"...az ember a hatalom kulcsa: a kötés vagy az oldás tűzpontja. Mert lényének kis világegyetemében a lét valamennyi lehetősége benne rejlett. Animális teste állati módon fajtalankodott, szaporodott, salakot termelt, létfenntartásáért könyörtelenül gyilkolt, s az ő életét is kiolthatta bármelyik halandó, mint a rőzselángot. Érzés- és ösztönvilágát indulatok, démoni szenvedélyek, névtelen szorongások és heves hatalomvágy uralták. De természetbe szőtt tudata öntudattá tágult. Eszméletében mitikus múltjának képei derengtek. A jelenségek eredetét kutatta. tudott nevetni, sírni és ítélni önmaga fölött. Nemi és érzelmi éhsége mellé sajátos hiányérzet: Istenszomj társult. A sejtelem, hogy a látható jelenségek mögött láthatatlan okok rejlenek, leküzdhetetlen ingerré lett benne. Agyában anyagon túli kérdések zajlottak. Figyelme a csillagok felé fordult. Bálványokat épített, és rombolt. Kezdte átformálni maga körül a világot - ahogyan a teremtő mágusok tették egykor. De kifelé terjeszkedő, burjánzó tevékenysége egyre távolította a másik lénytől. A másik lénnyel való kiegészüléstől. A névtelenné dermedt félelem, a gyűlölködő széthúzás és a búskomor kétely elzárta az egyedüli megoldástól...."

Szepes Mária: Raguel hét tanítványa, részlet