Egy hanganyagot osztok meg Veletek az elme és ego hatalmáról, hasznos lehet.
https://www.youtube.com/watch?v=UHsZEi4obzw&feature=related
Áramlás II.- kiegészítés
2012.05.30. 16:12A minap írtam az áramlásról és eszembe jutott még valami, amit ehhez a témához feltétlenül el szeretnék mondani.
Hogy mi is a különbség az áramlás és a sodródás között? Erről nem beszéltem.
Hisz lehet csak sodródni is, amivel azt hisszük, hogy az az áramlás. Ez olyan, mintha ülnénk a szobában, nem tennénk semmit, pedig már éhesek vagyunk és várnánk a sült galambot a szánkba. És nem jön, és csodálkozva tapasztaljuk, hogy éhen halunk. Ez sodródás és semmittevés, bár látszólag csak vagyunk, adjuk magunkat. Látszólag. Mert letagadjuk, hogy ennénk.
Ha áramolsz, az olyan természetes. Éhes vagy eszel, szomjas vagy iszol. Ha belőled fakadóan valamit szeretnél megcsinálni, akkor tedd, nem kell várnod. A lényeg, hogy az tedd, ami vagy, amit úgy érzel, hogy önmagadból fakad. Nem más miatt, magad miatt. Aztán persze, ha falakba ütközöl, akkor ne csüggedj, fogadd el, majd lesz olyan helyzet, ahol Veled egyezik minden.
A sodródásban nincs cselekvés, ott olyan feladás van, olyan vagy mint egy darab fa, élettelen. Sodródsz, ütődsz, sérülsz.
Az áramlás során Te úszol, lendületes vagy, élsz. Úgy élsz, ami belőled fakad, nem gátolod azt. Együtt áramolsz magaddal, félelem nélkül, bizalommal. Hát valami ilyesmi.
Címkék: élet szabadság bátorság víz bizalom tudatosság áramlás
Egy dal
2012.05.28. 09:25Szeretettel osztom meg ezt a dalt Veled, számomra mindig nagy élmény, ha hallgatom. Szép, csendes, lélekemelő ünnepet mára!
https://www.youtube.com/watch?v=ohmggr8HAIE
Szövege:
Aki valójában vagy
Lehet -e, hogy több ez az élet
amit "enyém"-nek nevezünk,
mint egy utazás a téren át
vagy egy történetecske?
Több-e az élet
mint amit a test érez?
Mint amit az elme ki tud következtetni
a megtapasztaltakból?
Vajon mi, akik lélegzetvétellel kezdjük,
függünk -e a formától,
és végünk ér -e a halállal?
Vesd le magadról e szerepeket és neveket,
és nevezd meg nekem azt ami visszamarad.
Az aki valójában vagy,
aki valójában Vagy
Azzal mérjük a sikert
amit felhalmozunk,
vagy a kötődésekkel amiket kialakítunk,
vagy a tettekkel amiket megteszünk.
Ám ezek is tovatűnnek,
bárhogy is próbálunk
a formához ragaszkodni.
A forma el fog pusztulni.
De a forma -e táncában benne rejlik a lehetőség,
hogy meglássuk a még megszületetlent.
És az is, hogy eldobjuk ezt a lehetőséget,
és beleragadjunk annak eljátszásába
akinek magunkat gondoljuk,
akinek magunkat gondoljuk.
Ez az életed
véget érhet bármikor.
Hol a figyelmed?
Hol az imád?
Hol van a dalod?
Egy szerencsés életben
hangot hallasz amely arra hív,
hogy szabadulj ki leláncoltságod
és téves énképed köréből.
Hogy fölébredj az álomból,
és végre fölfedezd
lényed igazságát,
mielőtt a test meghal.
Hogy mielőtt lepereg az utolsó jelenet,
meglásd a vásznat amire az vetül.
Lásd azt mi lát engem és téged,
s akkor tudni fogod
hogy valójában ki vagy Te.
Hogy valójában ki vagy Te,
Hogy valójában Ki Vagy Te,
Hogy valójában Kik Vagyunk.
Címkék: ego élet fény boldogság forma szeretet felismerés lehetőség tudatosság tolle éberség kirtana szerencsés élet
Áramlás
2012.05.25. 10:22Áramlani, áradni, létezni, odaadottnak lenni. Nagyon egymásba simuló fogalmak. Összeköti őket egyrészt az a szeretet, amely a feltétel nélküli adást jelenti, másrészt összeköti egy mély alázat, amely egy félelem nélküli és bizalommal teli megadást jelent. Nem feladást, nem szolgaságot, hanem megadást és szolgálatot.
Ahogy a folyó, a víz áramlik medrében, adod magad a létnek. Könnyedén, örömmel, csendesen. Hasonlít ez ahhoz a „repüléshez, szárnyaláshoz”, melyet átélhetsz egyes önfeledt pillanatodban, egy tánc, egy nevetés vagy ölelkezés során.
A hömpölygő folyó, ha sziklával, akadállyal találkozik, elfogadja azt és megkeresi azt a rést és utat, ahol könnyedén tovább áramolhat, hisz medre, akár csak létünk, a folyamatos változások sodrában alakul.
Az áramláshoz a bátorságot és erőt, a bizalom teremti meg. A feltétel nélküli bizalom. Amikor kétség nélkül bízol és tudod, hogy minden jó, minden jó. Minden úgy jó, ahogy van.
Ha harcolsz, ha ellenállsz, ha megfeszíted, ha kényszerítesz, egy olyan energiaörvényt hozol létre, ami akadályoztatni fog a szabad áramlásban, a folyóban való könnyed úszásban. Fuldokolni fogsz, ahelyett hogy áramlanál.
Tudom, nem könnyű ezt magadévá tenni. Annyi reaktív minta és kondicionáltság ragadt ránk a hosszú életeink során, hogy nem megy ez mindig. Nem baj, ha nem. Biztos élted már meg, hogy amíg harcoltál valamiért, amíg nagyon akartad, nem ment. Amikor feladtad, egyszer csak elkezdett megvalósulni. Ennyi az egész. Megszűnt a görcsösséged és megnyugodtál és ez összhangba került a környezeteddel és elkezdtek „jól” alakulni a dolgok. Te csak ne aggódj, ne izgulj. Tedd magad rá az áramlásra nyugodtan, hisz a nyugalom, a harmónia által teremtett energia semmi „rosszat” nem szülhet.
Csendesülj el. Bízd magad a létre és áramolj. Jól fogod így érezni magad. Jól!
Címkék: élet lét bátorság szeretet energia víz folyó bizalom tudatosság elfogadás áradás létezés áramlás flow elköteleződés megadás odaadottság
"Álmodtam egy világot magamnak" Illúzió és "valóság"
2012.05.21. 09:00Ma reggel ez a sor került elém "csak úgy" és eszembe jutott, hogy ez az Edda-dal részlet volt a középiskolai osztályom idézete a tablón. Mindannyian álmodtunk magunknak akkor egy világot.
Nagyon bátornak éreztem magam akkor és úgy gondoltam bármire képes vagyok. Szép korszak és szép pillanat volt. Sokkal közelebb voltam akkor igazi önvalómhoz, mint utána közel 20 évig bármikor. Az idézet, amit írtam minden osztálytársamnak, a híres Hamlet idézet volt, hogy "Mindenek fölött légy hű magadhoz..." és úgy van vége, hogy "Áldásom benned ezt érlelje meg majd." Akkor még csak ösztönösen tettem magamévá.
Adtam ezt az idézetet akkor másoknak, de nekem szólt igazán. Eltelt sok idő és ezt az idézetet el is felejtettem. Teljesen. És az idézettel együtt mélyen elfelejtettem önmagamat is. Hozzá hasonlóan feledésbe merültem.
Így vagyunk ezzel szinte mindnyájan. Elfelejtkezünk önmagunkról, elfelejtkezünk igazi önvalónkról és éljük csaknem kába, öntudatlan életünket, szerepekbe merülve. Néha kitekintünk magunkból, majd visszamerülünk, úgy teszünk, mint egy strucc, nem akarunk szembesülni magunkkal, a körülöttünk lévő dolgokkal. Szunnyadunk tovább. Nem vagyunk mi ezért rosszak, csak így kényelmesebb, így szebb, jó aludni és jó álmodni tovább, hisz az nem fáj nagyon, csak egy kicsit. Szinte olyan, mintha kicsit mindig be lennénk drogozva, mert így könnyebb elviselni, hogy nem a saját életünket éljük.
Bár az első ébredes nagyon fájdalmas lehet, mert ilyenkor sérül az önképünk, de jó, ha elkövetkezik. Én hálás vagyok, hogy nekem volt annyira rossz az életem, hogy elkövetkezett ez a pillanat. Kitekintettem akkor a környezetemre és nagyon nem erről álmodtam anno az Edda dalt dúdolva. Egy boldog életet álmodtam és helyette szembesülnöm kellett többszörös kudarcaim eredményével és egy megtört, szinte élettelen lénnyel, aki abban a pillanatban voltam.
Ezért figyelj oda ezekre a kitekintő pillanatokra az életedben, mert ezek lehetőségek arra, hogy észrevedd, hogy azt az életet éled-e, amely igazán Te vagy. Hű vagy-e önmagadhoz, vagy csak sodródsz és kábán teszed,azt amit a környezeted megkíván Tőled. És ha ebben a pillantban észreveszed, hogy Te nem az vagy, amit éppen "élsz", akkor érdemes előszedni a bárorságod és változtatni. Sosincs késő. Ezt és minden életet azért kapsz, hogy lehetőseged legyen megtalálni önmagad, az aki valójában ott belül vagy. És ha ez egyszer csak sikerül, eltölt egy derű és nyugodt érzés, és onnantól már Te irányítod az életed a szerint, aki Te vagy igazán. Csak amellett kell elköteleződnöd, hogy nem szeretnél már többet szenvedni és a többi jön magától. Bizz abban, hogy mindig jobb lesz.
Mert ahogy megérlelődött bennem a fenti idézet, saját magamban született meg az a felismerés, amit Shakespeare mondott, hogy mindenek fölött magunkhoz kell hűnek lennünk életünk során és akkor semmi baj nem lesz. Akkor jól fogod érezni magad, nagyon jól.
Álmodni. Néha jó! Igen, néha jó egy kicsit becsapni magunkat, jól esik álmodozni, de lehetőleg csak akkor tegyük, ha tudatában vagyunk ennek a kis csalásnak. Mert ha álmodozunk, akkor a jövőben járunk és bár az olyan édes reménnyel tölt el minket, de nem engedi, hogy a jelent éljük. Közben nem vesszük észre a jelen pillanat csodáját, nem vagyunk éberek. Ha ezt sokszor tesszük, akkor nem is élünk, csak egy illúzió világban járunk, aminek semmi köze a valósághoz.
Így aztán én azt mondom, hogy álmodozás helyett, élj! Éld meg az adott pillanatokat, éld meg önmagad és örülj az életnek. A jövő majd eljön, ne aggódj és ha bízol, akkor ahogy Osho is mondja, a mindenség leereszkedik Rád és támogat Téged. Nem kell harcolnod.
Aztán persze lehet mélyebbre menni, hogy mi is az a "valóság". Lehet, hogy ez a földi élet maga is csak egy álom. Ki tudja ezt? Mindenesetre, itt a földin síkon, ebben az tér-idő dimenzióban elég, ha elkezdünk arra törekedni, hogy jelen legyünk az életünkben, vegyük észre és ne hagyjuk elménket uralkodni rajtunk és ahogy Eckhart Tolle mondja, gyakoroljuk az időnélküliséget, ereszkedjünk bele a mostba és élvezzük. Ugyanis minden állapotunk rajtunk múlik, akár tetszik, akár nem. Akkor meg miért ne élveznénk az életet?
Címkék: illúzió világ valóság lehetőség jelen tudatosság lépés osho elme jelenlét álmodni tolle tudattalanság
Egy kezdeményezés támogatása
2012.05.19. 21:15Örömmel támogatom az alábbi kezdeményezést, ezért megosztom Veletek is.
http://www.korszakvaltok.hu/meditacios-szoba/
Címkék: világ meditáció szeretet felelősség lehetőség teljesség spirituális
Kitörni a szenvedésből
2012.05.17. 09:49Visszatekintve elmúlt életemre és látva környezetem egy részét, azt látom, hogy nagyon sokat szenvedünk. És úgy tűnik, hogy egy ideig észre sem vesszük. Pörgünk-pörgünk magunk körül, lefuttatjuk ugyanazokat a gondolatokat, sémákat, újra és újra. Hosszú éveken át, sőt van aki egész életén át nem tud kitörni ebből a csapdából.
Megkérdeztem valakit a minap, hogy Te szeretsz szenvedni? - hisz láttam, hogy mindig új és új szenvedésben van, mindig keres valami aktuális okot, ügyet arra, hogy ne érezze jól magát. Az volt a válasza, hogy nem szeret, hanem inkább megszokta. Első meglepődésem után rájöttem, hogy igen, ez a probléma. Hogy már annyira az életünkhöz tartozik, hogy már megszoktuk.
De hogyan törjünk ki a szenvedésből? Az már jó, ha valaki felismeri, hogy szenved, majd azt, hogy ezt már megszokta. És, ha megvan benne az a belső igény és elköteleződés, hogy már nem szeretne tovább szenvedni, akkor elkezdi egy olyan erő irányítani, aminek az lesz a hajtóereje, hogy ne szenvedjen tovább.
Ez a hajtóerő lesz a keresésének a motorja, és ez a motor fogja mindig oda vezetni, ahová éppen neki szükséges lesz. Egy új információ, egy találkozás valakivel, egy könyv stb..
Ezt a keresést, ami akár fájdalmakkal, keservekkel fog járni, addig kell csinálni, amíg csak csíráját is találod magadban a szenvedésnek. Meg kell kérdezni magadtól, hogy jó, jó, már elég jól alakulnak a dolgaim, de szenvedek még időnként, van még bennem szenvedés? Saját tapasztalatomból kiindulva modom ezt, hisz az elmúlt közel 4 évem már egyre jobban alakult, de még volt benne bőven szenvedés is. Hiába volt egyre jobb az életem, egyre több öröm ért, egyre nagyobb nyugalmam volt, de még voltak szenvedéseim is. És ilyenkor megállapítottam magamban, hogy jó-jó, jól alakulnak a dolgok, de még mindig szenvedek. És mindig az az igény hajtott előre, hogy ne legyen bennem több szenvedés.
És most felmerülhet benned az a kérdés, hogy van olyan, hogy nem szevedünk tovább? Igen, van! Bizony elérhető ez az állapot, még ha nem is hiszel most ebben. Nem is hinned, csak elköteleződnöd érdemes, mert megéri.
A szenvedés kizárólag csak rajtunk múlik, kizárólag mi okozzuk magunknak. Azt hisszük, hogy a külvilág a hibás, a külvilág eseményei okozzák szenvedéseinket, de ez nem igaz. Kizárólag mi okozzuk saját magunknak! A gondoltainak által, az elménk uralma által. Azonosulunk gondolatainkkal és saját magunkat visszük bele újra és újra a szenvedés gyötrő világába. (Erről már megosztottam veletek egy videót és most újra megteszem, mert ez nagyon sokat segíthet Neked. https://www.youtube.com/watch?v=EdrnYFhAsUQ)
Nem baj, ha ezt nem hiszed el nekem. Csak egy dolog lenne a fontos, hogy szeresd magad annyira, hogy ne akarj szenvedni, szeresd magad annyira, hogy akarj változni, szeresd magad annyira, hogy vágyj arra, hogy jól érezd magad a bőrödben és hogy megtaláld önmagad. Szeresd magad! Ha szereted, meg lesz benned az az igény, ne okozz magadnak szenvedést és megszületik benned az elköteleződés. Onnan pedig már hajt tovább előre ez a belső erő, ami elvisz Téged a szenvedés nélküli állapotba. Egyszer biztosan, ebben bízhatsz! Indulj hát! Megéri!
Címkék: keresés kezdet szabadság szenvedés alapok elköteleződés elindulás
Megbocsátás
2012.05.09. 09:08A magazinban megjelent új cikkem a megbocsátásról szól. Hálás téma. Igazából, ha jól élsz, ha már megtaláltad önmagad, erre már semmi szükség, hisz már nem fogsz haragudni senkire, mert nem azonosulsz más emberek gondolataival, cselekedeteivel, nem hatnak Rád. Ha nem haragszol, nincs mit megbocsátani. De addig is, amíg megtalálod igazi önvalód, segítségedre lehet egy más nézőpont, más, amit eddig megszoktál. Igazából csak figyelned kell magad, az mindenre elég lesz.
Megbocsátás
Ez valahogy nagyon nehezen megy nekünk. Megbocsátani. Na, nem azért, mert a „bocsánat” kimondása olyan nagydolog lenne, bár valakinek az sem könnyű, hanem azért, mert nagyon sokszor nem őszinte vagy nem valós. Még az is lehet, hogy aki kimondja, akkor őszintén gondolja és még úgy is érzi, de aztán mégsem sikerül. Mintha maradna valami bennünk. Nehezen megy ez nekünk. De miért van ez így?
Mert nem engedjük el a múltat. Megbocsátunk a jelenben, aztán egyszer csak megint elkezdünk erről gondolkodni, visszaemlékezünk arra a múltban történt bántó, rossz eseményre és hopp megjelenik mellette az a rossz érzés, és vagy dühösek leszünk vagy fájdalom tölt el minket. Ez a baj! Dédelgetjük magunkban a múlt emlékeit. Nem zárjuk le magunkban. És bizony ezzel sok rossz pillanatot szerzünk magunknak és a környezetünknek is. De nem vagyunk ezért hibásak, hisz csak nem tudjuk, hogy mi zajlik le ilyenkor bennünk.
Mit tehetünk? Nagy szavak helyett, most megpróbálok Nektek gyakorlati oldalról segíteni, nemcsak azt mondani, hogy ne élj a múltban, élj a jelenben, ami igaz is, csak azt, hogy hogyan tedd, az nem megy.
Ha lépésről-lépésre megvizsgálunk egy ilyen rossz érzést okozó pillanatot, akkor segíthetünk magunkon. Vegyünk egy konkrét példát. Ülök otthon és elkezdek gondolkozni azon, hogy a múltban valaki mit mondott, vagy mit csinált velem. Mondjuk, valami nagyon csúnyát mondott rám egy jó barátom, egy évvel ezelőtt és ráadásul azzal mások előtt még meg is szégyenített. Ez nagyon fájt nekem akkor, mert szerettem őt és nem gondoltam soha, hogy ilyet tesz velem. Fájt, mert nagyon csalódtam. Sírtam is hazafelé. Most, amikor éppen ezen gondolkozom, újra beleélem magam abba a régi pillanatba és emellé a gondolat mellé jelenik meg bennem az a fájdalom-érzés, ami akkor ért és még akár könnyezni is elkezdek, sírok. Most! Újra! És itt van a segítség kulcsa. Figyelj! Egy gondolattal azonosulok, ami a múltban történt és a gondolttal megérkezett hozzám az azt kísérő érzelem, fájdalom is. Ezt hívja Echkart Tolle: fájdalomtestnek. Ezt az érzelmet.
Ilyen fájdalomteste mindannyiunknak van. Jön egy gondolat a múltból, azonosulunk vele, mintha most történne és jön vele egy érzés, amivel szintén azonosulunk. Ilyen gondolatot kísérő érzelem sok lehet bennünk, azaz nagy fájdalomtestünk is lehet. Mit tegyünk? Egy dolgot tehetünk minden ilyen pillanatban. Figyeljünk ezekre a pillanatokra, vegyük észre, amikor ilyet teszünk. Épp a megtörténés pillanatában, „ez nagyon fontos!”, a megtörténés pillanatában. Ha abban a pillanatban résen vagyunk, észrevesszük, rájövünk, hogy ez régen történt, nem most, miért kellene ezért most nekünk sírni. Nem most bántottak minket meg, hanem a múltban. Akkor miért sírunk most? Most ülünk otthon, nem történt semmi rossz velünk, csak hagytuk, hogy egy gondolatunk és az azt kísérő érzelmünk leteperjen minket. Ezekben a pillanatokban kell igazán észrevennünk, hogy nem vagyunk jelen. Meg is kérdezhetjük magunktól, hogy jelen vagyok én? Itt és most? Hát bizony nem. A múltban járunk, hagytuk, hogy egy illúzió rabjai legyünk. Csak ez történt, nem más! Ennek a mai sírásnak semmi köze a jelen valóságához. Csak becsaptuk magunkat. Gondolkodj el ezen, légy őszinte magadhoz és utána lehet ezt gyakorolni. Egyre jobb lesz!
A másik, hogy érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy az, aki megbántott minket, aki akkor „hibázott”, akkor abban a régi pillanatban épp annyira volt képes és Ő egyáltalán nem bűnös. Ne haragudjunk rá, hisz bárkivel előfordul, hogy „hibát” vét. Bárkivel, velünk is. Csupán csak tudattalan volt. Miért is haragudnánk rá? Bocsássunk meg neki!
Úgy gondolom, érdemes lezárni a múltat. Ha másként nem megy, szedjük még elő utoljára ezeket a fájó emlékeket, sírjuk ki magunkat, mert lehet, hogy akkor elfojtottuk azt az érzelmet és utána tekintsünk rájuk olyan gyakorlati szemmel, ahogy leírtam és búcsúzzunk el tőlük. Ne tartogassuk őket, hisz így saját magunknak okozunk velük rossz érzéseket, fájdalmakat, akár betegséget is.
A megbocsátás, ha sikerül, felszabadít minket. Megpillanthatjuk általa a jelen pillanat varázsát, elengedhetünk általa számos bennünk ragadt illúziót és szabadabbak lehetünk. Érdemes ezen dolgoznunk, csak rajtunk múlik!
"A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be."
Eckhart Tolle
Címkék: érzelem boldogság figyelem tudatosság elengedni megbocsátás jelenlét éberség áldozatidentitás
Napi ego - "spirituális" ego
2012.05.08. 09:41Egy nagyon kedves barátom és tanítóm mondta nekem, hogy vigyázni kell, hogy bele ne csússzunk a spirituális egóba. És mennyire igaza van! Ezt a figyelmeztetést értettem akkor is, de a hozzá kapcsolódó tapasztalat szép lassan érekezett meg.
Mit is jelent ez? Ahogy haladsz az utadon, szép lassan épülnek bele bensődbe az információk, melyből lassan igazi, saját megtapasztalások, felismerések lesznek. És akkor örülsz, mosolyogsz, hogy de jó, ez megvan, sikerült, ez már bennem van.
De! Nem nehéz beleesni abba a csapdába, hogy Te ettől a megtapasztalástól azt hidd, hogy Te jobb és értékesebb vagy, mint a másik ember. Te ezt már tudod, ő még nem és valjuk be, kissé akár le is nézed azt a másik "szerencsétlen embert. Erre vigyázz! Szeresd őt, hisz Ő jó és értékes így is! Nem vagy jobb nála. Ha ezt hiszed, rögtön a spirituális ego csapdájában vagy, minden hiába!
És ha esetleg mélyebben szeretnéd ezt érteni, elég, ha a summa summarum című bejegyzésemet feleleveníted, az mélyre visz.
