Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

"Azt én tudom." "Ez nem így van." "Ezen én már túl vagyok." "De." "Rosszul gondolod." Sokszor hallom ezeket és ehhez hasonló mondatokat azoktól, akik kérdeznek, kiváncsiak: így reagálnak a válaszaimra. Ellenállnak. Azonnal. Erősen.

Igen, nem tudok segíteni senkinek. Mindenki csak magán tud. Ezen múlik. Igaz. Ugyanakkor úgy érzem belül, hogy lehet iránymutatást adni bárkinek, de csak az az ember fogja meghallani, aki nyitott és szeretné jobban érezni magát, és érzi, hogy valami nem jól működik körülötte és keresi a megoldást. Aki bevallja, hogy van vele gond és aki egóját félretéve bátran, bizalommal fordul a másik felé, nem ellenségnek tekinti, hanem szövetségesnek.

Miért is ellenállunk? Az egónk teszi ezt. Gépiesen, mert vesztét érzi. Így védelmezi magát, fennmaradását. Védi pozicióját, nehogy alulmaradjon. Így nem, vagy nehezen fogad el bármit is, amit kívülről mondanak neki és ráadásul azt az érzetet keltik, hogy valamit ő nem úgy tud, ahogy kell. Azonnali, elementáris erővel vág vissza, a fent említett mondatokat hangoztatva. Amíg ezek vagy ehhez hasonló mondatok elhangzanak, nincs mit tenni. Elhallgat az ember, ugyanis felesleges bármit is mondania. Zárva vannak a kapuk.

Aki igazán változni szeretne, aki szeretne kilépni káprázatos világából, annak fel kell hagynia az ellenálással. Ez csak alázattal lehetséges. És ez fájdalmas. Nem kicsit, de érdemes ezen túlesni, hisz felszabadulást hoz.

Szepes Mária, Varázstükör című könyvében így ír erről:

"Aki az ember betegségét gyógyítani kívánja, az a lelkével, legbenső lényegével vegye fel a kontaktust. Segítsen megkeresni vele együtt a dolgok valódi nevét. A varázsigét, amely eltünteti a képzelt különbségeket, gátakat emberek, országok, világrészek, bolygók, naprendszerek és Isten között. E folyamathoz azonban szükséges az ember, aki tudja, hogy beteg. Önként aláveti magát az operációnak. És az orvos. Ez a gyógyulás feltétele. Minden egyéb kuruzslás."

Ha már eleged van mindenből, olvasd el ezt a könyvet:

EMIL AJAR: ELŐTTEM AZ ÉLET

Ma, december 20-án a maja naptár szerint ilyen nap van ma, (Forrás, csillagmag.hu, maja naptár), megosztom Veletek szeretettel.

A világáthidaló napokon a megadás és az elengedés hívására kell figyelnünk. A megadás pontosan azt jelenti, hogy megszabadulunk a vágytól, hogy mindent kontrolláljunk. Más szóval ezeken a napokon megszabadulhatunk mindentől (legyen az tárgy, szokás, viselkedési minta, barát, esetleg társ) ami a fejlődésünkben gátol. Minél tudatosabban képesek vagyunk véghez vinni ezeket a mindennapi „halálokat”, annál könnyebben halad fejlődésünk folyamata. Be kell fejeznünk egy ciklust ahhoz, hogy egy újat elkezdhessünk.

Spektráris túnus: Felbomlás, a feloldódás ereje, az elért eredmény újra elengedése, minták és struktúrák átalakítása, egyszerűség, letisztázás, változás, elemekre bomlás, elengedés, leválás, eltérő / ellentétes hatások, a bonyolulttól az egyszerű felé tartó folyamatok, minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött leválhat rólad.

December 21. és bármikor. Van ez a dátum, egy pont, ami úgy belelopózott a köztudatba, amikor talán történik valami, talán nem. Persze mindig történik valami, folyamatosan változik bennünk és így körülöttünk minden. Mégis a maja naptár kapcsán ennek a napnak kitüntetett szerep jut. Azt mondom, hogy minden pillanatnak kitüntetett szerepe lehet, bármikor újjászülethetünk, bármikor. De, ha máskor nem, akkor legyen december 21-én. Miért ne?

Mi segíthet - ahogy feltettem magamban a kérdést, ahogy a címben is van - abban, hogy egészen másként lássuk a világot, a létet, ahhoz, hogy újjászülethessünk? Ahhoz, hogy jól érezhessünk magunkat a bőrünkben. Ahogy ültem a metrón, ez a kérdés fogalmazódott meg bennem. És a válasz is megjött. Egy szó csupán: ALÁZAT. 

Ez segíthet. Ha megadjuk magunkat. Nem harcolunk, nem küzdünk. Ha megadjuk magunkat a létnek. Azt mondjuk, hogy tessék itt vagyok, legyen úgy, ahogy lennie kell. Megadom magam. Nem akarok már, nem ellenkezem már, nem vágyok már. Csak megadom magam. Meghajolok a lét előtt, mélyen, alázattal. Ez segíthet.

Csendesedj el, adj magadnak időt, ülj le és add oda magad. Ha máskor nem most pénteken, december 21-én, a maja naptár fordulónapján. Ne gondolkodj, ne agyalj semmin, csak légy.

És akkor ide illendően, egy szép verset adnék újra Nektek, íme:

Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem

Forrás: www.teozofia.hu

A  LÓTUSZ

„Fehér lótuszok tündökölve           

Hajbókolnak a nyári nap előtt.”    

 /Ady/

Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé.

És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát fölismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására.

De ehhez az szükséges, hogy – mint a lótusz – boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét.

Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle.

"Légy alázatos, ha el akarod érni a bölcsességet.
Légy még alázatosabb, ha ura vagy annak."
(H.P.B.: A Csend Hangja)