Búcsúzóul Müller Péter: Isten bohócai című könyvétől, egy utolsó részletet osztok meg Veletek. Érdemes olvasni a sorok között, akár többször is. Számomra hihetetlen módon írja le a lét lényegét, a boldogság kulcsát.
"Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig...Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!.....Nem száz és ezer és millió év...hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés....Csak a VAN van! .....Olyan bután pislogtok, mint a kofferok a vámhivatalban.. Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van az Idő - vagyis a mulandóság - de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. Acélkék színű. Mint ez a frakk-kabátom. Végtelen, üvegtiszta fényesség. Ha van rajtad karóra, itt eltűnik róla a mutató. Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi....De abba a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe; újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra várakozólistára kerül...
Az örökkévalóság: tudatállapot.
No, most, ha azt kérdezitek, hogyan lehet odajutni?
Úgy, hogy -
A FÉLELMET ÉS A VÁGYAT, A SÓVÁRGÁST ÉS A REMÉNYT, A SZORONGÁST ÉS A KÖZÖNYT ÁTVARÁZSOLOD MUZSIKÁVÁ ÉS KÖLTÉSZETTÉ. TÁNCODBAN MEGSZŰNIK AZ ÉN ÉS TE, MINT EGY KÖZÖS ÁLOMBAN, EGGYÉ OLVADSZ A PÁRODDAL. EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN MEGMARADNI CSAK ADDIG LEHET, MÍG AZ ÖNFELEDTSÉG MÁMORÁBAN ÉLSZ.
Azt kérded utána mi történik? Visszaesel pajtikám, a lyukon. S kezdődik elölről az egész. Újra félsz, újra szorongsz, újra sóvárogsz, újra a jövőt kémleled, s azt kérded, "mikor"?
No mármost, mit tegyünk mi , bohócok? Ez nagy kérdés! mert ugyebár mi is benne vagyunk abban a slamasztikában, amit a civilek "valóságnak" neveznek. Mit tegyünk?
Igyekezzünk muzsikává átvarázsolni életünk minden percét és óráját. Magától az élet nem szép! Azt meg kell csinálni. A "poézis" azt jelenti: elkészíteni. Az életünket meg kell művelni, poverelli! A "művészet" az "művi" - ezért mi életművészek vagyunk. Tudjuk, hogy ami nem emelkedik, az zuhan. S ezért igyekszünk az életet megemelni. Főleg önmagunkat, akár a saját hajunknál fogva."
