Miért? Hisz senki sem szeret szenvedni, vagy legalábbis bízom ebben. Akkor mégis miért választod?

Például megszoktad, egy játszma az életedben.Vagy figyelemre vágysz. Vagy csak épp mártír szerepet vállaltál fel, hogy így tedd jóvá eddigi "bűneid". Így jó lehetsz. Feláldozod magad. És még sok oka lehet.. az ego annyi mindent ki tud találni, hogy élhessen.

És olyan is van, hogy tudatosan választod a szenvedést. A pillanatnyi jóért. Elhiteted magaddal, hogy van biztos, hogy jó lesz már minden. Ha nem vagy éber, és kábítod magad. Ha például remélsz. Ha ragaszkodsz. Mindezekkel azt kockáztatod, hogy csalódhatsz. A csalódás pedig fáj.

...és még számos oka lehet annak, hogy nem sikerül megtalálni önmagad vagy felébredned vagy túllépni ez egón, vagy megvilágosodnod (amit már úgy lejárattak)..... hívhatjuk sokféleképpen... a lényeg az, hogy uralni az egódat, ami nem Te vagy....és amelyik úgy rángat Téged, ahogy neki jó.....

Szóval, hogy egyszerű-e ez az egész? Hmmm? Mivel nagyon kevesek jutnak el ebbe az állapotba, úgy tűnik, hogy annyira azért nem egyszerű.....

Amíg mindig más a hibás, amíg mindig ráfogod valamire, hogy neked miért rossz, addig nem fogsz változni. Egyhelyben fogsz forogni. Addig semmi nem változik az életedben.

Erről világosan és egyszerűen ír, Biegelbauer Pál:

" A reform vagy belső - vagy semmilyen.

Korrumpálódott emberlétünk vaksága, hogy problémáink, nehézségeink okát a minket körülvevő világban látjuk, önmagunkon kívül: a körülmények azok, amelyek boldogtalanságunk forrásai. Úgy tűnik, hogy testi és szellemi adottságaink és az adott körülmények eleve megszabják: boldog leszek-e vagy boldogtalan.

Bár tudjuk, sőt nap mint nap tapasztaljuk, hogy számtalan jó képességű, egészséges, jó körülmények közt élő ember boldogtalan vagy boldog, és sokan betegségtől gyötörten, szerény képességekkel, rossz körülmények közt élve boldogok vagy boldogtalanok, mégis fittyet hányva a ténynek, hogy a boldogság független a testi, szellemi jóléttől és a körülményektől - boldogságunk útját a testi, szellemi kondíciók és a körülmények javításában látjuk, keressük, és értetlenül állunk boldogságdélibábunk romjain.

Döbbenetes, hogy annyi kudarc után, még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg.

Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a miénk, és keresünk tovább - kívül.

A Út bennünk van. Testi, szellemi adottságaink csupán a készlet, amivel az adott körülmények közt gazdálkodhatunk. Ezek vannak.

Megváltoztathatóságuk csak csekély mértékben lehetséges és a lényegen semmit sem változtat. Amíg korlátként éljük meg őket (mert kívülről valóban korlátnak tűnnek), addig a "mi lenne ha ..." semmi mezején tengetjük látszatlétünket.

A "kancsalul festett egekbe néző" ábrándozás - tudjuk - "az élet megrontója" (Vörösmarty), nem old meg semmit."

.....

Biegelbauer Pál: Az egészség szívében, részlet

Ez a kérdés csak akkor merül fel bennünk, mélyen, nem is kimondva, amikor már nagyon rosszul vagyunk. A végső elkeseredés stádiumában. Ekkor választhatunk. Tovább menekülünk valamibe vagy szemebnézünk magunkkal, az életünkkel. Ha az elménknek adunk utat, akkor a továbbmenekülés útját választottuk, legyen az bármilyen cselekedet. Sikerült egónknak egy új célt adni, amiben jól érzi magát és tovább virulhat. És tovább megyünk újra körbe és körbe, semmi nem változik, csak egy új ruhájában tündököl egónk, belül semmi sem változott.

Ha a szívünkre, mondhatnám inkább azt, hogy a belső sugallatunkra, megérzéseinkre, spontaniatásunkra, ösztönünkre hallgatunk, akkor szembenézünk magunkkal, életünkkel. Ez a nehezebb. Mert ez fájdalmas. Az eddigi, magunkról kialakított és őrzött önképpel kell szembenéznünk, hagynunk kell "meghalni", elpusztulni. Ehhez bátorság és legfőképpen alázat szükséges. Megadni magad annak, ami van. Megengedni azt, ami van. Akkor is, ha ez jelenleg borzasztónak tűnik. Csak így változhatsz, csak így léphetsz ki az egó börtönéből és lelhetsz békére.

Ez a katarzis élmény. A tisztító tűz. A megszabadulás. Legyen a Tiétek!

Ehhez ajánlom ezt az írást:

http://www.spiritualis-tanitasok.hu/aktualis.html

Legalább ketten már vagyunk, akik bízunk ebben. :-)

"Összeomlóban van a sok ezer éves férfiuralom.

És születőben a nők lelkében elfojtott igazi és örök ÉN-élmény.

Az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük.

A férfilélek katarzisát és a női lélek önmagára ébredését.

Sorsunkban és párkapcsolatainkban olyan drámák zajlanak, amelyeket nemigen tapasztaltunk a múltban. Férfinek és nőnek ezért nehéz élni manapság.

A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra.

A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha.

Nem tudom, milyen világ jön.

De ha lesz új világ, az a nők tiszteletén fog alapulni.

Ebben bizonyos vagyok."

Müller Péter

Bár az ünnep manapság már másról szól, mint igazán kellene, de mindig egy új lehetőséget jelent. Lehetőséget arra, hogy megállj, hogy megpihenj, hogy mosolyogj, hogy szeress, hogy megbocsáss, hogy megnyugodj. Hogy észre vedd a körülötted lévő életet, hogy csak légy. Hogy élvezd, hogy vagy, most.

Kívánom, hogy sikerüljön, kívánom, hogy sok örömöd leld benne! Vigyázzatok magatokra!

Szeretettel

Kapcsolódva az előző bejegyzéshez, ajánlom Barkó Judit írását, amit nagyon köszönök Neki.  A "tanulást", az önmagad belseje felé való elindulást érdemes elkezdeni, előbb-utóbb úgy is rákerül a sor. Mire várnál még?

http://www.barkojudit.hu/publikacio-media/legujabbak/karacsonyi-kucorgo.html

Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

mivel? Isteni kegyelemből, ahogy az előző bejegyzésben olvashattad. Mikor kaphatjuk meg? Akarással nem, küzdéssel nem, ha szeretnéd nem. Miért is? Mert ilyenkor az egód akarja, pont az, amit el kellene hagynod, hagynod kellene, hogy meghaljon. 

Minden, amit gondolsz, minden amit aggyal akarsz megoldani, az egódat jelenti. Ezért nehéz. Mert úgy gondolod, hogy ezért vagy Te, aki vagy, a gondolataid által. Pedig az csak forma, jön és megy. Nem, Te nem a gondolatid által vagy, az vagy, aki észreveszi a gondoltakat. Ezért ha nem kapaszkodsz a gondolatokba, a józan észbe, elengeded azt, nem tulajdonítasz nagy jelentőséget neki, akkor sikerülhet. Ehhez alázat kell. Feladni személyiségedet, tapasztalatidat, gondolataidat.

"Mert Isten csak az ilyen teljes mélyponton, az önfeladó magány infernójában tud megjelenni."
Szepes Mária: Raguel hét tanítványa

Megosztottam már ezt az írást Veletek, most újra megteszem. Kapcsolódik a "látszat" című bejegyzéshez és szintén kapcsolódik az előző blogomban található Osho idézethez: "A megismerés fintossága, elmélet - kontra gyakorlat- Új kezdet". A "tudásról", tanulásról, ismeretszerzésről, tapasztalatról szól, annak mérhetetlenül nagy csapdájáról.

"Az éberség

Az ezoterikus tanítások gyakran hivatkoznak az éberség fogalmára. Ezt először a hagyomány szempontjából mutatom be: Az ősi mesterek ezt tartják az egyik legnagyobb célnak az ember életében. Tömören kifejezve: az az éber, aki felébredt az érzékek csalóka világából, aki látja, hogy a világ, amelyben él, álomkép, illúzió. "Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát." – írja Hamvas Béla. Ahhoz, hogy valaki éber legyen, az egység világában kell élnie, ahol egynek éli meg magát mindennel. Minél távolabb kerül az emberi tudat az isteni egységtől, annál inkább lefokozódik az ébersége, annál inkább kába, álmos. A kába tudatállapot jellemzője, hogy az ember egyedül, elszakadva, magányosnak érzi magát. A kábaság megszünteti/elfedi az egység-tudatot. Ennek megértéséhez visszagondolhatunk a hierarchia törvényére: a szellemi csúcson az éberség, azaz az Egy van, ahol a tudat egységben érzékel mindent. A szellemi hierarchia alján a kábulat, álmodás, azaz a Sok van: itt a tudat elszigetelve, elhagyatva érzi magát, befalazva önmaga szűk világába. Az álmosság, a kábaság egyenlő a beszűkült, lefokozódott tudattal, a hagyományok szavaival élve: a megtört léttel.
Az éberség tehát az ember által elérhető talán legmagasabb tudati állapot, amelyet lehet úgy fogalmazni, hogy a legtisztább szellemiséggel való azonosulás, de úgy is, hogy a halhatatlanság elérése.
Mivel a nyugati ember szinte mindent cselekvéssel és "tanulással" akar elérni, fontos kihangsúlyozni, hogy az éberséget nem lehet erőfeszítéssel, szorgalommal, ismeretszerzéssel vagy akarattal elérni. Semmi szokványos emberi eszközzel, mert ez isteni kegyelemből kapható meg.
Sokan hiszik, főleg manapság, hogy az intellektuális megismerés, a tudás mindennek a kulcsa. Az ilyen tudás kifelé irányul, a Sokra: adatokra, számokra, definíciókra kíváncsi, de nem a lényegre, ami az anyag mögött van. Sőt, még jobban álomba ringathatja a tudatot, mintha semmit sem tudna, hiszen eltávolítja az Egytől."

Szabó Judit: www.spiritulis-tanitások.hu

Soha semmi sem baj. Csak figyelj, csak vedd észre. Az már óriási eredmény. Próbáld a dolgokat, reakcióidat kívülről is meglátni. Ne csak másról mondj véleményt, vedd észre saját rezdüléseidet is. Segít Neked. Bejutni belsődbe. Tudd, hogy ami másban nem tetszik, azzal dolgod van. Az a megoldás kulcsa. Foglalkozz vele, azaz figyeld. Magaddal foglalkozz, magadat figyeld! Egyre jobb lesz így. Ne ragaszkodj az elveidhez, a tapasztalatidhoz, bebörtönöznek! Légy nyitott és befogadó! Élj! Éld meg azt, ami van! Ne tagadd le, ne utasítd el! Amíg ezt teszed, kapni fogod. Add meg magad, ne ellenkezz! Ne akarj mindent megoldani aggyal, ésszel. Az nem Te vagy, az az elméd és egód, a kondícináltságod. Ülj le és csak légy, gondolatok, megoldások nélkül. Jól fogod érezni magad, sokkal jobban.

Van egy könyv. Az a címe: Ébredj tudatára, Antoni d. Mello írta. Az is segíthet. Sokat ír a figyelemről.

"A tudás, kedvesem, nem újonnan szerzés, hanem visszahódítás...Amit a világ összes könyveiben leírtak eddig, a tudomány, a művészet, a filozófia minden terméke töredék csupán. Elenyésző része annak, amit az ember szelleme tartalmaz.

- Ó, Monsieur Argout, az emberek nagyon buták néha.

- Kétségtelenül. A tudatlanság, éppen úgy mint a halál, leigázta őket. De mindez csak látszat. Figyeljen jól kicsikém. Az ember, minden egyes ember szelleme isteni eredetű. Öröktől fogva van. Bírja  a legsúlyosabb léttitkokat, a mindenség hatalmas tudását és erejét. De sötét, kábult álomba szunnyad: a hús révületében. Olyan ez, mint egy gonosz képzet halálos kényszere - a lidércnyomás. Mikor az ember helyesen tanul, fokozatosan a saját tulajdonára, szabadságára és hatalmára ébred. Egy ideig könyvek járószalagján halad, aztán megynyílik benső vénája. Az élet, az emberek, az események, a formák, a vonalak, a hangok, szinte vezetik tovább immár a saját lábán, befelé önmagába, a tudás kimeríthetetlen forrásához."

Szepes Mária: Raguel hét tanítványa, részlet

"Tudod, azt hiszem, egy felismerés még csak felismerés. Azt hiszem, hiába érted meg, azt, ami van, ha nem éled. Azt hiszem folyamatos tennivaló a gondolatok igazságának megkérdőjelezése, és annak megismerése, fölfogása, hogy a gondolat nem te vagy, s nélküle tán boldogabb lehetnél. Ám ez életforma, és nincs az a bogyi, ami kiválthatná."

Barkó Judit, részlet : Fogyibogyi

Szeretettel osztom meg ezt az írást Veled. Rád van bízva.

http://www.barkojudit.hu/publikacio-media/uj-kacsintasok/szeretheto-vagy.html

"Azt én tudom." "Ez nem így van." "Ezen én már túl vagyok." "De." "Rosszul gondolod." Sokszor hallom ezeket és ehhez hasonló mondatokat azoktól, akik kérdeznek, kiváncsiak: így reagálnak a válaszaimra. Ellenállnak. Azonnal. Erősen.

Igen, nem tudok segíteni senkinek. Mindenki csak magán tud. Ezen múlik. Igaz. Ugyanakkor úgy érzem belül, hogy lehet iránymutatást adni bárkinek, de csak az az ember fogja meghallani, aki nyitott és szeretné jobban érezni magát, és érzi, hogy valami nem jól működik körülötte és keresi a megoldást. Aki bevallja, hogy van vele gond és aki egóját félretéve bátran, bizalommal fordul a másik felé, nem ellenségnek tekinti, hanem szövetségesnek.

Miért is ellenállunk? Az egónk teszi ezt. Gépiesen, mert vesztét érzi. Így védelmezi magát, fennmaradását. Védi pozicióját, nehogy alulmaradjon. Így nem, vagy nehezen fogad el bármit is, amit kívülről mondanak neki és ráadásul azt az érzetet keltik, hogy valamit ő nem úgy tud, ahogy kell. Azonnali, elementáris erővel vág vissza, a fent említett mondatokat hangoztatva. Amíg ezek vagy ehhez hasonló mondatok elhangzanak, nincs mit tenni. Elhallgat az ember, ugyanis felesleges bármit is mondania. Zárva vannak a kapuk.

Aki igazán változni szeretne, aki szeretne kilépni káprázatos világából, annak fel kell hagynia az ellenálással. Ez csak alázattal lehetséges. És ez fájdalmas. Nem kicsit, de érdemes ezen túlesni, hisz felszabadulást hoz.

Szepes Mária, Varázstükör című könyvében így ír erről:

"Aki az ember betegségét gyógyítani kívánja, az a lelkével, legbenső lényegével vegye fel a kontaktust. Segítsen megkeresni vele együtt a dolgok valódi nevét. A varázsigét, amely eltünteti a képzelt különbségeket, gátakat emberek, országok, világrészek, bolygók, naprendszerek és Isten között. E folyamathoz azonban szükséges az ember, aki tudja, hogy beteg. Önként aláveti magát az operációnak. És az orvos. Ez a gyógyulás feltétele. Minden egyéb kuruzslás."

Ha már én mostanában nem is, mások írnak Nektek fontos, mély és igazán segítő útbaigazításokat. Ezt olvastam ma. Szeretettel osztom meg.

http://www.life.hu/sztarszerzok/20130624-muller-peter-heti-utravalo-79-resz.html

Tegnap olvastam a változásról, avagy arról miért is nem tudunk megváltozni. Mert azt a legfontosabb dolgot nem tesszük meg, ami nélkül nincs igaz változás: hogy elkezdjük végre szeretni és elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

Szeretettel osztom meg:

http://csillagmag.hu/irasok/tenyleg-teljesen-meg-tudsz-valtozni/

Az áprilisi magazinba ezzel a címmel kellett valamit létrehozni, ez sikeredett belőle, szeretettel osztom meg.

Az hogy hétköznapi, vagy ünnepi a függőség, az mindegy is. Vannak függőségeink. Milyensége, mélysége saját állapotunk szerint változik. Ha nem vagyunk jó állapotban, ha nem vagyunk egyensúlyban magunkkal, akkor erősebben függünk a külvilágtól, az tud rángatni minket, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor függőségünk csupán csak az univerzumban végbemenő változásokra redukálódik. Körülöttünk a forma folyamatosan változik, így hatással van ránk. Ezt a változást nem lehet megállítani, hisz ez a természete.

Így egyetlen feladatunk van csupán, hogy törekedjünk saját állapotunk javításán, jó állapotunk őrzésén és fenntartásán. Ez csak a jelenlét állapotában lehetséges, amikor tudjuk kontrollálni elménket és egónkat, amikor nem azonosulunk gondolatainkkal és azt kísérő érzelmekkel. Ha nem vagy ilyen állapotban, akkor elméd fogságában könnyen dönt le az érzelem, reaktív mintáid megjelennek és fájdalmat, szenvedést okoznak. Ilyenkor úgy érzed, hogy bántottak téged, fájdalmat okoztak neked, a külvilágot teszed felelőssé saját állapotodért, holott csak te vesztetted el a kontrollt, te nem voltál résen, te nem figyeltél oda, hagytad, hogy a megjelenő gondolattal és az azt kísérő érzelemmel azonosulj. Pedig az nem Te vagy. Az csak az egód. Te az a tudatosság vagy, aki mindezt láthatja, észreveheti, kontrollálhatja. Nem az egó vagy, akinek hiszed magad.

Ezért érdemes figyelni magadra. Észrevenni azt a pillanatot, amikor egy gondolat magával sodor, amikor egy gondolattal azonosítod magad. Ha megjelenik egy negatív gondolat, akkor könnyen elindul saját útjára és már egy egész történetecske kerekedik ki belőle, aminek semmi köze a valósághoz. Csupán egy illúzió. Egy régi séma, tapasztalat, kondicionáltság, ami magával sodor ilyenkor. És lehúz a mélybe. És mivel ilyenkor hajlamos vagy a környezetedet hibáztatni saját állapotodért, őket is magával ránthatod.

Ez a gondolattal való azonosulás miatti függőség. Van olyan is, amikor nem egy gondolattal, hanem egy tárggyal azonosulsz. Egy ház megszerzésével, egy mobiltelefon tulajdonlásával, egy ember birtoklásával stb. és azt mondod, hogy nekem ilyenem van, ezért én többet érek annál, akinek nincs és elkezded hajszolni ezt. Úgy gondolod, hogy ha neked is lesz ilyen vagy olyan „tárgyad” többet fogsz érni, mert ha ezt elérted, te jó vagy, jobb vagy annál akinek nincs. És elkezdesz ehhez a tárgyhoz ragaszkodni, mert ennek birtokában érzed magad jobbnak. És akkor ettől a tárgytól fogsz függni. Aztán ha eléred, akkor lesz egy másik tárgy, amire elkezdesz vágyni, mert azt hiszed, hogy attól leszel több. És ez nem ér véget így soha. Ezért ne azonosítsd magad azzal, hogy mid van és mid nincs, az nem Te vagy, csak az egónak van szüksége erre az érzetre, a folytonos bizonyításra. Ne gondold azt, hogy bárminek a birtoklásával több leszel. Ez szintén illúzió. Lényegedet tekintve senkinél sem vagy több, sem kevesebb.

 Saját állapotodért Te vagy a felelős. Így függőségeidért is, senki más. Ezért figyelj magadra, figyelj azonosulásaidra, ennyit tehetsz te.

"A dolgokhoz való ragaszkodásod magától eltűnik, ha önmagadat már nem bennünk igyekszel megtalálni." Eckhart Tolle

A magazint ezen az elérhetőségen olvashatod:

http://blissragyogas.hu/fenyhalo-spiritualis-magazin

Újra Kiss Balázs Kúnó írását ajánlom Nektek. Minden benne van. Ahogy benned is minden. Belül. Csak szabadjára kell engedned. Semmi másra nincs szükséged, csak arra, hogy engedd bele magad a létbe, hogy éld meg azt ami van. Rögtön megéreznéd ennek felszabadító erejét és ha csak egy pillanatra is, nagyon jól éreznéd magad. Bárhol légy is, engedd el most izmaid, egy nagy sóhajtással fújd ki az összes gondod és engedd bele magad a környezetedbe, lazán, mosolyogva, mindegy, hogy mi vesz körül. Egyszerűen csak érezd meg a létezés csodáját egy pillanatra. Ne gondolj semmire, csak nézz körül, halld meg a hangokat, érzed az illatokat és létezz. Csak úgy.

Aztán ugyanilyen nyugalommal el is olvashatod ezt az írást, ha van kedved. Ajánlom szeretettel és köszönöm Kúnónak!

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/eszrevetted-hogy-megvaltoztal/

Arra az elhatározásra jutottam, hogy új sorozatot indítok. Az elméről fogok írni, mi is az, milyen ereje van, hogy befolyásol minket folyamatosan. Úgy, mint az egóról szóló írásaimban is tettem, ami elém kerül ebben a témában, amit megélek, megtapasztalok az elméről, megosztom Veletek. Hátha segít Nektek is, mint nekem.

Ahogy én magam tapasztalom, az elmémet egy kis élősködőnek nevezném. Hasonlít az egóra, párban járnak. Megjenik és folyton nyomul. Sokszor már csak akkor veszem észre, amikor galibát okozott. Aztán helyre billentem. Lopja az energiám és szomorúságba, akár szenvedésbe hajszol. Mi is ez? Hogy megértsd, az elme leginkább maga a gondolat, gondolatok sorozata logikusan felépítve, maga egy illúzió. Mondok egy egyszerű példát. Valaki megígért Neked valamit, és nem tette meg. Te csak ennek eredményét tapasztalod, de nem beszéltel az illetővel. És akkor jön az elméd és elkezd kitalálni erre az esetre egyféle, de akár több verziót is. Már lehet, hogy eljutottál a gyűlöletig is, annyira felhergelted magad a saját elméd által, pedig még nem tudsz semmit sem arról, hogy miért nem tette meg az ígéretét. Az elme kitalál, az elme kombinál, az elme következtetéseket von le, minősít és így tovább. Terjed, búrjánzik, ural, akár csak egy élősködő. Az ismerősöd meg csak éppen eltörte a lábát, mondjuk, de te már lejátszottad a történetet előre. Ennyi.

Na persze, a mindenapi életben az elme szükséges és hasznos, nélkülözhetetlen "eszköz". Minden ami körülöttünk van, ami megteremtődött belőle indult el, egyszerűen csak érdemes a helyén kezelni, de erről is majd bőven lesz szó, legalább is ez a terv.

Szóval, ilyesmikről fogok irogatni ebben a témában, igyekszem sok gyakorlati példát is hozni Nektek. Az elmédet, akár csak az egódat a figyelmeddel tudod kordában tartani. Figyeld magad, figyeld elméd szokásos hajlamát, hogy visz el Téged a jelenből, akár a múltba, akár a jövőbe, hogy uralja életedet, hogy okoz akár szenvedést és gyötrelmet. Hogy szól a fejedben, folyton-folyvást. Hogy okoz zajt, hogy fáraszt.

"Az elme saját maga helye, és saját magán belül a pokol mennyországát és a mennyország poklát is megteremtheti." Milton

A karácsonyra írt cikkemet olvassátok szeretettel, amit a havi magazinba írtam.

Most nem a hagyományos karácsonyról írok, arról mindent tudunk, mit ünneplünk, miért tartjuk. Egészen máshogy szeretném megközelíteni. Egyénibben, emberi közelségben. Olvastam Hamvas Bélától egy kifejezést, hogy „közvetlen élet”, amely nagyon megtetszett, ebből a szempontból közelítem most meg a karácsonyt.

A Karácsony: egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy megállj egy pillanatra a rohanó életedben és észrevedd a körülötted élőket, a környezetedet, hogy elmerülj a Karácsony nyújtotta varázslatban, magában az életben.

Mert mit is adhat egy karácsonyi ünnep? A külsőségeket tekintve, adhat szépséget a csodálatos karácsonyi fények, díszek látványa által. Adhat jó illatokat, a fenyő, a mézeskalács, a csillagszóró, a finom ételek illata által. Adhat finom ízeket a sok karácsonyi finomság által. Kellemes dallamokat a karácsonyi dalok hallgatása és éneklése által. És adhat simogatást, ölelést a szeretteink által, akivel most valószínű, hogy találkozunk. Minden érzékszervedre hathat. De csak hathat, ha észreveszed. Ha figyelsz, ha elmerülsz benne. Ha észreveszed, hogy a karácsony erről szól igazán, a „közvetlen élet” megtapasztalásának lehetőségéről.

Ha a külső érzékszerveid által kapott ingereket magadba engeded, akkor adhat örömöt, szeretetet, megértést, együttérzést, elfogadást, békét és megnyugvást. Ha észreveszed, és ha magadba engeded! Együtt a kettőt.

Annyi minden nyújthat a karácsony számodra, ha jelen vagy benne! Minden pillanatában, minden illatában, színében, hangjában, ízében és érintésében. Talán ezért van olyan kitüntetett szerepe, mert az általa nyújtott sok-sok lehetőség által átélheted a csodát, hogy létezel, hogy vagy és hogy jó élni.

Ezek az élmények minden nap, minden pillanatban körülvesznek Téged, de nem veszed észre. Csak ritkán szabadulsz fel annyira, hogy önfeledten élvezd az életed. A karácsony felnagyítja, eléd tárja a létezés örömeit, egyszerre teszi eléd az élet szépségeit. Hátha így észreveszed!

Ha elkapod a pillanat varázsát, akkor megnyugszol, akkor kisimulsz, akkor mosolyogsz, és minden gondod eltűnik. Szabad vagy! Ez a jelenlét ereje. És nem csak karácsonykor, hanem bármikor.

Érdemes hát megállni, érdemes figyelni és együtt létezni mindennel, ami körülötted van. Érdemes újra rácsodálkozni a világra, mint tetted ezt gyermekkorodban. Engedd el magad, ne akarj mindent tökéletesen csinálni, ne akarj megfelelni, elég csak lenni. Önmagad lenni. És boldog leszel!

Kívánom, hogy sikerüljön a karácsony adta lehetőséget meglátnod és megtapasztalnod! Így születhetsz újjá, így indulhatsz el azon az úton, ami a Tiéd, csak a Tiéd.

Boldog Karácsonyt!

A csoda mindig veled van, csak nem veszed észre. Mindig vársz valamire, vágysz valamire, pedig a csoda mindig melletted van és körülölel. A csoda: maga az élet, a létezés megélése.

"Ez a nap nagy jelentőséggel bír életünkben. Tárjuk ki szívünket az új energia befogadására. A mai naptól a Föld teljes keringése bekerül a Foton Övbe. Ez megváltoztatja rezgésünket. Már elkezdődött a folyamat, s most előttünk áll a Nagy Kaland, hogyan éljük meg, s mit kezdünk életünkkel az Aranykor hajnalán."

Forrás: csillagmag.hu maja naptár. Köszönöm Böjtös-tölgyfa Máriának a napi meghatározásokat!

Egy kis olvasni, inkább tenni, vagy inkább elengedni való végett, szeretettel osztom meg ezt az írást Veletek! Köszönöm Kiss Balázs Kúnónak!!!

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/2012-december-21-margojara/

Ma, december 20-án a maja naptár szerint ilyen nap van ma, (Forrás, csillagmag.hu, maja naptár), megosztom Veletek szeretettel.

A világáthidaló napokon a megadás és az elengedés hívására kell figyelnünk. A megadás pontosan azt jelenti, hogy megszabadulunk a vágytól, hogy mindent kontrolláljunk. Más szóval ezeken a napokon megszabadulhatunk mindentől (legyen az tárgy, szokás, viselkedési minta, barát, esetleg társ) ami a fejlődésünkben gátol. Minél tudatosabban képesek vagyunk véghez vinni ezeket a mindennapi „halálokat”, annál könnyebben halad fejlődésünk folyamata. Be kell fejeznünk egy ciklust ahhoz, hogy egy újat elkezdhessünk.

Spektráris túnus: Felbomlás, a feloldódás ereje, az elért eredmény újra elengedése, minták és struktúrák átalakítása, egyszerűség, letisztázás, változás, elemekre bomlás, elengedés, leválás, eltérő / ellentétes hatások, a bonyolulttól az egyszerű felé tartó folyamatok, minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött leválhat rólad.

December 21. és bármikor. Van ez a dátum, egy pont, ami úgy belelopózott a köztudatba, amikor talán történik valami, talán nem. Persze mindig történik valami, folyamatosan változik bennünk és így körülöttünk minden. Mégis a maja naptár kapcsán ennek a napnak kitüntetett szerep jut. Azt mondom, hogy minden pillanatnak kitüntetett szerepe lehet, bármikor újjászülethetünk, bármikor. De, ha máskor nem, akkor legyen december 21-én. Miért ne?

Mi segíthet - ahogy feltettem magamban a kérdést, ahogy a címben is van - abban, hogy egészen másként lássuk a világot, a létet, ahhoz, hogy újjászülethessünk? Ahhoz, hogy jól érezhessünk magunkat a bőrünkben. Ahogy ültem a metrón, ez a kérdés fogalmazódott meg bennem. És a válasz is megjött. Egy szó csupán: ALÁZAT. 

Ez segíthet. Ha megadjuk magunkat. Nem harcolunk, nem küzdünk. Ha megadjuk magunkat a létnek. Azt mondjuk, hogy tessék itt vagyok, legyen úgy, ahogy lennie kell. Megadom magam. Nem akarok már, nem ellenkezem már, nem vágyok már. Csak megadom magam. Meghajolok a lét előtt, mélyen, alázattal. Ez segíthet.

Csendesedj el, adj magadnak időt, ülj le és add oda magad. Ha máskor nem most pénteken, december 21-én, a maja naptár fordulónapján. Ne gondolkodj, ne agyalj semmin, csak légy.

És akkor ide illendően, egy szép verset adnék újra Nektek, íme:

Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem