengedés, leválás, eltérő / ellentétes hatások, a bonyolulttól az egyszerű felé tartó folyamatok, minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött leválhat rólad.
December 21. és bármikor. Van ez a dátum, egy pont, ami úgy belelopózott a köztudatba, amikor talán történik valami, talán nem. Persze mindig történik valami, folyamatosan változik bennünk és így körülöttünk minden. Mégis a maja naptár kapcsán ennek a napnak kitüntetett szerep jut. Azt mondom, hogy minden pillanatnak kitüntetett szerepe lehet, bármikor újjászülethetünk, bármikor. De, ha máskor nem, akkor legyen december 21-én. Miért ne?
Mi segíthet - ahogy feltettem magamban a kérdést, ahogy a címben is van - abban, hogy egészen másként lássuk a világot, a létet, ahhoz, hogy újjászülethessünk? Ahhoz, hogy jól érezhessünk magunkat a bőrünkben. Ahogy ültem a metrón, ez a kérdés fogalmazódott meg bennem. És a válasz is megjött. Egy szó csupán: ALÁZAT.
Ez segíthet. Ha megadjuk magunkat. Nem harcolunk, nem küzdünk. Ha megadjuk magunkat a létnek. Azt mondjuk, hogy tessék itt vagyok, legyen úgy, ahogy lennie kell. Megadom magam. Nem akarok már, nem ellenkezem már, nem vágyok már. Csak megadom magam. Meghajolok a lét előtt, mélyen, alázattal. Ez segíthet.
Csendesedj el, adj magadnak időt, ülj le és add oda magad. Ha máskor nem most pénteken, december 21-én, a maja naptár fordulónapján. Ne gondolkodj, ne agyalj semmin, csak légy.
És akkor ide illendően, egy szép verset adnék újra Nektek, íme:
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem
Szeretettel ajánlom ezt a írást és hálásan köszönöm az írójának!
"Döbbenetes, hogy annyi kudarc után, még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a miénk, és keresünk tovább - kívül. Holott az ÚT bennünk van.
Testi, szellemi adottságaink csupán a készlet. Ezek vannak. Amíg korlátként éljük meg őket, addig a 'mi lenne ha...' semmi mezején tengetjük látszatéletünket."
Biegelbauer Pál
ott a kincsed!" Coelho: Az alkimista
Nem olyan rég, amikor csak úgy felcsaptam ezt a könyvet, mielőtt a polcra tettem volna, ezzel a mondattal néztem farkasszemet. Nyugtáztam, aztán eltettem a polcra. Aztán vagy két napja folyton az eszembe jut, mint ma reggel is. Gondoltam megadom magam és írok erről egy pár szót.
Ha ebből a könyvből csak ez az egy mondat marad meg útravalónak számunkra, akkor mindent megkaptunk. Ez a lét lényege, erre tanít minket az univerzum. Hogy légy önmagad, találj vissza önmagadhoz, fejtsd le feleslegeidet és térj vissza szívedhez. Semmi más dolgod nincs, csupán ezért kaptad mostani földi életedet is. Ezzel a lehetőséggel indultál ide, mondhatnám ez az életfeladatod.
"Ahol a szíved, ott a kincsed!" És ez igaz az élet minden területére, ahogy a munkádra, úgy a párkapcsolatodra is. Mert az vagy igazán, amit a szíved súg. Amit az elméd talál ki, amit az elméd akar megoldani, az már tele van tapasztalattal, tele védekezéssel, tele van félelmekkel és aggodalmakkal. Azaz önvédelemmel. Csak úgy kiagyaltad. Nem sok köze lehet a valósághoz, az egy kitalálmány csupán. Egy magyarázatkatyvasz.
Sokat írtam már arról, hogy szívvel élj és arról is, hogy mit is jelent ez. Összefoglalva újra: élj meg mindent, amit eléd tár az élet, bátorsággal, félelmek nélkül a szíved szerint, agyalás nélkül, természetes módon, minden pillanatban. Nincs már múlt, és nincs még jövő, ne foglalkozz velük. Éld meg a léted, áraszd magad szabadon.
Félelem, félelem. Sokat írok róla, nem véletlenül. Úgy gondolom, hogy az élet megélésének legnagyobb gátja, minden baj okozója, betegségek előidézője. Minden korlátunkat a félelem építi fel, az egyszer már megélt "rossz" tapasztalat, illetve a jövőtől való rettegés által. Láttam egy nagyon különleges és mély filmet nemrég és abban elhangzott egy nagyon fontos gondolat, valahogy így szólt: a félelem beteggé teszi a lelket. Olyan egyszerűen hangzott el és pont így vált nagyon méllyé. És sajnos ez így igaz. És bizony a félelem miatt nem vagyunk szabadok, az zár be minket, ez a mi börtönünk, nem más.
És mivel győzhető le? Csak bátorsággal, amit mindenki csak magából tud meríteni, az kívülről nem adható. Ha nem szeretnél tovább rabságban élni, ha szeretnél szeretetben élni, akkor érdemes bátran elindulni, akár szép lassan lépkedve, hogy rátalálj saját utadra. Ha nem megy rögtön, nem baj, de próbáld meg, amikor csak lehet. Ez már az igazi belső utazás első lépései. A félelmeinkkel szembe menni, ösztöneikre, szívünkre hallgatva bátran cselekedni, vállalni a megéléssel járó kockázatot, ami fájdalmat is okozhat. De csak így találkozhatsz össze igaz valóddal, ismerheted meg önmagad, hogy valójában ki is vagy.
"És merj gyermekké változni - hogy Tiéd legyen a mennyek országa" (Müller Péter) és ide kapcsolódik még, amit már a félelem legyőzéséről írtam, itt megtalálod: http://arielsziv.blog.hu/2012/01/12/a_felelem_legyozese
És akkor még pár gondolatot megosztok Veletek.....
"Mi azt szoktuk mondani, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet. Szó sincs róla. A szeretet ellentéte a félelem. A félelem az, ami meggátol engem önmagam áradásában, amely zárttá tesz, védekező alapállásúvá, s nem elárasztóvá." Biegelbauer Pál
"Nem azért küldtelek Benneteket a sötétbe, hogy rémet, kémet vagy bármiféle titkos ügynököt találjatok, mert azok nem ott vannak, hanem belénk vannak építve. A nevük: félelem és rettegés.
Az volt a szándékom, hogy féljetek. Szorongjatok. Rettegjetek. - De miért, Mester? - Mert ez az életünk alaphangja, Ariel. Manapság az "élni" azt jelenti, sötétségben élni. Ez ilyen. Nemcsak a cirkusz - a lelkünk is ilyen. Fényes nappal is. Ez az érzés a mai ember alapérzése. Félünk. Ebből kell kiindulni. Ebből a szorongásból szabadít meg bennünket a tánc! A tánc nem egyéb, mint tűzcsiholás a sötétségben. Szabadulóművészet. Ma élni azt jelenti, hogy a pokolban élni. Kis szünetet tartott, majd így folytatta: - Őszintén beszélek, barátaim! Gondolom, elég erősek vagytok már az igazsághoz. Én előbb-utóbb átlépek a szellemi hazámba, de ti még itt maradtok a holnaptól való rettegés birodalmában, melyben a legnagyobb elővigyázatosságra lesz szükségetek." Müller Péter: Isten bohócai
Merülj bele az életbe, hogy szabad lehess! Másként nem fog menni, csak szólok. És ehhez semmi másra nincs szükséged: csak bátorságra! A félelmeid leküzdésére! De csak az első lépés nehéz, utána egyre könnyebb lesz. Erre bíztatlak!
Részletek: Müller Péter: Isten bohócai című könyvéből
KÉTFAJTA BOHÓC VAN. AZ EGYIK MÁSOKAT MULATTAT. A MÁSIK: ÖNMAGÁT.
Az első nem szabad.
Úgy él, mint egy jó magaviseletű fegyenc: este héttől tízig, az előadás idejére eltávozást kap. A szorongó bohóc fél az élettől. Néha pánikbeteg vagy mélyen depressziós. Nem is titkolja. Hozzátartozói gyakran látják odahaza rosszkedvűnek, hacsak nem komédiázik előttük is. Ami iszonyúan fárasztó. Állandóan önvédelemben élni? Képzeljétek el milyen nehéz lehet?
De ne feledjétek, hogy közöttük vannak a színház- és cirkusztörténet nagy mulattatói! Mert este, amikor kifestik magukat, várja őket a nagyérdemű publikum, és széttárt karokkal, röhögve rohannak be a porondra, mert a közönség és a játék feldobja őket. Szeretik a sikert, imádnak másokat szórakoztatni, főleg azt, hogy végre megkapják a közönségtől a legdrágább kincset, amit nem kaptak meg önmaguktól: a szeretetet.
Bármit megtesznek csak szeressék őket. A szomorú bohócot a humora miatt szeretik. Ebben van szeretetreméltósága, de gyógyíthatatlan szomorúsága is. Mert az előadás után, amikor kialszanak a fények, a lelke káosza újra visszatér. Nyugtalanul alszik. És retteg, hogy bekövetkezik az, ami sajnos a mi életünkben bekövetkezett: hogy nem lesz cirkusz tőbbé! És akkor magára marad.
Ezek a mostohatestvéreink, akik másokat mulattatnak. De én nem erre tanítalak benneteket! Én arra nevellek, sőt, bűvöllek benneteket, hogy ti ne másokat, hanem...ÖNMAGATOKAT MULATTASSÁTOK!
Ássatok le az öröm forrásáig, s mint a gejzír, fakadjon föl lelketekből a szabadság! Fürödjetek benne, mert az örökké buzog. Akkor is, ha nincs cirkusz. Ha tél van, hóvihar, áradás vagy világvége: a forrás mindig buzog. Akkor is ha nem jár arra senki.
Kár a többieknek, ha nem fürödnek a derűtökben, de attól az még Derű, s úgy lebegtek benne, mint egy elsüllyeszthetetlen mentőcsónakban.
Onnan kezdve, hogy meghal bennetek a halál: a szüntelen öröm állapotába kerültök! És nem kell mókázni többé, mert az élet egy nagy Játék!"
"A lélek gyárilag, ahogy kikerült a Teremtő műhelyéből, örömre van hangolva. Alapjáraton a lélek örül. Boldog, hogy van. De amikor testet ölt, lezuhan. Elveszti szabad lebegését és üvölteni kezd. "Jaj, anyám, hogy kerültem én ide?" Attól a pillanattól kezdve hadjáratot indítunk az öröm visszaszerzéséért. Vagyis szabadságunkért."
Mivel ezt a témát nagyon fontosnak tartom, sőt azt hiszem keresésünk során ez az utolsó, amin át kell esnünk ahhoz, hogy végül a saját utunkat járhassuk. Ezért ha találok valami ehhez kapcsolódó idézetet, gondolatot, meg fogom osztani Veletek.
Íme az első pár.
Részletek Coelho: Brida című könyvéből.
"És ez az emlék felidézett benne egy másik gyerekkori emléket. A tengerparton volt az apjával, és az apja megkérte, hogy nézze meg, elég meleg-e a víz. Ő ötéves volt, és örült, hogy segíthet. Odament hát a vízhez és beledugta a lábát. "Beledugtam a lábamat, és hideg." - mondta az apjának. Az apja erre fölkapta, odavitte a vízhez, és se szó, se beszéd, bedobta a vízbe. Először megijedt, de aztán tetszett neki a játék. "Na, milyen víz?" - kérdezte az apja. "Finom" - felelte. "Nahát, akkor mostantól fogva ha meg akarsz tudni valamit, merülj bele!"
"Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt. Ha úgy gondolod, hogy nem bírsz olyan világban élni, ahol az átélés fontosabb a megértésnél, akkor tegyél le a mágiáról. A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket."
És talán a félelem legyőzéséhez egy segítő részlet.
"De előbb még eszébe jutott egy másik történet is az édesapjával. Vasárnap volt, a nagymamájánál ebédeltek, és ott volt az egész család. Ő olyan tizennégy éves lehetett, és panaszkodott, hogy valamilyen iskolai feladatot nem tud megcsinálni, mert amit elkezdett, arról végül kiderült, hogy teljesen rossz. "Talán ezek a hibák megtanítanak valamire." - mondta az apja. De Brida csak azt hajtogatta, hogy nem. Hogy rosszul kezdte el, és most már nem lehet kijavítani. Erre az apja kézen fogta, és átmentek abba a szobába, ahol a nagymama tévét szokott nézni. Ott volt egy régi, nagy állóóra, ami már évek óta nem járt, mert hiányzott belőle egy-két alkatrész. "Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom - mondta az apja az órára mutatva. - Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."
Fizikai létezésednek legalapvetőbb megnyilvánulása: a légzésed. Így ha leáll, fizikai szinten megszünsz létezőnek lenni. Sokszor kerül tanításokban, a jógában erőteljes szerep a légzésnek. Nem véletlen. A légzés segít Neked megélni az adott pillanatot, már ha odafigyelsz rá. Ezért hangsúlyozzák ki tanítók, hogy próbálj meg odafigyelni a saját légzésedre. Ha már egy be- és kilégzésedre oda tudsz összpontosítani, anélkül, hogy másra gondolnál, az már nagyon jó.
Ha figyelsz a légzésedre, segít Neked a jelenbe kerülni, ezért nagy értéke van. Erről osztok meg Veletek néhány gondolatot, Esther és Jerry Hicks-től, fogadjátok szeretetettel:
"Mivel Nem-Fizikai Forrásenergiád mindenkor tudatában van létezésednek, és szüntelenül áramlik feléd, e kommunikáció megszakadása mindig csakis miattad következhet be - amikor az adott időpillanatban éppen másvalamire öszpontosítasz. Azonban ahogy napról-napra egyre több figyelmet szentelsz a légzésed üteméne, e szavak keltette érzésnek - úgy foszlik szét az ellenállás valamennyi régóta magadban hordozott mintázata.
Mivel a gondolataid által meghonosított ellenállás az egyetlen dolog, ami gátolhatja éned és Benső Lényed egybeolvadását, az ellenállás fokozatos szeretfoszlásával a Forrásodhoz fűződő kapcsolatod világos tudatossága mindinkább tudatod előterébe kerül...
A lényed legmélyén rejlő színtiszta, pozitív Energiával történő összehangolódásod egyetlen útja az, hogy egyszerűen elvonod figyelmed az ellenállás gondolataitól. Tehát csak lazíts és lélegezz mélyeket, lehetővé téve természetes összehangolódásodat. "
A júniusban megjelenő magazinban ez volt a téma. Az írás, ha ihletként tör ki belőlem, mindig fantasztikus. Ezért más, ha egy a megadott témában kell írni, mert az nem mindig jön csak úgy. Volt olyan téma, amelyet úgy kellett kifacsarni magamból, hogy meglegyen. Ez a téma viszont összecsengett az adott állapotommal, az adott pillanatommal és csak úgy jött. Ez lett az eredménye, megosztom Veletek szeretettel.
SZERETET
Visszatekintve elmúlt életemre és látva környezetem egy részét, azt látom, hogy nagyon sokat szenvedünk. És úgy tűnik, hogy egy ideig észre sem vesszük. Pörgünk-pörgünk magunk körül, lefuttatjuk ugyanazokat a gondolatokat, sémákat, újra és újra. Hosszú éveken át, sőt van aki egész életén át nem tud kitörni ebből a csapdából.
Megkérdeztem valakit a minap, hogy Te szeretsz szenvedni? - hisz láttam, hogy mindig új és új szenvedésben van, mindig keres valami aktuális okot, ügyet arra, hogy ne érezze jól magát. Az volt a válasza, hogy nem szeret, hanem inkább megszokta. Első meglepődésem után rájöttem, hogy igen, ez a probléma. Hogy már annyira az életünkhöz tartozik, hogy már megszoktuk.
De hogyan törjünk ki a szenvedésből? Az már jó, ha valaki felismeri, hogy szenved, majd azt, hogy ezt már megszokta. És, ha megvan benne az a belső igény és elköteleződés, hogy már nem szeretne tovább szenvedni, akkor elkezdi egy olyan erő irányítani, aminek az lesz a hajtóereje, hogy ne szenvedjen tovább.
Ez a hajtóerő lesz a keresésének a motorja, és ez a motor fogja mindig oda vezetni, ahová éppen neki szükséges lesz. Egy új információ, egy találkozás valakivel, egy könyv stb..
Ezt a keresést, ami akár fájdalmakkal, keservekkel fog járni, addig kell csinálni, amíg csak csíráját is találod magadban a szenvedésnek. Meg kell kérdezni magadtól, hogy jó, jó, már elég jól alakulnak a dolgaim, de szenvedek még időnként, van még bennem szenvedés? Saját tapasztalatomból kiindulva modom ezt, hisz az elmúlt közel 4 évem már egyre jobban alakult, de még volt benne bőven szenvedés is. Hiába volt egyre jobb az életem, egyre több öröm ért, egyre nagyobb nyugalmam volt, de még voltak szenvedéseim is. És ilyenkor megállapítottam magamban, hogy jó-jó, jól alakulnak a dolgok, de még mindig szenvedek. És mindig az az igény hajtott előre, hogy ne legyen bennem több szenvedés.
És most felmerülhet benned az a kérdés, hogy van olyan, hogy nem szevedünk tovább? Igen, van! Bizony elérhető ez az állapot, még ha nem is hiszel most ebben. Nem is hinned, csak elköteleződnöd érdemes, mert megéri.
A szenvedés kizárólag csak rajtunk múlik, kizárólag mi okozzuk magunknak. Azt hisszük, hogy a külvilág a hibás, a külvilág eseményei okozzák szenvedéseinket, de ez nem igaz. Kizárólag mi okozzuk saját magunknak! A gondoltainak által, az elménk uralma által. Azonosulunk gondolatainkkal és saját magunkat visszük bele újra és újra a szenvedés gyötrő világába. (Erről már megosztottam veletek egy videót és most újra megteszem, mert ez nagyon sokat segíthet Neked. https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ)
Nem baj, ha ezt nem hiszed el nekem. Csak egy dolog lenne a fontos, hogy szeresd magad annyira, hogy ne akarj szenvedni, szeresd magad annyira, hogy akarj változni, szeresd magad annyira, hogy vágyj arra, hogy jól érezd magad a bőrödben és hogy megtaláld önmagad. Szeresd magad! Ha szereted, meg lesz benned az az igény, ne okozz magadnak szenvedést és megszületik benned az elköteleződés. Onnan pedig már hajt tovább előre ez a belső erő, ami elvisz Téged a szenvedés nélküli állapotba. Egyszer biztosan, ebben bízhatsz! Indulj hát! Megéri!
Van bennem egy nagyon mély belső késztetés arra, hogy megosszam ennek az új életnek az esszenciáját, amit élek. Megosszam azokkal az emberekkel, akik nagyon közel állnak hozzám és bárkivel, aki erre jár. Ennek egyetlen oka van: szeretném, ha az övék is lehetne ez az állapot, hogy érezhessék ennek csodáját. Ezen felül, mivel nélkülük nem lehetnék itt és most, ebben az állapotban, olyan mély hálát érzek irántuk, hogy úgy érzem talán sosem tudom kellőképpen meghálálni Nekik. Gyakorlatilag minden nap azon ügyködöm, hogy mit is segíthetnék. Pedig tudom, hogy senki vagyok, hogy semmi vagyok, hogy egy vagyok csupán a sok közül, és senki nem több senkinél, és mégis, ez a belső késztetés mocorog állandóan bennem. Ez a helyzet. Az egód most tiltakozhat, hogy mit okoskodik ez itt,.. na jó, jó, de akkor meg, hogy osszam meg Veled, ha nem mondom el. Ne hagyd magad most az ego által legyőzni, nem okoskodom, csak próbálok Veled megosztani valamit. Ennyi.
Keresgetek, olvasgatok, megosztok mindenfélét Veletek. Fantasztikus írásokat találok. Osho, Müller Péter, A.J. Christian, E. Tolle, Kiss Balázs Kunó (Csillagmag), Coelho, Balogh Béla .... Írok én is ezt, azt. De ma azon gondolkodtam, hogy még nem osztottam meg Veletek a saját tapasztalatomat. Hogy hogyan találtam rá saját magamra. Hát íme.
2012. január 5.-e kora reggelén, épp a szokásos aznapi szendvicseket készítettem. A fejemben szólt a szokásos hang, folyamatosan gondolkodtam, azaz elmélkedtem, agyaltam. Olyan végsőkig megtört állapotban voltam lelkileg, aznap reggelre már mindent elveszettem, ami számomra nagyon fontos volt. A legfontosabb emberi kapcsolataimat. Nagyon sokat fájt, de már ezen is túlvoltam, annyit sírtam az előző egy hónapban, mint még soha. És végül már teljesen megadtam magam. Olyan minden mindegy volt. Mint egy halálraítélt, aki utolsó kívánságát kezdi megfogalmazni, elkezdtem magamban a barátaimhoz beszélni a fejemben. Nem hangosan, fejben. És elkezdtem nekik beszélni azokról a dolgokról, hogy én hogy gondolom az életet, a barátságot, stb. És ahogy így meséltem nekik, gyakorlatilag minden olyan gondolatfoszlánynál, ahol észrevettem az ego jelenlétét - kimondtam magamban, hogy látjátok ez is ego, meg ez is ego, és ez is ego, na meg ez is ego..lépten-nyomon ezt mutattam be....és ahogy mormoltam ezt folyamatosan egyszer csak az ego eltűnt .... Nem tudtam mi történik, csak haladtam be a munkahelyemre és vigyorogtam, és nagyon jól éreztem magam. Ezt az érzetemet írtam meg Nektek, az Új kezdet című írásomban. Itt születtem újjá. Felszabadultam. Megszabadultam az egóm uralmától. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy nagyon jó és nem hiányzik semmi és jól vagyok és nem is tudom, mi van.
Azóta eltelt bő másfél hónap. Sokat olvastam a fent említett tanítóktól, hogy mi történt bennem és hogy milyen is ez az új világ. Ráakadtam egy részletre ma reggel, így szól: "Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva." E. Tolle: Új föld, 76. oldal. Hát ez történt meg bennem aznap reggel. Ez a két dolog nem fért össze bennem egymással. És győzött a jelenlét. Ennyi. Nem több.
Kiss Balázs Kunó cikkében, amit megosztottam Veletek, (2012. -feladat a nézőpontváltás), próbál Nektek adni egy más nézőpontot arra, hogy találhatjátok meg önvalótokat. Az elme oldaláról. Én most próbáltam adni Nektek egy másikat. Az ego oldaláról. Hátha ez is segít. Hátha. Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretném ezt, tiszta szívemből. Adnám ezt Nektek. Mert megérdemlitek! Mindannyian!
Egy másik nézőpont: ismerd meg az egót, minden oldalát, működését, olvass róla, pl. Új föld, küldöm, ha kell: arielsziv@gmail.com és utána figyeld és csípd nyakon magadban, egyre többször. Vedd észre. Azt írja Tolle, hogy valahányszor felismered, gyengül. Majd eltűnik hatalma.
Eckhart Tolle: Most hatalma a gyakorlatban című könyvet ajánlom Nektek, melyből egy részlet:
"A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó" vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi része ennek az intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán számít - a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke -, az elmén túli birodalomból származik.
Ha kéred, küldöm: arielsziv@gmail.com
Az első lépések
Ahogy egy babának is, úgy érzem mindannyiunknak is az első lépés megtétele, az elindulás a legnehezebb. Olyat kell tenned, amit eddig nem tettél, lépsz valahová, amiről nem tudod hogy hová vezet. Nagyon félsz, mert ismeretlen, nagyon félsz, mert nem tudod mi lesz a következménye és lehet, hogy még a szíved is úgy dobog, hogy alig kapsz levegőt. Az első lépés megtételéhez nagy bátorság kell! De vajon megéri?
Amikor ezt az blogot létrehoztam, 2011. december 27-én, akkor még csak éreztem, hogy valami új fog eljönni az életemben. Most, amikor el is kezdek írni, meg is valósult ez az újjászületés bennem - fel is kell ide írnom, 2012. január 5.-e reggele -, ami számomra egy csoda.
Elsősorban magamnak köszönhetem. Miért magamnak? Mert nagyon kiváncsi, nagyon kitartó kereső voltam és nem utolsó sorban bíztam magamban. Ami eddig a pontig elvezetett, az a szüntelen keresés volt magamban, ami abban fejeződött ki, hogy nem álltam le sose arról, hogy figyeljem magam. Volt amikor már kemény figyelmeztetéseket kaptam, például egy komoly betegséget, de rengeteg jelet (bíztatót is), sok-sok-sok tükröt. Persze ezeket a jeleket mindenki megkapta, megkapja, de én addig néztem bele, addig kutattam, amíg nem éreztem, hogy igen ez az. "Talán ezt kell ebből látnom, vagy nem?"
Elárulom, a legutolsó tükör volt a legkeményebb. Az egó és az elme tükre. Ebbe majd belepusztultam. Ebben a tükörben értek életem eddigi legnagyobb fájdalmai. Azok az emberek, akik ezt tükröt tartották a legközelebb álltak hozzám, ezért fájhatott ennyire. És nagyon kellett ez a mély fájdalom, sajnos e nékül nem tudtam volna olyan mélyre jutni magamban, így nagyon hálás vagyok, hogy megtörtént. Annyira fájt ez, hogy szó szerint feszített az egész mellkasom és úgy éreztem, hogy szétszakadok. De nagyon szerencsés vagyok, mert erős a "szívem" és kibírta. Azért tettem idézőjelbe a szívet, mert nem a fizikai szívem, amelyik dobog, amiről beszélek, hanem a legbensőbb mélységem az.
Most, amikor itt írogatok, érzem, hogy nem lehet szavakkal kifejezni azt a dolgot, érzést vagy fene tudja, hogy mi is az, ami most bennem van. Valahogy mindent másként látok. Talán úgy, amit egy Drága Tündér arcán láttam eddig, hogy mosolyog és olyan szeretet sugárzik belőle, ami már nem sajnál, csak szeret. És amikor ezt a mosolyt kaptam, sose jött belém az az érzés, hogy ez megjátszott és ál. Csak van és oly természetes, és igazán szerető. Ezért szerettem ott lenni, ezért vágytam oda, a közelébe.
Úgy érzem, hogy még egyszer írnom kell legközelebbi barátaimról, páromról egy pár szót, hiszen nélkülük sehol sem lennék, vagyis itt és most, a teljes megelégedettség állapotában. Bátorítottak, lökdöstek, szerettek, megöleltek, osztoztak fájdalmamban, elviseltek, velem örültek és velem sírtak, voltak. És még mindig vannak. Meghajolok előttük, mélyen, teljes alázattal.
Mindenki képes rá, hogy megtalálja, azt ami nekem sikerült. És tényleg senki sem több senkinél, senki, senki. Többet most nem is mondok.
„Megpillantottam az igazságot. Ám nem úgy,
mintha én találtam volna fel a saját elmémmel.
Láttam, LÁTTAM, és eleven képe
mindörökre betöltötte a lelkemet…
Egy nap alatt, egy óra alatt azonnal helyre
lehet hozni mindent. A legfőbb dolog szeretni.”
Dosztojevszkij
