Búcsúzóul Müller Péter: Isten bohócai című könyvétől, egy utolsó részletet osztok meg Veletek. Érdemes olvasni a sorok között, akár többször is. Számomra hihetetlen módon írja le a lét lényegét, a boldogság kulcsát.

"Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig...Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!.....Nem száz és ezer és millió év...hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés....Csak a VAN van! .....Olyan bután pislogtok, mint a kofferok a vámhivatalban.. Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van az Idő - vagyis a mulandóság - de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. Acélkék színű. Mint ez a frakk-kabátom. Végtelen, üvegtiszta fényesség. Ha van rajtad karóra, itt eltűnik róla a mutató. Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi....De abba a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe; újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra várakozólistára kerül...

Az örökkévalóság: tudatállapot.

No, most, ha azt kérdezitek, hogyan lehet odajutni?

Úgy, hogy -

A FÉLELMET ÉS A VÁGYAT, A SÓVÁRGÁST ÉS A REMÉNYT, A SZORONGÁST ÉS A KÖZÖNYT ÁTVARÁZSOLOD MUZSIKÁVÁ ÉS KÖLTÉSZETTÉ. TÁNCODBAN MEGSZŰNIK AZ ÉN ÉS TE, MINT EGY KÖZÖS ÁLOMBAN, EGGYÉ OLVADSZ A PÁRODDAL. EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN MEGMARADNI CSAK ADDIG LEHET, MÍG AZ ÖNFELEDTSÉG MÁMORÁBAN ÉLSZ.

Azt kérded utána mi történik? Visszaesel pajtikám, a lyukon. S kezdődik elölről az egész. Újra félsz, újra szorongsz, újra sóvárogsz, újra a jövőt kémleled, s azt kérded, "mikor"?

No mármost, mit tegyünk mi , bohócok? Ez nagy kérdés! mert ugyebár mi is benne vagyunk abban a slamasztikában, amit a civilek "valóságnak" neveznek. Mit tegyünk?

Igyekezzünk muzsikává átvarázsolni életünk minden percét és óráját. Magától az élet nem szép! Azt meg kell csinálni. A "poézis" azt jelenti: elkészíteni. Az életünket meg kell művelni, poverelli! A "művészet" az "művi" - ezért mi életművészek vagyunk. Tudjuk, hogy ami nem emelkedik, az zuhan. S ezért igyekszünk az életet megemelni. Főleg önmagunkat, akár a saját hajunknál fogva."

Egy szép részlet, az "én" "bibliámból" , a szabadságról. A "bohócokról", a tarot kártyában a "bolondokról" szól, azaz ......-ról szól.....

Részlet, Müller Péter: Isten bohócai című könyvéből:

"A SZABADSÁG AZT JELENTI, HOGY AZ EMBER ÖNMAGÁTÓL SZABAD.

A saját én-varázslatától.

A tarot-kártyában a mi számunk a Nulla.

A Semmi.

Mi semmik vagyunk.

Amikor széttárt karokkal heversz a réten, vagy félálomban lebegsz a nyugodt tenger sós vizében, vagy amikor egy boldog pillanatodban nem gondolsz másra, csak arra, hogy "Most jó" - olyankor semmi vagy. És a bohócnak állandóan ezt kell éreznie: hogy lebeg, önmagától, saját én-varázslatától is szabadon."

"Ha átköltözöm, vagy ahogy a civilek mondják, "meghalok", az történik, hogy amíg átmegyek a "Minden elvész!" rettegésfokán, letépődik rólam ez a Bario, és a Semmi boldog pihenő állapotába jutok. Rólatok is megfelejtkezem természetesen. Nemcsak magamat, titeket is ki kell pihennem. És az egész küzdelmes életemet. Mint egy hajótöröttnek a parton: el kell terülnöm az isteni Nap örök világosságában."

Merülj bele az életbe, hogy szabad lehess! Másként nem fog menni, csak szólok. És ehhez semmi másra nincs szükséged: csak bátorságra! A félelmeid leküzdésére! De csak az első lépés nehéz, utána egyre könnyebb lesz. Erre bíztatlak! 

Részletek: Müller Péter: Isten bohócai című könyvéből

KÉTFAJTA BOHÓC VAN. AZ EGYIK MÁSOKAT MULATTAT. A MÁSIK: ÖNMAGÁT.

Az első nem szabad.

Úgy él, mint egy jó magaviseletű fegyenc: este héttől tízig, az előadás idejére eltávozást kap. A szorongó bohóc fél az élettől. Néha pánikbeteg vagy mélyen depressziós. Nem is titkolja. Hozzátartozói gyakran látják odahaza rosszkedvűnek, hacsak nem komédiázik előttük is. Ami iszonyúan fárasztó. Állandóan önvédelemben élni? Képzeljétek el milyen nehéz lehet?

De ne feledjétek, hogy közöttük vannak a színház- és cirkusztörténet nagy mulattatói! Mert este, amikor kifestik magukat, várja őket a nagyérdemű publikum, és széttárt karokkal, röhögve rohannak be a porondra, mert a közönség és a játék feldobja őket. Szeretik a sikert, imádnak másokat szórakoztatni, főleg azt, hogy végre megkapják a közönségtől a legdrágább kincset, amit nem kaptak meg önmaguktól: a szeretetet.

Bármit megtesznek csak szeressék őket. A szomorú bohócot a humora miatt szeretik. Ebben van szeretetreméltósága, de gyógyíthatatlan szomorúsága is. Mert az előadás után, amikor kialszanak a fények, a lelke káosza újra visszatér. Nyugtalanul alszik. És retteg, hogy bekövetkezik az, ami sajnos a mi életünkben bekövetkezett: hogy nem lesz cirkusz tőbbé! És akkor magára marad.

Ezek a mostohatestvéreink, akik másokat mulattatnak. De én nem erre tanítalak benneteket! Én arra nevellek, sőt, bűvöllek benneteket, hogy ti ne másokat, hanem...ÖNMAGATOKAT MULATTASSÁTOK!

Ássatok le az öröm forrásáig, s mint a gejzír, fakadjon föl lelketekből a szabadság! Fürödjetek benne, mert az örökké buzog. Akkor is, ha nincs cirkusz. Ha tél van, hóvihar, áradás vagy világvége: a forrás mindig buzog. Akkor is ha nem jár arra senki.

Kár a többieknek, ha nem fürödnek a derűtökben, de attól az még Derű, s úgy lebegtek benne, mint egy elsüllyeszthetetlen mentőcsónakban.

Onnan kezdve, hogy meghal bennetek a halál: a szüntelen öröm állapotába kerültök! És nem kell mókázni többé, mert az élet egy nagy Játék!"

"A lélek gyárilag, ahogy kikerült a Teremtő műhelyéből, örömre van hangolva. Alapjáraton a lélek örül. Boldog, hogy van. De amikor testet ölt, lezuhan. Elveszti szabad lebegését és üvölteni kezd. "Jaj, anyám, hogy kerültem én ide?" Attól a pillanattól kezdve hadjáratot indítunk az öröm visszaszerzéséért. Vagyis szabadságunkért."

Mivel ezt a témát nagyon fontosnak tartom, sőt azt hiszem keresésünk során ez az utolsó, amin át kell esnünk ahhoz, hogy végül a saját utunkat járhassuk. Ezért ha találok valami ehhez kapcsolódó idézetet, gondolatot, meg fogom osztani Veletek.

Íme az első pár.

Részletek Coelho: Brida című könyvéből.

"És ez az emlék felidézett benne egy másik gyerekkori emléket. A tengerparton volt az apjával, és az apja megkérte, hogy nézze meg, elég meleg-e a víz. Ő ötéves volt, és örült, hogy segíthet. Odament hát a vízhez és beledugta a lábát. "Beledugtam a lábamat, és hideg." - mondta az apjának. Az apja erre fölkapta, odavitte a vízhez, és se szó, se beszéd, bedobta a vízbe. Először megijedt, de aztán tetszett neki a játék. "Na, milyen víz?" - kérdezte az apja. "Finom" - felelte. "Nahát, akkor mostantól fogva ha meg akarsz tudni valamit, merülj bele!"

"Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt. Ha úgy gondolod, hogy nem bírsz olyan világban élni, ahol az átélés fontosabb a megértésnél, akkor tegyél le a mágiáról. A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket."

És talán a félelem legyőzéséhez egy segítő részlet.

"De előbb még eszébe jutott egy másik történet is az édesapjával. Vasárnap volt, a nagymamájánál ebédeltek, és ott volt az egész család. Ő olyan tizennégy éves lehetett, és panaszkodott, hogy valamilyen iskolai feladatot nem tud megcsinálni, mert amit elkezdett, arról végül kiderült, hogy teljesen rossz. "Talán ezek a hibák megtanítanak valamire." - mondta az apja. De Brida csak azt hajtogatta, hogy nem. Hogy rosszul kezdte el, és most már nem lehet kijavítani. Erre az apja kézen fogta, és átmentek abba a szobába, ahol a nagymama tévét szokott nézni. Ott volt egy régi, nagy állóóra, ami már évek óta nem járt, mert hiányzott belőle egy-két alkatrész. "Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom - mondta az apja az órára mutatva. - Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."  

És még valami kell hozzá, amivel ki kell egészítenem előző írásomat, elnézést kérek, hogy kimaradt.

A belső utazáshoz még valami szükséges: a mélységes alázat. Hogy megadd magad! Ne feladd, megadd. A létnek. Ne harcolj, ne ellenkezz, ne küzdj a lét ellen. Ha igazán szeretnéd és ha kitartó vagy, mindent megkapsz, amit ebben a földi életben el lehet érni. A nyugalmat, a békét és ezzel a boldogságot.

"Amikor elindulunk az úton, mindig van egy többé-kevésbé határozott célunk, amit el akarunk érni. A nők általában a Másik Felüket keresik, a férfiak pedig a Hatalmat. De egyikük sem akar igazán tanulni: csak a kitűzött céljukat akarják elérni. Ám a mágia útja, akárcsak az élet útja, mindig a Misztérium útja volt, és az is marad. Megtanulni egy dolgot azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk egy olyan világgal, amiről halvány fogalmunk sincs. A tanuláshoz alázatosnak kell lenni." Részlet, Coelho: Brida című művéből.

Egy tanmesét osztok meg Veletek. Hozzáfűznék egy rövid idézetet a Csend hangjából, ami így szól:

"Az elme a valóság gyilkosa.

A tanítvány ölje meg a gyilkost."

És akkor a tanmese:

"Két vándorló szerzetes egy folyó partjára ért, ahol egy fiatal asszonnyal találkoztak. Az asszony megkérte őket, vigyék át a túlsó partra. A szerzetesek haboztak, mert fogadalmuk szerint nem érintkezhettek nőkkel, de végül elhatározták, segítenek a fiatal asszonynak. 

Az egyik szerzetes a hátára vette a nőt, és átgázolt vele a túlsó partra. A fiatal asszony illőn köszönetet mondott, majd elsietett. Néhány órával később megszólalt az egyik szerzetes:

- Testvérem, nagy hibát követtél el, amikor felvetted a hátadra azt az asszonyt. A fogadalmunk szerint nem érintkezhetünk nőkkel, s te mégis megtetted. Megcsóválja a fejét a másik szerzetes.

-Ej, testvérem! Én már a folyó partján letettem azt az asszonyt, de te még mindig az elmédben cipeled."

Forrás: www.teozofia.hu

A  LÓTUSZ

„Fehér lótuszok tündökölve           

Hajbókolnak a nyári nap előtt.”    

 /Ady/

Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé.

És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát fölismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására.

De ehhez az szükséges, hogy – mint a lótusz – boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét.

Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle.

Olyan írásra bukkantam, amit feltétlenül szeretnék megosztani Veletek. Nem tudom megállni, hogy ne adjam közolvasásra, mert oly teljes és érthető, hogy itt a helye. Érdemes mélyre engedni magadban. Amit én külön fontosnak tartok vastaggal kiemelem most, csak úgy...

Részlet, Tarr Bence László: Az örök élet forrása című könyvéből:

"Az emberi tudat alapállapotában tiszta, makulátlan és teljes. Ezt a tiszta tudatot hívja a buddhista filozófia csittának, amíg a tudat tiszta formája be nem szennyeződik, és el nem kezdődik az "én-csinálás", az ahamkára, ami a szennyezett tudatosság, a puszta észhasználat, a manasz megjelenéséhez vezet. A keleti ismeretelmélet szerint maga az éber jelenlét, a vidzsnyána, egyszerre van jelen mindhárom megismerési formában, azaz maga a tudat több 'szinten' észleli a valóságot, csak érzékelése korlátozódik egyetlen szintre. A köznapi tudati működés, az, ahogyan észleleteinket rendezzük, felelős azért, hogy a világ 'magasabb' vagy éppen 'mélyebb' aspektusait nem éljük meg aktív tapasztalatként. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket nem észleljük, csak az, hogy nem rendezzük őket tapasztalattá. Figyelmen kívül hagyjuk őket. Mert környezetünk megtaníttatta velünk kiküszöbölésüket, és mert észleletüket legátoljuk. A hétköznapi tudatosság valójában egyetlen gátló tényező, amely a megismerésünket és éber figyelmünket a létezés egy meghatározott síkjára korlátozza. A valóság az, hogy minden ember folyamatosan megéli a 'magasabb világok' jelenlétét, csak nem válik számára tapasztalattá. A valóság magasabb szinten való megélése minden tudatosság természetes állapota. Csak a téves 'én'-képpel való azonosulás az ego folyamatos önérvényesítési vágya nyomja el ezt a megélési lehetőséget szinte minden emberben. Az emberi tudat képes a valóság teljes befogadására, csak a gátlásait kell levetkőznie.

Sok spirituális törekvő úgy vélekedik, hogy a felébredésre, a megvilágosodásra törekedni kell. A szellemi tisztánlátás, az eszmélés vagy éberség, olyan állapot, amelyet ki kell művelni. A valóság azonban az, mint azt például a tantrikus tanítások nagyon pontosan mutatják, hogy a szellemi tisztánlátás képessége minden ember sajátja. Minden ember eleve megvilágosodott, csak ennek realizációjában megakadályozzák önnön téveszméi, hamis önazonossága. Mindenekelőtt saját tudati gátlásai, amelynek rabságában él"

Részlet Szabó Judit honlapjáról, www.spiritualis-tanitasok.hu

 "Az éberség

Az ezoterikus tanítások gyakran hivatkoznak az éberség fogalmára. Ezt először a hagyomány szempontjából mutatom be: Az ősi mesterek ezt tartják az egyik legnagyobb célnak az ember életében. Tömören kifejezve: az az éber, aki felébredt az érzékek csalóka világából, aki látja, hogy a világ, amelyben él, álomkép, illúzió. "Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát." – írja Hamvas Béla. Ahhoz, hogy valaki éber legyen, az egység világában kell élnie, ahol egynek éli meg magát mindennel. Minél távolabb kerül az emberi tudat az isteni egységtől, annál inkább lefokozódik az ébersége, annál inkább kába, álmos. A kába tudatállapot jellemzője, hogy az ember egyedül, elszakadva, magányosnak érzi magát. A kábaság megszünteti/elfedi az egység-tudatot. Ennek megértéséhez visszagondolhatunk a hierarchia törvényére: a szellemi csúcson az éberség, azaz az Egy van, ahol a tudat egységben érzékel mindent. A szellemi hierarchia alján a kábulat, álmodás, azaz a Sok van: itt a tudat elszigetelve, elhagyatva érzi magát, befalazva önmaga szűk világába. Az álmosság, a kábaság egyenlő a beszűkült, lefokozódott tudattal, a hagyományok szavaival élve: a megtört léttel.

Az éberség tehát az ember által elérhető talán legmagasabb tudati állapot, amelyet lehet úgy fogalmazni, hogy a legtisztább szellemiséggel való azonosulás, de úgy is, hogy a halhatatlanság elérése.
Mivel a nyugati ember szinte mindent cselekvéssel és "tanulással" akar elérni, fontos kihangsúlyozni, hogy az éberséget nem lehet erőfeszítéssel, szorgalommal, ismeretszerzéssel vagy akarattal elérni. Semmi szokványos emberi eszközzel, mert ez isteni kegyelemből kapható meg.
Sokan hiszik, főleg manapság, hogy az intellektuális megismerés, a tudás mindennek a kulcsa. Az ilyen tudás kifelé irányul, a Sokra: adatokra, számokra, definíciókra kíváncsi, de nem a lényegre, ami az anyag mögött van. Sőt, még jobban álomba ringathatja a tudatot, mintha semmit sem tudna, hiszen eltávolítja az Egytől."

Ha jelen vagy, semmilyen illúzió nincs benned, azaz üres vagy. Nincs gondolatod, nincs érzelmed, nincs vágyad. Csak vagy. Egy lét vagy. Egy energiacsomó vagy. Igazából nem vagy. Semmi és senki vagy.

2012.04.22., 17:51

Amit most megosztok Veled, nagy kincs lehet számodra. Nekem az! Nézd meg, ha kell sokszor. Ha már erre jársz, fogod érteni. Engedd magadba, fogadd el, éld át és akár add tovább!

https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ

Van bennem egy nagyon mély belső késztetés arra, hogy megosszam ennek az új életnek az esszenciáját, amit élek. Megosszam azokkal az emberekkel, akik nagyon közel állnak hozzám és bárkivel, aki erre jár. Ennek egyetlen oka van: szeretném, ha az övék is lehetne ez az állapot, hogy érezhessék ennek csodáját. Ezen felül, mivel nélkülük nem lehetnék itt és most, ebben az állapotban, olyan mély hálát érzek irántuk, hogy úgy érzem talán sosem tudom kellőképpen meghálálni Nekik. Gyakorlatilag minden nap azon ügyködöm, hogy mit is segíthetnék. Pedig tudom, hogy senki vagyok, hogy semmi vagyok, hogy egy vagyok csupán a sok közül, és senki nem több senkinél, és mégis, ez a belső késztetés mocorog állandóan bennem. Ez a helyzet. Az egód most tiltakozhat, hogy mit okoskodik ez itt,.. na jó, jó, de akkor meg, hogy osszam meg Veled, ha nem mondom el. Ne hagyd magad most az ego által  legyőzni, nem okoskodom, csak próbálok Veled megosztani valamit. Ennyi.

Keresgetek, olvasgatok, megosztok mindenfélét Veletek. Fantasztikus írásokat találok. Osho, Müller Péter, A.J. Christian, E. Tolle, Kiss Balázs Kunó (Csillagmag), Coelho, Balogh Béla .... Írok én is ezt, azt. De ma azon gondolkodtam, hogy még nem osztottam meg Veletek a saját tapasztalatomat. Hogy hogyan találtam rá saját magamra. Hát íme.

2012. január 5.-e kora reggelén, épp a szokásos aznapi szendvicseket készítettem. A fejemben szólt a szokásos hang, folyamatosan gondolkodtam, azaz elmélkedtem, agyaltam. Olyan végsőkig megtört állapotban voltam lelkileg, aznap reggelre már mindent elveszettem, ami számomra nagyon fontos volt. A legfontosabb emberi kapcsolataimat. Nagyon sokat fájt, de már ezen is túlvoltam, annyit sírtam az előző egy hónapban, mint még soha. És végül már teljesen megadtam magam. Olyan minden mindegy volt. Mint egy halálraítélt, aki utolsó kívánságát kezdi megfogalmazni, elkezdtem magamban a barátaimhoz beszélni a fejemben. Nem hangosan, fejben. És elkezdtem nekik beszélni azokról a dolgokról, hogy én hogy gondolom az életet, a barátságot, stb. És ahogy így meséltem nekik, gyakorlatilag minden olyan gondolatfoszlánynál, ahol észrevettem az ego jelenlétét - kimondtam magamban, hogy látjátok ez is ego, meg ez is ego, és ez is ego, na meg ez is ego..lépten-nyomon ezt mutattam be....és ahogy mormoltam ezt folyamatosan egyszer csak az ego eltűnt  .... Nem tudtam mi történik, csak haladtam be a munkahelyemre és vigyorogtam, és nagyon jól éreztem magam. Ezt az érzetemet írtam meg Nektek, az Új kezdet című írásomban. Itt születtem újjá. Felszabadultam. Megszabadultam az egóm uralmától. Fogalmam sem volt, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy nagyon jó és nem hiányzik semmi és jól vagyok és nem is tudom, mi van. 

Azóta eltelt bő másfél hónap. Sokat olvastam a fent említett tanítóktól, hogy mi történt bennem és hogy milyen is ez az új világ. Ráakadtam egy részletre ma reggel, így szól: "Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva." E. Tolle: Új föld, 76. oldal. Hát ez történt meg bennem aznap reggel. Ez a két dolog nem fért össze bennem egymással. És győzött a jelenlét. Ennyi. Nem több.

Kiss Balázs Kunó cikkében, amit megosztottam Veletek, (2012. -feladat a nézőpontváltás), próbál Nektek adni egy más nézőpontot arra, hogy találhatjátok meg önvalótokat. Az elme oldaláról. Én most próbáltam adni Nektek egy másikat. Az ego oldaláról. Hátha ez is segít. Hátha. Nem is tudjátok, hogy mennyire szeretném ezt, tiszta szívemből. Adnám ezt Nektek. Mert megérdemlitek! Mindannyian!

Egy másik nézőpont: ismerd meg az egót, minden oldalát, működését, olvass róla, pl. Új föld, küldöm, ha kell: arielsziv@gmail.com és utána figyeld és csípd nyakon magadban, egyre többször. Vedd észre. Azt írja Tolle, hogy valahányszor felismered, gyengül. Majd eltűnik hatalma.

Eckhart Tolle: Most hatalma a gyakorlatban című könyvet ajánlom Nektek, melyből egy részlet:

"A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó" vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi ré­sze ennek az intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán számít - a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke -, az elmén túli birodalomból származik.

Ha kéred, küldöm: arielsziv@gmail.com

Mély alázattal és tisztelettel ajánlom Nektek a következő cikket:

http://csillagmag.hu/irasok/2012-feladat-a-nezopontvaltas/

Köszönet az írónak, hogy megosztotta Velünk!

A Moksa elixír egy magyar találmány. Két magyar orvos fejlesztette ki, hosszú évek alatt. Kerestek, kutattak, mert nem voltak megelégedve a hagyományos orvoslás eredményeivel. Sok-sok beteggel találkoztak, sok-sok beteggel beszélgettek, és szomorúan tapasztalták, hogy a hagyományos orvoslás csak egy felszínt kezel, csak a tünetet kezeli. Gyógyszerrel, fizikailag. Igen kevés, és átmeneti eredménnyel. Elégedetlenek voltak, elkezdtek keresni.

Keleten kerestek, az ősi orvoslásban, az ősi világba nyúltak vissza. Megismerték a Ji-king ősi tanításait. Hogy az ember fejlődése során 64 alapvető élethelyzetbe kerülhet, ezeket kell megoldania. Megismerkedtek a homeopatikus orvoslással, mindketten homeopata orvosok is.  

Ezen felül látták, hogy a természet önmagában harmonikus, önmagában tökéletes és hogy akár segítségére lehet az ember számára, aki már rég eltért a természetességtől. Már nem tudja, ki is valójában, nem ismeri önmagát, nem tudja, hogy mire van szüksége, mi jó neki. A természet megtalálja önmaga szükségleteit, ha az ember nem avatkozik bele a természet rendjébe, a természet „önmagában” virágzik és harmonikus, azaz boldog.

Ötvözve a Ji-king tanításait a homeopatikus orvoslással és a természet harmóniájával, megalkották a Moksa elixírt. A természetből (azon belül is a virágból, amely a növény megvilágosodott része) vett információkat tartalmazza ez az elixír és adja át az emberi szervezet számára, amely nagyon intelligens és képes beépíteni ezeket az információkat. Ezáltal segít Neked a gátjaid feloldásában, önmagad megtalálásában, szellemi fejlődésedben.

A moksa szó keleten azt jelenti: végső szabadság.

Mi is ez a végső szabadság? Sokat írtam erről mostanság. Amit keresünk és amit meg is találhatunk. A teljes megelégedettség állapota.

Napi tíz csepp segíthet. Nekem segített. Hálás vagyok érte!

arielsziv@gmail.com további információ és segítség: szabadelet.moksaelixir.hu

Amikor ezt az blogot létrehoztam, 2011. december 27-én, akkor még csak éreztem, hogy valami új fog eljönni az életemben.  Most, amikor el is kezdek írni, meg is valósult ez az újjászületés bennem - fel is kell ide írnom, 2012. január 5.-e reggele -, ami számomra egy csoda.

Elsősorban magamnak köszönhetem. Miért magamnak? Mert nagyon kiváncsi, nagyon kitartó kereső voltam és nem utolsó sorban bíztam magamban. Ami eddig a pontig elvezetett, az a szüntelen keresés volt magamban, ami abban fejeződött ki, hogy nem álltam le sose arról, hogy figyeljem magam. Volt amikor már kemény figyelmeztetéseket kaptam, például egy komoly betegséget, de rengeteg jelet (bíztatót is), sok-sok-sok tükröt. Persze ezeket a jeleket mindenki megkapta, megkapja, de én addig néztem bele, addig kutattam, amíg nem éreztem, hogy igen ez az. "Talán ezt kell ebből látnom, vagy nem?" 

Elárulom, a legutolsó tükör volt a legkeményebb. Az egó és az elme tükre. Ebbe majd belepusztultam. Ebben a tükörben értek életem eddigi legnagyobb fájdalmai. Azok az emberek, akik ezt tükröt tartották a legközelebb álltak hozzám, ezért fájhatott ennyire. És nagyon kellett ez a mély fájdalom, sajnos e nékül nem tudtam volna olyan mélyre jutni magamban, így nagyon hálás vagyok, hogy megtörtént. Annyira fájt ez, hogy szó szerint feszített az egész mellkasom és úgy éreztem, hogy szétszakadok. De nagyon szerencsés vagyok, mert erős a "szívem" és kibírta. Azért tettem idézőjelbe a szívet, mert nem a fizikai szívem, amelyik dobog, amiről beszélek, hanem a legbensőbb mélységem az.

Most, amikor itt írogatok, érzem, hogy nem lehet szavakkal kifejezni azt a dolgot, érzést vagy fene tudja, hogy mi is az, ami most bennem van. Valahogy mindent másként látok. Talán úgy, amit egy Drága Tündér arcán láttam eddig, hogy mosolyog és olyan szeretet sugárzik belőle, ami már nem sajnál, csak szeret. És amikor ezt a mosolyt kaptam, sose jött belém az az érzés, hogy ez megjátszott és ál. Csak van és oly természetes, és igazán szerető. Ezért szerettem ott lenni, ezért vágytam oda, a közelébe.

Úgy érzem, hogy még egyszer írnom kell legközelebbi barátaimról, páromról egy pár szót, hiszen nélkülük sehol sem lennék, vagyis itt és most, a teljes megelégedettség állapotában. Bátorítottak, lökdöstek, szerettek, megöleltek, osztoztak fájdalmamban, elviseltek, velem örültek és velem sírtak, voltak. És még mindig vannak. Meghajolok előttük, mélyen, teljes alázattal.

Mindenki képes rá, hogy megtalálja, azt ami nekem sikerült. És tényleg senki sem több senkinél, senki, senki. Többet most nem is mondok. 

„Megpillantottam az igazságot. Ám nem úgy,

mintha én találtam volna fel a saját elmémmel.

Láttam, LÁTTAM, és eleven képe

mindörökre betöltötte a lelkemet…

Egy nap alatt, egy óra alatt azonnal helyre

lehet hozni mindent. A legfőbb dolog szeretni.”

Dosztojevszkij