Félelem, félelem. Sokat írok róla, nem véletlenül. Úgy gondolom, hogy az élet megélésének legnagyobb gátja, minden baj okozója, betegségek előidézője. Minden korlátunkat a félelem építi fel, az egyszer már megélt "rossz" tapasztalat, illetve a jövőtől való rettegés által. Láttam egy nagyon különleges és mély filmet nemrég és abban elhangzott egy nagyon fontos gondolat, valahogy így szólt: a félelem beteggé teszi a lelket. Olyan egyszerűen hangzott el és pont így vált nagyon méllyé. És sajnos ez így igaz. És bizony a félelem miatt nem vagyunk szabadok, az zár be minket, ez a mi börtönünk, nem más.

És mivel győzhető le? Csak bátorsággal, amit mindenki csak magából tud meríteni, az kívülről nem adható. Ha nem szeretnél tovább rabságban élni, ha szeretnél szeretetben élni, akkor érdemes bátran elindulni, akár szép lassan lépkedve, hogy rátalálj saját utadra. Ha nem megy rögtön, nem baj, de próbáld meg, amikor csak lehet. Ez már az igazi belső utazás első lépései. A félelmeinkkel szembe menni, ösztöneikre, szívünkre hallgatva bátran cselekedni, vállalni a megéléssel járó kockázatot, ami fájdalmat is okozhat. De csak így találkozhatsz össze igaz valóddal, ismerheted meg önmagad, hogy valójában ki is vagy.

"És merj gyermekké változni - hogy Tiéd legyen a mennyek országa" (Müller Péter) és ide kapcsolódik még, amit már a félelem legyőzéséről írtam, itt megtalálod: http://arielsziv.blog.hu/2012/01/12/a_felelem_legyozese

És akkor még pár gondolatot megosztok Veletek.....

"Mi azt szoktuk mondani, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet. Szó sincs róla. A szeretet ellentéte a félelem. A félelem az, ami meggátol engem önmagam áradásában, amely zárttá tesz, védekező alapállásúvá, s nem elárasztóvá." Biegelbauer Pál

"Nem azért küldtelek Benneteket a sötétbe, hogy rémet, kémet vagy bármiféle titkos ügynököt találjatok, mert azok nem ott vannak, hanem belénk vannak építve. A nevük: félelem és rettegés.

Az volt a szándékom, hogy féljetek. Szorongjatok. Rettegjetek. - De miért, Mester? - Mert ez az életünk alaphangja, Ariel. Manapság az "élni" azt jelenti, sötétségben élni. Ez ilyen. Nemcsak a cirkusz - a lelkünk is ilyen. Fényes nappal is. Ez az érzés a mai ember alapérzése. Félünk. Ebből kell kiindulni. Ebből a szorongásból szabadít meg bennünket a tánc! A tánc nem egyéb, mint tűzcsiholás a sötétségben. Szabadulóművészet. Ma élni azt jelenti, hogy a pokolban élni. Kis szünetet tartott, majd így folytatta: - Őszintén beszélek, barátaim! Gondolom, elég erősek vagytok már az igazsághoz. Én előbb-utóbb átlépek a szellemi hazámba, de ti még itt maradtok a holnaptól való rettegés birodalmában, melyben a legnagyobb elővigyázatosságra lesz szükségetek." Müller Péter: Isten bohócai

Mivel ezt a témát nagyon fontosnak tartom, sőt azt hiszem keresésünk során ez az utolsó, amin át kell esnünk ahhoz, hogy végül a saját utunkat járhassuk. Ezért ha találok valami ehhez kapcsolódó idézetet, gondolatot, meg fogom osztani Veletek.

Íme az első pár.

Részletek Coelho: Brida című könyvéből.

"És ez az emlék felidézett benne egy másik gyerekkori emléket. A tengerparton volt az apjával, és az apja megkérte, hogy nézze meg, elég meleg-e a víz. Ő ötéves volt, és örült, hogy segíthet. Odament hát a vízhez és beledugta a lábát. "Beledugtam a lábamat, és hideg." - mondta az apjának. Az apja erre fölkapta, odavitte a vízhez, és se szó, se beszéd, bedobta a vízbe. Először megijedt, de aztán tetszett neki a játék. "Na, milyen víz?" - kérdezte az apja. "Finom" - felelte. "Nahát, akkor mostantól fogva ha meg akarsz tudni valamit, merülj bele!"

"Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt. Ha úgy gondolod, hogy nem bírsz olyan világban élni, ahol az átélés fontosabb a megértésnél, akkor tegyél le a mágiáról. A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket."

És talán a félelem legyőzéséhez egy segítő részlet.

"De előbb még eszébe jutott egy másik történet is az édesapjával. Vasárnap volt, a nagymamájánál ebédeltek, és ott volt az egész család. Ő olyan tizennégy éves lehetett, és panaszkodott, hogy valamilyen iskolai feladatot nem tud megcsinálni, mert amit elkezdett, arról végül kiderült, hogy teljesen rossz. "Talán ezek a hibák megtanítanak valamire." - mondta az apja. De Brida csak azt hajtogatta, hogy nem. Hogy rosszul kezdte el, és most már nem lehet kijavítani. Erre az apja kézen fogta, és átmentek abba a szobába, ahol a nagymama tévét szokott nézni. Ott volt egy régi, nagy állóóra, ami már évek óta nem járt, mert hiányzott belőle egy-két alkatrész. "Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom - mondta az apja az órára mutatva. - Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."  

A minap írtam az áramlásról és eszembe jutott még valami, amit ehhez a témához feltétlenül el szeretnék mondani.

Hogy mi is a különbség az áramlás és a sodródás között? Erről nem beszéltem.

Hisz lehet csak sodródni is, amivel azt hisszük, hogy az az áramlás. Ez olyan, mintha ülnénk a szobában, nem tennénk semmit, pedig már éhesek vagyunk és várnánk a sült galambot a szánkba. És nem jön, és csodálkozva tapasztaljuk, hogy éhen halunk. Ez sodródás és semmittevés, bár látszólag csak vagyunk, adjuk magunkat. Látszólag. Mert letagadjuk, hogy ennénk.

Ha áramolsz, az olyan természetes. Éhes vagy eszel, szomjas vagy iszol. Ha belőled fakadóan valamit szeretnél megcsinálni, akkor tedd, nem kell várnod. A lényeg, hogy az tedd, ami vagy, amit úgy érzel, hogy önmagadból fakad. Nem más miatt, magad miatt. Aztán persze, ha falakba ütközöl, akkor ne csüggedj, fogadd el, majd lesz olyan helyzet, ahol Veled egyezik minden. 

A sodródásban nincs cselekvés, ott olyan feladás van, olyan vagy mint egy darab fa, élettelen. Sodródsz, ütődsz, sérülsz.

Az áramlás során Te úszol, lendületes vagy, élsz. Úgy élsz, ami belőled fakad, nem gátolod azt. Együtt áramolsz magaddal, félelem nélkül, bizalommal. Hát valami ilyesmi.  

Áramlani, áradni, létezni, odaadottnak lenni. Nagyon egymásba simuló fogalmak. Összeköti őket egyrészt az a szeretet, amely a feltétel nélküli adást jelenti, másrészt összeköti egy mély alázat, amely egy félelem nélküli és bizalommal teli megadást jelent. Nem feladást, nem szolgaságot, hanem megadást és szolgálatot.

"Légy alázatos, ha el akarod érni a bölcsességet.
Légy még alázatosabb, ha ura vagy annak."
(H.P.B.: A Csend Hangja)

Egy verset osztok meg Veletek.  Ahogy a címben írtam, engedd magadba, hatoljon mélyre, hisz mindig minden lehetséges :-)! Erről a témáról egyszer még írni fogok, egyszer....

Szeretettel Neked!

Sokszor írtam már, sőt, csak mindig azt írom, hogy Bízz. Az előző blogom végén ezt is adtam Nektek útravalónak, amit Osho adott nekünk, hogy tanuljunk meg bízni, az a legfontosabb.

Amikor elindultam az utamon, 2008 nyarán, volt bennem valami belső késztetés, hogy jó lesz. Hogy jobb lesz. Bíztam ebben. És amikor az utamon csapások értek, igen, sokszor összeomlottam, mindig a bizalom volt az ami továbbvitt. Tudtam, hogy ha ez történt, meg volt az oka, így kellett lennie és biztos ettől jobb fog jönni. És mindig jobb jött. Bíztam ebben és meg is adatott.

Hogy miért nem elég csak hinni, azt Osho fogalmazta meg jól, és úgy érzem igaza van. Ezt szeretném Veletek megosztani. Úgy érzem ez fontos. Sokan használják a hit szót és oly erővel, hogy az már nem is hit, hanem bizalom, de mégis úgy gondolom, hogy érdemes ezt egyszer a helyére tenni és pontosítani. Az előző blogomban kellett volna, nem tettem, most pótlom.