Mivel ezt a témát nagyon fontosnak tartom, sőt azt hiszem keresésünk során ez az utolsó, amin át kell esnünk ahhoz, hogy végül a saját utunkat járhassuk. Ezért ha találok valami ehhez kapcsolódó idézetet, gondolatot, meg fogom osztani Veletek.

Íme az első pár.

Részletek Coelho: Brida című könyvéből.

"És ez az emlék felidézett benne egy másik gyerekkori emléket. A tengerparton volt az apjával, és az apja megkérte, hogy nézze meg, elég meleg-e a víz. Ő ötéves volt, és örült, hogy segíthet. Odament hát a vízhez és beledugta a lábát. "Beledugtam a lábamat, és hideg." - mondta az apjának. Az apja erre fölkapta, odavitte a vízhez, és se szó, se beszéd, bedobta a vízbe. Először megijedt, de aztán tetszett neki a játék. "Na, milyen víz?" - kérdezte az apja. "Finom" - felelte. "Nahát, akkor mostantól fogva ha meg akarsz tudni valamit, merülj bele!"

"Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt. Ha úgy gondolod, hogy nem bírsz olyan világban élni, ahol az átélés fontosabb a megértésnél, akkor tegyél le a mágiáról. A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket."

És talán a félelem legyőzéséhez egy segítő részlet.

"De előbb még eszébe jutott egy másik történet is az édesapjával. Vasárnap volt, a nagymamájánál ebédeltek, és ott volt az egész család. Ő olyan tizennégy éves lehetett, és panaszkodott, hogy valamilyen iskolai feladatot nem tud megcsinálni, mert amit elkezdett, arról végül kiderült, hogy teljesen rossz. "Talán ezek a hibák megtanítanak valamire." - mondta az apja. De Brida csak azt hajtogatta, hogy nem. Hogy rosszul kezdte el, és most már nem lehet kijavítani. Erre az apja kézen fogta, és átmentek abba a szobába, ahol a nagymama tévét szokott nézni. Ott volt egy régi, nagy állóóra, ami már évek óta nem járt, mert hiányzott belőle egy-két alkatrész. "Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom - mondta az apja az órára mutatva. - Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."  

Egy tanmesét osztok meg Veletek. Hozzáfűznék egy rövid idézetet a Csend hangjából, ami így szól:

"Az elme a valóság gyilkosa.

A tanítvány ölje meg a gyilkost."

És akkor a tanmese:

"Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak. 

Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett. Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:

- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted. Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.

-Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled."

Olyan írásra bukkantam, amit feltétlenül szeretnék megosztani Veletek. Nem tudom megállni, hogy ne adjam közolvasásra, mert oly teljes és érthető, hogy itt a helye. Érdemes mélyre engedni magadban. Amit én külön fontosnak tartok vastaggal kiemelem most, csak úgy...

Részlet, Tarr Bence László: Az örök élet forrása című könyvéből:

"Az emberi tudat alapállapotában tiszta, makulátlan és teljes. Ezt a tiszta tudatot hívja a buddhista filozófia csittának, amíg a tudat tiszta formája be nem szennyeződik, és el nem kezdődik az "én-csinálás", az ahamkára, ami a szennyezett tudatosság, a puszta észhasználat, a manasz megjelenéséhez vezet. A keleti ismeretelmélet szerint maga az éber jelenlét, a vidzsnyána, egyszerre van jelen mindhárom megismerési formában, azaz maga a tudat több 'szinten' észleli a valóságot, csak érzékelése korlátozódik egyetlen szintre. A köznapi tudati működés, az, ahogyan észleleteinket rendezzük, felelős azért, hogy a világ 'magasabb' vagy éppen 'mélyebb' aspektusait nem éljük meg aktív tapasztalatként. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket nem észleljük, csak az, hogy nem rendezzük őket tapasztalattá. Figyelmen kívül hagyjuk őket. Mert környezetünk megtaníttatta velünk kiküszöbölésüket, és mert észleletüket legátoljuk. A hétköznapi tudatosság valójában egyetlen gátló tényező, amely a megismerésünket és éber figyelmünket a létezés egy meghatározott síkjára korlátozza. A valóság az, hogy minden ember folyamatosan megéli a 'magasabb világok' jelenlétét, csak nem válik számára tapasztalattá. A valóság magasabb szinten való megélése minden tudatosság természetes állapota. Csak a téves 'én'-képpel való azonosulás az ego folyamatos önérvényesítési vágya nyomja el ezt a megélési lehetőséget szinte minden emberben. Az emberi tudat képes a valóság teljes befogadására, csak a gátlásait kell levetkőznie.

Sok spirituális törekvő úgy vélekedik, hogy a felébredésre, a megvilágosodásra törekedni kell. A szellemi tisztánlátás, az eszmélés vagy éberség, olyan állapot, amelyet ki kell művelni. A valóság azonban az, mint azt például a tantrikus tanítások nagyon pontosan mutatják, hogy a szellemi tisztánlátás képessége minden ember sajátja. Minden ember eleve megvilágosodott, csak ennek realizációjában megakadályozzák önnön téveszméi, hamis önazonossága. Mindenekelőtt saját tudati gátlásai, amelynek rabságában él"

A júniusban megjelenő magazinban ez volt a téma. Az írás, ha ihletként tör ki belőlem, mindig fantasztikus. Ezért más, ha egy a megadott témában kell írni, mert az nem mindig jön csak úgy. Volt olyan téma, amelyet úgy kellett kifacsarni magamból, hogy meglegyen. Ez a téma viszont összecsengett az adott állapotommal, az adott pillanatommal és csak úgy jött. Ez lett az eredménye, megosztom Veletek szeretettel.

SZERETET

Amit most megosztok Veled, nagy kincs lehet számodra. Nekem az! Nézd meg, ha kell sokszor. Ha már erre jársz, fogod érteni. Engedd magadba, fogadd el, éld át és akár add tovább!

https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ

Minden reggel találkozom ilyen esettel manapság, ahogy autóval jövök dolgozni. Ma reggel is így volt. Autós szidja a másikat, hogy miért nem megy, mit csinál. Nagy indulatok törnek fel ilyenkor, már megfigyeltem. Az egyik autós szidja a másikat. Mert jó szidni. Milyen béna, milyen hülye a másik. És miért is szidja? Mert úgy gondolja, hogy azzal, hogy a másikat szidja akkor ő jobb. Persze ez nem tudatos, ez egy tudattalan viselkedés, de az alapja ez. Én jobb vagyok, ügyesebb, a másik meg egy szerencsétlen.

Nyilván az nem igaz és nyilván semmi nem múlik 10 másodpercen, de az a drog, ami ilynekor kell az egónak az beszerzésre kerül. És bizony ez minden esetben így van, ha szidunk és ócsárolunk valakit valamiért. Kell nekünk az az érzés, hogy a másiktól jobbak vagyunk.

Már nagyon régen szerettem volna írni erről a témáról, mert azt éreztem, hogy ez az a terület, amivel a leginkább küzd minden egyes ember. Valami nagy baj van az önbecsülésünkkel, valahogy minden probléma kapcsán ide lyukadunk ki. Nem szeretjük magunkat. Jó, hogy eddig nem írtam erről, most viszont már aktuális.

Kiindulásként a gyerekkorban szeretettel kapcsolatban megélt élményeink az irányadóak. Szerettek-e minket a szüleink? Szerették-e magukat, szerették-e egymást? Milyen a szeretről kialakult képünk? Egyáltalán tudjuk-e hogy milyen is feltétel nélkül szeretni vagy ilyen szeretetet kapni?

Ha őszinték vagyunk, akkor hamar kiderül, hogy nem rózsás a helyzet. Mégha a szüleink mindent meg is tettek értünk, az igaz szeretetből kevés jutott nekünk vagy akár semmi. És ha kevés jutott, van akinek még annyi sem, sőt ehhez képest még megaláztatásokban is volt része, esetleg tetlegességben is, akkor nincs mit azon csodálkozni, hogy felnőttkorunkra a szeretetről nem sok jó tapasztalatunk van. Általánosan szeretethiányunk van. Nem hisszük el, hogy szerethetnek minket, hisz még szüleink sem szerettek minket igazán, feltétel nélkül. El is hittük, hogy mi nem vagyunk szerethetőek, mitől is lennénk, hogy szerethetne minket bárki is. Magunkkal is van bajunk, lépten-nyomon szembesülünk saját gyarlóságainkkal, jesszus, milyen vagyok én?

DE. Ez volt a gyerekkor, a szülőktől kapott minta és kiindulási alap, ami sajnos elég erős és maghatározó, de ahogy felnősz, el kell kezdened ezekkel szembenézni, feltérképezni és elhagyni. Amit hoztál, azért NEM TE VAGY A HIBÁS. Te egy ártatlan gyermek voltál, tiszta és formálható. Ha rosszúl formáltak, azért nem vagy hibás. (A szülők sem, hisz ennyire voltak képesek, tudattalanok voltak, meg kell nekik bocsátani.) Viszont most már felnőttél, innentől kezdve Te vagy a felelős. Csak Te!

És akkor most előveheted az Ego I. című cikkemet és elolvashatod újra és újra. Hisz kialakult a személyiséged, kialakult az éned, az egód mára. Ami vagy, az a múltad által vált ilyenné, létrejött egy énutánzatod, az egód. De az nem az igazi önvalód!

Nem nagyon szereted magad. Hogy is lehetne másképp, hisz Te az egóddal, az énutánzatoddal azonosítod magad, aki a külvilág ítéletéből táplálkozik, azáltal határozza meg értékét. Ha nem az énutánzatoddal azonosítanád magad, akkor természetes lenne számodra, hogy értékes és jó vagy, Isteni lény vagy, mint mindannyian. Nem kellene már a külső elismerés, hogy szeresd magad. Ez természetes lenne számodra.

Ego. Már megint ez a fránya ego. Ahogy már írtam, annál nehezebb a helyzet, minél több megaláztatás ért, de nem kell csüggedni, el kell indulni. Kezd el szépen szeretni magad, elhinni végre, hogy jó vagy, csak úgy, önmagadban. Bocsáss meg magadnak mindendért, ami eddig történt. Ne foglalkozz azzal, hogy mit mond rólad a külvilág és bárki, csak magaddal foglalkozz. És figyeld egód működését és egyszer csak meg fogod találni igazi önmagad, aki valójában vagy és rájössz, hogy szerethető vagy és jó, mint minden ember az, önvalójában. Jó vagy!! Én tudom. Te meg figyelj és rátalálsz!

Ja és még valami! Miért mondja mindenki, hogy addig, amíg nem szereted önmagad, mást se szerethetsz igazán? Azért, mert, amíg magadat nem szereted, nem lehet tudni, hogy azt a másik embert tényleg szereted, vagy csak azért kell Neked, hogy megadhassa valaki az egódnak azt drogot, hogy ő jó és szerethető. Vajon az egódnak kell ő, vagy csak úgy őt magát is, a lényét is szereted, attól függetlenül is, hogy ő szereted-e Téged? Ez a nagy kérdés! És bizony ez csak akkor derülhet ki, ha megtalálod önmagad és szereted, és nem az egódon keresztül élsz. Addig a válasz rejtve marad. 

Egy kedves ismerősöm, akit nagyon szeretek, szinte minden nap elmesél nekem egy egymáshoz nagyon hasonló sztorit. "Képzeld el felhívott egy kedves barátom és érdeklődött rólam és el fog jönni hozzám meglátogatni. Hát, hogy milyen kedves, ennyi év után is szeret engem és hajlandó miattam ideutazni, olyan jól esik." És minden nap mesél nekem ehhez hasonló történetet, hogy milyen jól esik neki, hogy éppen ki hogy szereti őt, ki hogy figyel és gondoskodik róla, segít neki.

Minden nap szereti érezni, hogy őt mennyien szeretik, ami igaz is és azzal nincs is semmi baj, csakhogy ez a megerősítés kell neki, mint egy falat kenyér, mert önmagáról ő ezt nem hiszi el és bizony az egónak kell a táplálék. Ugye jó vagyok? Ugye szeretnek? Pedig ő e nélkül is jó és kedves és aranyos, szeretnivaló, csak éppen nem tudja és bizonygatnia kell ezt önmagának, nagyon sokszor. És gondolj csak bele, ha valamit nagyon sokszor bizonygatunk, ott elég nagy bizonytalanság húzódhat meg a mélyben, egyébként nem tennénk. Hm? 

És bizony meg is fogalmazódott bennem egy új téma lehetősége, ami az önszeretetről, önbecsülésről fog szólni és ide nagyon kapcsolódik, úgyhogy hamarosan billentyűzetet ragadok és írok erről. Addig is csak ügyelj és figyelj magadra, további szép napot!

Ezt a történetet, amit leírok Nektek, Balogh Béla: Végső valóság című könyvében olvastam és nagyon tetszett, így megosztom Veletek.

"Azt mesélik, egy tudós felfedezte, hogyan lehet önmagát úgy reprodukálnia, hogy lehetetlen legyen az eredetit megkülönböztetni a másolattól. Egy nap meghallotta, hogy a halál angyala őt keresi, ezért gyorsan készített egy tucat másolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nem tudta, hogy az előtte lévő tizenhárom lényből melyik a tudós, ezért aztán ott is hagyta őket, és visszatért az égbe.

Azonban ismervén az emberi természetet, az angyal hamarosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra. Azt mondta:

- Uram, ön egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolatokat tudott készíteni önmagáról. Hanem én mégis felfedeztem egy kis hibát a munkájában. Csak egy ici-picit.

A tudós azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:

-Lehetetlen! Hol van a hiba?

-Pont itt - mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a másolatok közül és magával vitte."

Egy olyan példát hozok, ami általános, mindenki ezt éli át ebben a szituban és a megfelelési kényszerünkhöz kapcsolódik.

Nem várt vendég csöppen be hozzánk. Nagyon szeretjük, örülünk Neki, de mégis az első reakciónk az, hogy elnézést kérünk tőle, hogy egy kis rendetlenség van, esetleg kosz, meg nem vártuk és akkor még ki tudja éppen miért, ugyanis meg akarunk Neki felelni. Miért is? Szeretnénk a szemében jók lenni, pedánsak, szeretnénk jó benyomást kelteni rá. Meg akarunk Neki felelni. Kell az egónak az elismerés. Na és hát ha jönnek a dicséretek, hogy de klassz a lakásod, meg ez meg az, az persze a mennyei gyönyör tud lenni. Igaz? 

És persze ez számos, az élet minden területén megnyilvánul, hogy meg akarunk felelni a külvilágnak. Pedig nem kellene. Kizárólag magunknak, akik mi vagyunk.

A hét elején fogalmazódott meg bennem egy nagyon fontos felismerés, mélységében, mert eddig is hangoztattam, de nem tükrözte a valóságot. Ez az, hogy egyetlen hűség fontos az életben, az önmagunkhoz való hűség. Ha önmagunkhoz hűek maradunk életünk során, akkor mindig boldogok leszünk. A kulcs ebben a felismerésben, az önmagunkhoz-ban van. Ki is önmagunk? Tényleg azok vagyunk-e akiknek gondoljuk magunkat, vagy ez az ego, az énutánzatunk, akinek meg akarunk felelni. Hát ez a lényeg. Mert még, ha nem találtuk meg önmagunkat, akkor számos viselkedésünk kényszeres lesz, amit a múltunkból hoztunk. Ezért először találd meg önmagad, ami sok-sok figyelemmel sikerül, és utána maradj hű hozzá.

Addig is, hallgass a megérzéseidre, a belső érzeteidre! Ha valahol nem érzed magad jól, hagyd ott, ha valahová nem szeretnél menni, ne menj és stb. és stb.....

Havonta egyszer egy magazinba írok egy cikket, a magazin által megadott témában. Ez a márciusi téma, fogadjátok szeretettel.

Pár hete egyik barátnőmmel beültünk egy kávézóba, hogy kicsit beszélgessünk és jól érezzük magunkat. Két nő. Jött a pincér, egy elég jóképű férfi. És akkor beindult a hadművelet. A barátnőm rögtön lecsapott, félszemmel mindent láttam és érzékeltem. Szemezett, mosolygott, győzni akart. Én legyek a jobb. Ez olyan nagyon tudatallati viselkedés volt és az ego szülte. Nem tudta, hogy nem kell harcolnia, mert nincs vetélytárs.

Azt nem tudom, hogy a férfiak között ez így működik-e, de a nők között, ahol még az ego nyomul és táplálékot követel, igen. Ki a jobb, szebb? Két ego irányította nő összehasonlítja egymást és "harcba indul, pedig igazából nem is kell neki a férfi, csak maga a diadal. Hát ennyi. A lényeg itt az összehasonlításon van. Én legyek a jobb, ne a másik.

Ahogy ígértem, időnként írok Nektek az egóról bővebben, hogy még jobban megérthessétek, mi is az, hogyan is működik és hogyan korlátozza le tudatunkat, igazi önvalónkat.

Nagyon röviden megfogalmazva az ego: az elme teremtette énutánzat. Mit is jelent ez? Ha az ego énutánzat, akkor van én is? Igazi Én? Hát bizony van! Elgondolkodtál-e már valaha azon, hogyha észreveszed azt, hogy gondolkodsz, ki veszi észre? Van valaki benned, aki észleli magát a gondolkodást. Ugye? Ha nem lenne, nem lennél tudatában annak, hogy gondolkodsz. Tehát van valaki benned, az "igazi éned" és bizony van valaki, aki ezt utánozza, illetve leuralja és elnyomja, ez az ego. És innentől Te azt hiszed, hogy maga vagy az ego és elfelejtkezel közben igazi önvalódról, aki ott mélyen benned van.

Mi történik ilyenkor? Azonosulunk a fejünkben hallható hanggal, a gondolatokkal és az azokat kísérő érzelmekkel. Azt hisszük, hogy azok a gondolatok vagyunk mi. Azonosulunk velük. És így ezek a gondolatok és érzelmek, ez az elmetevékenység ural minket, ez rángat, az emlékek, amelyekkel "az én és történetem"-ként azonosulunk, rögzült szerepek, amelyeket úgy játszunk el, hogy nem is tudunk róla, és olyan kollektív azonosulások, mint a nemzetiség, vallás, emberfajta, társadalmi osztály vagy politikai hovatartozás. Tehát azonosulsz valami olyannal, ami nem Te vagy.

Ez az egós elme. Ez rángat téged, ez az, aminek hiszed magad. Pedig ez csak egy utánzat, egy elme által teremtett illúzió. Ez - spirituális értelemben - a tudattalanság állapota.

Ha az elme által - gondolatból és érzelemből - alkotott énen, azaz egón keresztűl élsz, akkor identitásod alapja nagyon ingatag lesz, hiszen a gondolat és az érzelem is eleve elröppenő, múlékony valami. Ezért minden ego folymatosan küzd az életben maradásért. Ezekről írok Nektek a napi ego-ban, hogy veszi magához nap, mint nap, pillanatról pillanatra az ego táplálékát, hogy fennmaradhasson, élhessen és uralhassa a tudatodat, igazi énedet.

A jó hír az, hogy ha fel tudod ismerni egy illúzióról, hogy illúzió, akkor szertefoszlik. Az illúzió felismerése annak végét is jelenti. Életben maradása attól függ, hogy összetéveszted-e a valósággal. Amint meglátod, hogy ki nem vagy, magától megjelenik annak valósága, aki vagy.

Ez a célom, hogy ezt ismerd meg. Ezért irok Neked erről, hogy megtaláld igazi önvalód és elhagyd az énutánzatodat, az egódat. Sikerülni fog! Bízz ebben! Én bízok Benned!  Addig is figyelj. Segít ebben a napi ego.

Forrás: E. Tolle: Új föld

Társalgás közben, jó kedvemben nagyon vicces dolgot mondtam, ami még nem is lenne probléma, sőt a hangulatnak jót tesz, viszont közben magamban el is könyveltem, hogy de jó mondtam, milyen "szuper" is vagyok. Biztos így gondolja a másik fél is, tetszett neki is. Na ez már egó a javából.

Azaz a másik ember. Neki imponálni, legyen az bárki, azt jelenti, hogy meg akarsz felelni, számít a másik ember véleménye. Kell az egónak a dicséret, a másik jó véleménye, ez az ő tápláléka. Jó vagyok.

Ezt már írtam. Nem kell a másik jó véleménye, hisz anélkül is épp olyan jók vagyunk, értékesek mindnyájan.

Mai ego:

Ahogy ültem a metrón, egy nyári programon gondolkodtam és azon milyen kalssz lesz és eszembe jutott egy előző nyári élmény, amit ugyanazokkal az emberekkel töltöttem el. Eszembe jutott a nyár, annak melege és egy nagyon szép, kéynelmes ruhám, amiben nagyon jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy fel fogom majd újra venni és megint milyen szép leszek benne, tetszeni fogok az embereknek. És akkor itt el is csiptem egóm megjelenését. Szép leszek benne, tetszeni akarok másoknak. Ki akarok tűnni, szebb akarok lenni, mint más és ez jót tesz az  egónak. Elégedettséggel tölti el, táplálja.

Amikor azonosítjuk magunkat testünkkel, ami csak a formánk, úgy gondoljuk, hogy testünk, kinézetünk csinosításával érdemeket kell kivívnunk, egónkat erősítjük és tápláljuk. Kell az egónak a dicséret, a kiemelkedés érzése a többiek felett. Jobb vagyok, látod? Hát, ez a mai történet.

Felmerült már bennem az a gondolat, hogy az egóról írok bővebben Nektek, hogy megismerhessétek. Ez már az előző blogomban írása közben is foglalkoztatott, de nem írtam róla. Nem, mert annyi jó könyv szól erről, minden le van már írva, mit írhatnék Nektek erről, a csapból is az ego folyik, illetve még nem is voltam teljesen tudatában vele. Aztán jött egy ötlet, ami arra készetett, hogy írjak mégis róla, de ne csak a szokványos módon, az unalmas lenne számotokra.

Gyakorlati példákkal, naponta csak egyet, amit megélek, észreveszek, tapasztalok másokon és ha közelit felém is, mert naponta jön ám, nem is egyszer a drága-kedves-aranyos. Újra hatalmat akar és meg szeretne erősödni. Rájöttem, hogy ébernek kell lennem, folyamatosan és akkor ez nem fog megtörténni és idővel végleg lelép. :-) Ez lesz a napi ego. Hetente egyszer viszont írok az egóról egy elméleti anyagot is, hogy jobban megismerhessétek.

Mai ego:

Valakivel beszélgettem telefonon, mert kiváncsi voltam, hogy van, mi történik Vele, hisz Ő fontos nekem és ahogy kérdezgettem, észrevettem, hogy jól esik nekem is az Ő figyelme, ha Ő is kiváncsi. Miért is? Hogy fontosnak, jónak érezzem "magam". Kell az egónak egy megerősítés.

Pedig e nélkül is jók vagyunk, enélkül is fontosak vagyunk, csak úgy önvalónkban. Hisz mindannyian magunkban hordozzuk az értéket, eleve értékesek vagyunk. Aki kívánja a megerősítést, az csupán az ego.  

Eckhart Tolle: Most hatalma a gyakorlatban című könyvet ajánlom Nektek, melyből egy részlet:

"A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó" vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi ré­sze ennek az intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán számít - a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke -, az elmén túli birodalomból származik.

Ha kéred, küldöm: arielsziv@gmail.com

"Igazi természeted Isteni és erős. Ami gyengeség benned, az téves gondolat, rossz lelki megszokás és nem valódi érzés."

Müller Péter

Oly szép és oly igaz, bízz ebben! Köszönöm Müller Péternek!

Mostanában ez a szó már nagyon elcsépelt lett. Mindenkinek ez kell. Ezért sóvárog sok-sok ember. Bőséget szeretne. Ezzel nem is lenne baj. Baj akkor van, ha a létrehozott bőség nincs összhangban a teremtő ember önvalójával. Ha nincs meg a jó alap, a ház is összedöl. Ez a sorsa. Mostanság az emberek a bőséget csak a forma világában keresik és képzelik el, mondhatnám úgy is, a bőség=anyagi jólét. Az anyagi világban keresnek. Gürcölnek, hajtanak, akarnak. Lesz ebből is valami, de nem az igazi és általában csak átmeneti. Boldogsággal csak ideig-óráig párosul.

A forma világa, az anyagi világ mindig elpusztul és elenyészik, legyen szó bármiről. Az a természete. Megsemmisül. Így az emberi test is. Csak átmenetileg a miénk.

A belső világ, az igazi önvalód, az örök. Ha arra indulsz el, ha azt keresed, mindenre rátalálsz. Békességre, szeretetre, örömre. Ha megismered, ha általa kapcsolódsz az univerzum áramlására, akkor az visz és megteremti, létrehozza a forma világában azt a bőséget, ami a Tiéd. Csakis a Tiéd. És tudsz vele szárnyalni, boldog lenni. Erre a bőségre törekedj. A csak a forma világára épített bőség hamar széthullik, ha nincs mögötte a belső világ egysége. Az a rendeltetése. Akár tetszik ez Neked, akár nem. És a helyzet ettől még szomorúbb is lehet. Mert ha nem keresed akkor is folyamatosan nyomul előre és meg akar nyilvánulni. Minél jobban ellenállsz, annál erősebb lesz az univerzum válasza. Össze fogja törni a formavilágodat. Olyan intenzitással, ahogy Te ellenállsz. Jobb, ha engedsz és megadod magad. És befelé figyelsz.

Azt hiszem, amit leírtam most, elég elvontnak tűnik. Megpróbálom egyszerűbben megfogalmazni. Amíg az anyagi világra helyezed a hangsúlyt, a pénzre, a szerzésre, a tartalom nélküli élvezetekre, addig kis örömökben lesz részed. Az sem rossz, de nem tartós. Fordulj be, a bensődbe, ott van a szíved, a szereteted, minden igazi kincsed. A legnagyobb bőség, a béke és nyugalom. Próbálj leválni a kinti világról, amennyiszer csak tudsz. És amikor egyre többször megtapasztalod ennek eszenciáját, egyszer csak eggyé válsz vele. Ezt kell először megértened, utána pedig gyakorolnod. Menni fog.

Ha megtalálod igazi önvalód, az mindenre elég lesz, az lesz maga a bőség. Akkor majd megtapasztalod, hogy az anyagi bőség csupán másodlagos, fontos, de nem lényeges. A forma világának törvénye nem fog változni, létesül, majd elpusztul, de ez számodra már elfogadottá válik.

"Az élet valóban bőkezű azokhoz, akik a Személyes Történetük szerint élnek" Coelho: Az alkimista

"..a bőség olyan természetes, akár a levegő, amit ki és befújunk, s hogy pont annyit leszünk képesek kifújni, amennyit beszívtunk. Az élet lüktetése, akár a szívdobbanás és a levegővétel, igaz törvény minden életterületen, míg egy testben élet lakozik.." Lélekpillangó, 2012. február 22.-i mese, www.lelekpillango.hu

Mély alázattal és tisztelettel ajánlom Nektek a következő cikket:

http://csillagmag.hu/irasok/2012-feladat-a-nezopontvaltas/

Köszönet az írónak, hogy megosztotta Velünk!

Már pár éve felfokozott várakozás előzi meg ezt az évet, akár csak az ezredfordulót is megelőzte a ’90-es évek végén. Mi lesz ebben az évben? Nosztradamus, Maja naptár szerinti jövendölések, elkészített Hollywood-i katasztrófa-film, sok-sok írás, cikk jelent meg ezzel az évvel kapcsolatban. Én azt látom, hogy az emberiség már megint vár valamire. Valami külső történésre, amely majd esetleg alakít minket, megváltoztat, csökkenti szenvedéseinket, bánatunkat, hoz valami jót, de sajnos akár rosszat, katasztrófát, ami meg persze tovább növeli félelmeinket, amelyek egyébként is sokszor uralják az emberek nagy részét. A félelemkeltésnek sajnos manipulatív okai vannak, akit félelemben tartasz, az ki van szolgáltatva és abból „hasznot” lehet húzni. Az nagy üzlet lehet és manapság sajnos az is.

"A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be."

Eckhart Tolle: Új föld