Áramlani, áradni, létezni, odaadottnak lenni. Nagyon egymásba simuló fogalmak. Összeköti őket egyrészt az a szeretet, amely a feltétel nélküli adást jelenti, másrészt összeköti egy mély alázat, amely egy félelem nélküli és bizalommal teli megadást jelent. Nem feladást, nem szolgaságot, hanem megadást és szolgálatot.

Visszatekintve elmúlt életemre és látva környezetem egy részét, azt látom, hogy nagyon sokat szenvedünk. És úgy tűnik, hogy egy ideig észre sem vesszük. Pörgünk-pörgünk magunk körül, lefuttatjuk ugyanazokat a gondolatokat, sémákat, újra és újra. Hosszú éveken át, sőt van aki egész életén át nem tud kitörni ebből a csapdából.

Megkérdeztem valakit a minap, hogy Te szeretsz szenvedni? - hisz láttam, hogy mindig új és új szenvedésben van, mindig keres valami aktuális okot, ügyet arra, hogy ne érezze jól magát. Az volt a válasza, hogy nem szeret, hanem inkább megszokta. Első meglepődésem után rájöttem, hogy igen, ez a probléma. Hogy már annyira az életünkhöz tartozik, hogy már megszoktuk. 

De hogyan törjünk ki a szenvedésből? Az már jó, ha valaki felismeri, hogy szenved, majd azt, hogy ezt már megszokta. És, ha megvan benne az a belső igény és elköteleződés, hogy már nem szeretne tovább szenvedni, akkor elkezdi egy olyan erő irányítani, aminek az lesz a hajtóereje, hogy ne szenvedjen tovább. 

Ez a hajtóerő lesz a keresésének a motorja, és ez a motor fogja mindig oda vezetni, ahová éppen neki szükséges lesz. Egy új információ, egy találkozás valakivel, egy könyv stb..

Ezt a keresést, ami akár fájdalmakkal, keservekkel fog járni, addig kell csinálni, amíg csak csíráját is találod magadban a szenvedésnek. Meg kell kérdezni magadtól, hogy jó, jó, már elég jól alakulnak a dolgaim, de szenvedek még időnként, van még bennem szenvedés? Saját tapasztalatomból kiindulva modom ezt, hisz az elmúlt közel 4 évem már egyre jobban alakult, de még volt benne bőven szenvedés is. Hiába volt egyre jobb az életem, egyre több öröm ért, egyre nagyobb nyugalmam volt, de még voltak szenvedéseim is. És ilyenkor megállapítottam magamban, hogy jó-jó, jól alakulnak a dolgok, de még mindig szenvedek. És mindig az az igény hajtott előre, hogy ne legyen bennem több szenvedés.

És most felmerülhet benned az a kérdés, hogy van olyan, hogy nem szevedünk tovább? Igen, van! Bizony elérhető ez az állapot, még ha nem is hiszel most ebben. Nem is hinned, csak elköteleződnöd érdemes, mert megéri.

A szenvedés kizárólag csak rajtunk múlik, kizárólag mi okozzuk magunknak. Azt hisszük, hogy a külvilág a hibás, a külvilág eseményei okozzák szenvedéseinket, de ez nem igaz. Kizárólag mi okozzuk saját magunknak! A gondoltainak által, az elménk uralma által. Azonosulunk gondolatainkkal és saját magunkat visszük bele újra és újra a szenvedés gyötrő világába. (Erről már megosztottam veletek egy videót és most újra megteszem, mert ez nagyon sokat segíthet Neked. https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ)

Nem baj, ha ezt nem hiszed el nekem. Csak egy dolog lenne a fontos, hogy szeresd magad annyira, hogy ne akarj szenvedni, szeresd magad annyira, hogy akarj változni, szeresd magad annyira, hogy vágyj arra, hogy jól érezd magad a bőrödben és hogy megtaláld önmagad. Szeresd magad! Ha szereted,  meg lesz benned az az igény, ne okozz magadnak szenvedést és megszületik benned az elköteleződés. Onnan pedig már hajt tovább előre ez a belső erő, ami elvisz Téged a szenvedés nélküli állapotba. Egyszer biztosan, ebben bízhatsz! Indulj hát! Megéri!