Bár az ünnep manapság már másról szól, mint igazán kellene, de mindig egy új lehetőséget jelent. Lehetőséget arra, hogy megállj, hogy megpihenj, hogy mosolyogj, hogy szeress, hogy megbocsáss, hogy megnyugodj. Hogy észre vedd a körülötted lévő életet, hogy csak légy. Hogy élvezd, hogy vagy, most.
Kívánom, hogy sikerüljön, kívánom, hogy sok örömöd leld benne! Vigyázzatok magatokra!
Szeretettel
Újra Kiss Balázs Kúnó írását ajánlom Nektek. Minden benne van. Ahogy benned is minden. Belül. Csak szabadjára kell engedned. Semmi másra nincs szükséged, csak arra, hogy engedd bele magad a létbe, hogy éld meg azt ami van. Rögtön megéreznéd ennek felszabadító erejét és ha csak egy pillanatra is, nagyon jól éreznéd magad. Bárhol légy is, engedd el most izmaid, egy nagy sóhajtással fújd ki az összes gondod és engedd bele magad a környezetedbe, lazán, mosolyogva, mindegy, hogy mi vesz körül. Egyszerűen csak érezd meg a létezés csodáját egy pillanatra. Ne gondolj semmire, csak nézz körül, halld meg a hangokat, érzed az illatokat és létezz. Csak úgy.
Aztán ugyanilyen nyugalommal el is olvashatod ezt az írást, ha van kedved. Ajánlom szeretettel és köszönöm Kúnónak!
http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/eszrevetted-hogy-megvaltoztal/
Egy kis olvasni, inkább tenni, vagy inkább elengedni való végett, szeretettel osztom meg ezt az írást Veletek! Köszönöm Kiss Balázs Kúnónak!!!
http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/2012-december-21-margojara/
December 21. és bármikor. Van ez a dátum, egy pont, ami úgy belelopózott a köztudatba, amikor talán történik valami, talán nem. Persze mindig történik valami, folyamatosan változik bennünk és így körülöttünk minden. Mégis a maja naptár kapcsán ennek a napnak kitüntetett szerep jut. Azt mondom, hogy minden pillanatnak kitüntetett szerepe lehet, bármikor újjászülethetünk, bármikor. De, ha máskor nem, akkor legyen december 21-én. Miért ne?
Mi segíthet - ahogy feltettem magamban a kérdést, ahogy a címben is van - abban, hogy egészen másként lássuk a világot, a létet, ahhoz, hogy újjászülethessünk? Ahhoz, hogy jól érezhessünk magunkat a bőrünkben. Ahogy ültem a metrón, ez a kérdés fogalmazódott meg bennem. És a válasz is megjött. Egy szó csupán: ALÁZAT.
Ez segíthet. Ha megadjuk magunkat. Nem harcolunk, nem küzdünk. Ha megadjuk magunkat a létnek. Azt mondjuk, hogy tessék itt vagyok, legyen úgy, ahogy lennie kell. Megadom magam. Nem akarok már, nem ellenkezem már, nem vágyok már. Csak megadom magam. Meghajolok a lét előtt, mélyen, alázattal. Ez segíthet.
Csendesedj el, adj magadnak időt, ülj le és add oda magad. Ha máskor nem most pénteken, december 21-én, a maja naptár fordulónapján. Ne gondolkodj, ne agyalj semmin, csak légy.
És akkor ide illendően, egy szép verset adnék újra Nektek, íme:
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem
Búcsúzóul Müller Péter: Isten bohócai című könyvétől, egy utolsó részletet osztok meg Veletek. Érdemes olvasni a sorok között, akár többször is. Számomra hihetetlen módon írja le a lét lényegét, a boldogság kulcsát.
"Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig...Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!.....Nem száz és ezer és millió év...hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés....Csak a VAN van! .....Olyan bután pislogtok, mint a kofferok a vámhivatalban.. Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van az Idő - vagyis a mulandóság - de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. Acélkék színű. Mint ez a frakk-kabátom. Végtelen, üvegtiszta fényesség. Ha van rajtad karóra, itt eltűnik róla a mutató. Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi....De abba a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe; újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra várakozólistára kerül...
Az örökkévalóság: tudatállapot.
No, most, ha azt kérdezitek, hogyan lehet odajutni?
Úgy, hogy -
A FÉLELMET ÉS A VÁGYAT, A SÓVÁRGÁST ÉS A REMÉNYT, A SZORONGÁST ÉS A KÖZÖNYT ÁTVARÁZSOLOD MUZSIKÁVÁ ÉS KÖLTÉSZETTÉ. TÁNCODBAN MEGSZŰNIK AZ ÉN ÉS TE, MINT EGY KÖZÖS ÁLOMBAN, EGGYÉ OLVADSZ A PÁRODDAL. EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN MEGMARADNI CSAK ADDIG LEHET, MÍG AZ ÖNFELEDTSÉG MÁMORÁBAN ÉLSZ.
Azt kérded utána mi történik? Visszaesel pajtikám, a lyukon. S kezdődik elölről az egész. Újra félsz, újra szorongsz, újra sóvárogsz, újra a jövőt kémleled, s azt kérded, "mikor"?
No mármost, mit tegyünk mi , bohócok? Ez nagy kérdés! mert ugyebár mi is benne vagyunk abban a slamasztikában, amit a civilek "valóságnak" neveznek. Mit tegyünk?
Igyekezzünk muzsikává átvarázsolni életünk minden percét és óráját. Magától az élet nem szép! Azt meg kell csinálni. A "poézis" azt jelenti: elkészíteni. Az életünket meg kell művelni, poverelli! A "művészet" az "művi" - ezért mi életművészek vagyunk. Tudjuk, hogy ami nem emelkedik, az zuhan. S ezért igyekszünk az életet megemelni. Főleg önmagunkat, akár a saját hajunknál fogva."
Egy tanmesét osztok meg Veletek. Hozzáfűznék egy rövid idézetet a Csend hangjából, ami így szól:
"Az elme a valóság gyilkosa.
A tanítvány ölje meg a gyilkost."
És akkor a tanmese:
"Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak.
Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett. Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:
- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted. Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.
-Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled."
Részlet Szabó Judit honlapjáról, www.spiritualis-tanitasok.hu
"Az éberség
Az ezoterikus tanítások gyakran hivatkoznak az éberség fogalmára. Ezt először a hagyomány szempontjából mutatom be: Az ősi mesterek ezt tartják az egyik legnagyobb célnak az ember életében. Tömören kifejezve: az az éber, aki felébredt az érzékek csalóka világából, aki látja, hogy a világ, amelyben él, álomkép, illúzió. "Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát." – írja Hamvas Béla. Ahhoz, hogy valaki éber legyen, az egység világában kell élnie, ahol egynek éli meg magát mindennel. Minél távolabb kerül az emberi tudat az isteni egységtől, annál inkább lefokozódik az ébersége, annál inkább kába, álmos. A kába tudatállapot jellemzője, hogy az ember egyedül, elszakadva, magányosnak érzi magát. A kábaság megszünteti/elfedi az egység-tudatot. Ennek megértéséhez visszagondolhatunk a hierarchia törvényére: a szellemi csúcson az éberség, azaz az Egy van, ahol a tudat egységben érzékel mindent. A szellemi hierarchia alján a kábulat, álmodás, azaz a Sok van: itt a tudat elszigetelve, elhagyatva érzi magát, befalazva önmaga szűk világába. Az álmosság, a kábaság egyenlő a beszűkült, lefokozódott tudattal, a hagyományok szavaival élve: a megtört léttel.
Az éberség tehát az ember által elérhető talán legmagasabb tudati állapot, amelyet lehet úgy fogalmazni, hogy a legtisztább szellemiséggel való azonosulás, de úgy is, hogy a halhatatlanság elérése.
Mivel a nyugati ember szinte mindent cselekvéssel és "tanulással" akar elérni, fontos kihangsúlyozni, hogy az éberséget nem lehet erőfeszítéssel, szorgalommal, ismeretszerzéssel vagy akarattal elérni. Semmi szokványos emberi eszközzel, mert ez isteni kegyelemből kapható meg.
Sokan hiszik, főleg manapság, hogy az intellektuális megismerés, a tudás mindennek a kulcsa. Az ilyen tudás kifelé irányul, a Sokra: adatokra, számokra, definíciókra kíváncsi, de nem a lényegre, ami az anyag mögött van. Sőt, még jobban álomba ringathatja a tudatot, mintha semmit sem tudna, hiszen eltávolítja az Egytől."
Régebben ez sokszor előfordult velem. Ültem a metrón, elővettem az aktuális könyvet, amit épp olvastam és bizony úgy nyitottam ki, úgy tartottam, hogy a körülöttem lévők láthassák, ha akarják, hogy mit olvasok. Ilyenkor büszke voltam magamra. Látod, ilyen klassz könyvet olvasok én. Ez játszódott le gondolatban magamban.
Elismerésre vágytam, kellett az egómnak a dicséret, mégha nem is hangosan érkezett. Jó vagyok, mert én már ilyen és ilyen könyvet olvasok. Hát bizony ez így volt.
Az ego, hogy élhessen folyamatosan elismerésre vágyik. Visszaigazolást vár a külvilágtól. Az ego. Ami nem Te vagy. Te értékes és jó vagy e nélkül is!
Ha őszinte vagy magadhoz, akkor Te is bevallhatod magadnak, hogy sok hasonló esetben volt már részed. Bőven elég, ha magadnak bevallod, az is segít. De legalább ezt tedd. Úgysem hallja senki. Akkor meg nincs kockázata, viszont eredménye annál inkább. És egyre több!
Ahogy ígértem, időnként írok Nektek az egóról bővebben, hogy még jobban megérthessétek, mi is az, hogyan is működik és hogyan korlátozza le tudatunkat, igazi önvalónkat.
Nagyon röviden megfogalmazva az ego: az elme teremtette énutánzat. Mit is jelent ez? Ha az ego énutánzat, akkor van én is? Igazi Én? Hát bizony van! Elgondolkodtál-e már valaha azon, hogyha észreveszed azt, hogy gondolkodsz, ki veszi észre? Van valaki benned, aki észleli magát a gondolkodást. Ugye? Ha nem lenne, nem lennél tudatában annak, hogy gondolkodsz. Tehát van valaki benned, az "igazi éned" és bizony van valaki, aki ezt utánozza, illetve leuralja és elnyomja, ez az ego. És innentől Te azt hiszed, hogy maga vagy az ego és elfelejtkezel közben igazi önvalódról, aki ott mélyen benned van.
Mi történik ilyenkor? Azonosulunk a fejünkben hallható hanggal, a gondolatokkal és az azokat kísérő érzelmekkel. Azt hisszük, hogy azok a gondolatok vagyunk mi. Azonosulunk velük. És így ezek a gondolatok és érzelmek, ez az elmetevékenység ural minket, ez rángat, az emlékek, amelyekkel "az én és történetem"-ként azonosulunk, rögzült szerepek, amelyeket úgy játszunk el, hogy nem is tudunk róla, és olyan kollektív azonosulások, mint a nemzetiség, vallás, emberfajta, társadalmi osztály vagy politikai hovatartozás. Tehát azonosulsz valami olyannal, ami nem Te vagy.
Ez az egós elme. Ez rángat téged, ez az, aminek hiszed magad. Pedig ez csak egy utánzat, egy elme által teremtett illúzió. Ez - spirituális értelemben - a tudattalanság állapota.
Ha az elme által - gondolatból és érzelemből - alkotott énen, azaz egón keresztűl élsz, akkor identitásod alapja nagyon ingatag lesz, hiszen a gondolat és az érzelem is eleve elröppenő, múlékony valami. Ezért minden ego folymatosan küzd az életben maradásért. Ezekről írok Nektek a napi ego-ban, hogy veszi magához nap, mint nap, pillanatról pillanatra az ego táplálékát, hogy fennmaradhasson, élhessen és uralhassa a tudatodat, igazi énedet.
A jó hír az, hogy ha fel tudod ismerni egy illúzióról, hogy illúzió, akkor szertefoszlik. Az illúzió felismerése annak végét is jelenti. Életben maradása attól függ, hogy összetéveszted-e a valósággal. Amint meglátod, hogy ki nem vagy, magától megjelenik annak valósága, aki vagy.
Ez a célom, hogy ezt ismerd meg. Ezért irok Neked erről, hogy megtaláld igazi önvalód és elhagyd az énutánzatodat, az egódat. Sikerülni fog! Bízz ebben! Én bízok Benned! Addig is figyelj. Segít ebben a napi ego.
Forrás: E. Tolle: Új föld
Van bennem egy nagyon mély belső késztetés arra, hogy megosszam ennek az új életnek az esszenciáját, amit élek. Megosszam azokkal az emberekkel, akik nagyon közel állnak hozzám és bárkivel, aki erre jár. Ennek egyetlen oka van: szeretném, ha az övék is lehetne ez az állapot, hogy érezhessék ennek csodáját. Ezen felül, mivel nélkülük nem lehetnék itt és most, ebben az állapotban, olyan mély hálát érzek irántuk, hogy úgy érzem talán sosem tudom kellőképpen meghálálni Nekik. Gyakorlatilag minden nap azon ügyködöm, hogy mit is segíthetnék. Pedig tudom, hogy senki vagyok, hogy semmi vagyok, hogy egy vagyok csupán a sok közül, és senki nem több senkinél, és mégis, ez a belső késztetés mocorog állandóan bennem. Ez a helyzet. Az egód most tiltakozhat, hogy mit okoskodik ez itt,.. na jó, jó, de akkor meg, hogy osszam meg Veled, ha nem mondom el. Ne hagyd magad most az ego által legyőzni, nem okoskodom, csak próbálok Veled megosztani valamit. Ennyi.
Keresgetek, olvasgatok, megosztok mindenfélét Veletek. Fantasztikus írásokat találok. Osho, Müller Péter, A.J. Christian, E. Tolle, Kiss Balázs Kunó (Csillagmag), Coelho, Balogh Béla .... Írok én is ezt, azt. De ma azon gondolkodtam, hogy még nem osztottam meg Veletek a saját tapasztalatomat. Hogy hogyan találtam rá saját magamra. Hát íme.
2012. január 5.-e kora reggelén, épp a szokásos aznapi szendvicseket készítettem. A fejemben szólt a szokásos hang, folyamatosan gondolkodtam, azaz elmélkedtem, agyaltam. Olyan végsőkig megtört állapotban voltam lelkileg, aznap reggelre már mindent elveszettem, ami számomra nagyon fontos volt. A legfontosabb emberi kapcsolataimat. Nagyon sokat fájt, de már ezen is túlvoltam, annyit sírtam az előző egy hónapban, mint még soha. És végül már teljesen megadtam magam. Olyan minden mindegy volt. Mint egy halálraítélt, aki utolsó kívánságát kezdi megfogalmazni, elkezdtem magamban a barátaimhoz beszélni a fejemben. Nem hangosan, fejben. És elkezdtem nekik beszélni azokról a dolgokról, hogy én hogy gondolom az életet, a barátságot, stb. És ahogy így meséltem nekik, gyakorlatilag minden olyan gondolatfoszlánynál, ahol észrevettem az ego jelenlétét - kimondtam magamban, hogy látjátok ez is ego, meg ez is ego, és ez is ego, na meg ez is ego..lépten-nyomon ezt mutattam be....és ahogy mormoltam ezt folyamatosan egyszer csak az ego eltűnt .... Nem tudtam mi történik, csak haladtam be a munkahelyemre és vigyorogtam, és nagyon jól éreztem magam. Ezt az érzetemet írtam meg Nektek, az Új kezdet című írásomban. Itt születtem újjá. Felszabadultam. Megszabadultam az egóm uralmától. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy nagyon jó és nem hiányzik semmi és jól vagyok és nem is tudom, mi van.
Azóta eltelt bő másfél hónap. Sokat olvastam a fent említett tanítóktól, hogy mi történt bennem és hogy milyen is ez az új világ. Ráakadtam egy részletre ma reggel, így szól: "Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva." E. Tolle: Új föld, 76. oldal. Hát ez történt meg bennem aznap reggel. Ez a két dolog nem fért össze bennem egymással. És győzött a jelenlét. Ennyi. Nem több.
Kiss Balázs Kunó cikkében, amit megosztottam Veletek, (2012. -feladat a nézőpontváltás), próbál Nektek adni egy más nézőpontot arra, hogy találhatjátok meg önvalótokat. Az elme oldaláról. Én most próbáltam adni Nektek egy másikat. Az ego oldaláról. Hátha ez is segít. Hátha. Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretném ezt, tiszta szívemből. Adnám ezt Nektek. Mert megérdemlitek! Mindannyian!
Egy másik nézőpont: ismerd meg az egót, minden oldalát, működését, olvass róla, pl. Új föld, küldöm, ha kell: arielsziv@gmail.com és utána figyeld és csípd nyakon magadban, egyre többször. Vedd észre. Azt írja Tolle, hogy valahányszor felismered, gyengül. Majd eltűnik hatalma.
Mély alázattal és tisztelettel ajánlom Nektek a következő cikket:
http://csillagmag.hu/irasok/2012-feladat-a-nezopontvaltas/
Köszönet az írónak, hogy megosztotta Velünk!
