A Moksa elixír egy magyar találmány. Két magyar orvos fejlesztette ki, hosszú évek alatt. Kerestek, kutattak, mert nem voltak megelégedve a hagyományos orvoslás eredményeivel. Sok-sok beteggel találkoztak, sok-sok beteggel beszélgettek, és szomorúan tapasztalták, hogy a hagyományos orvoslás csak egy felszínt kezel, csak a tünetet kezeli. Gyógyszerrel, fizikailag. Igen kevés, és átmeneti eredménnyel. Elégedetlenek voltak, elkezdtek keresni.

Keleten kerestek, az ősi orvoslásban, az ősi világba nyúltak vissza. Megismerték a Ji-king ősi tanításait. Hogy az ember fejlődése során 64 alapvető élethelyzetbe kerülhet, ezeket kell megoldania. Megismerkedtek a homeopatikus orvoslással, mindketten homeopata orvosok is.  

Ezen felül látták, hogy a természet önmagában harmonikus, önmagában tökéletes és hogy akár segítségére lehet az ember számára, aki már rég eltért a természetességtől. Már nem tudja, ki is valójában, nem ismeri önmagát, nem tudja, hogy mire van szüksége, mi jó neki. A természet megtalálja önmaga szükségleteit, ha az ember nem avatkozik bele a természet rendjébe, a természet „önmagában” virágzik és harmonikus, azaz boldog.

Ötvözve a Ji-king tanításait a homeopatikus orvoslással és a természet harmóniájával, megalkották a Moksa elixírt. A természetből (azon belül is a virágból, amely a növény megvilágosodott része) vett információkat tartalmazza ez az elixír és adja át az emberi szervezet számára, amely nagyon intelligens és képes beépíteni ezeket az információkat. Ezáltal segít Neked a gátjaid feloldásában, önmagad megtalálásában, szellemi fejlődésedben.

A moksa szó keleten azt jelenti: végső szabadság.

Mi is ez a végső szabadság? Sokat írtam erről mostanság. Amit keresünk és amit meg is találhatunk. A teljes megelégedettség állapota.

Napi tíz csepp segíthet. Nekem segített. Hálás vagyok érte!

arielsziv@gmail.com további információ és segítség: szabadelet.moksaelixir.hu

„Jól, csak a szívével lát az ember.” - Saint-Exupéry: A kis herceg

Az első lépések

Ahogy egy babának is, úgy érzem mindannyiunknak is az első lépés megtétele, az elindulás a legnehezebb. Olyat kell tenned, amit eddig nem tettél, lépsz valahová, amiről nem tudod hogy hová vezet. Nagyon félsz, mert ismeretlen, nagyon félsz, mert nem tudod mi lesz a következménye és lehet, hogy még a szíved is úgy dobog, hogy alig kapsz levegőt. Az első lépés megtételéhez nagy bátorság kell! De vajon megéri?

Az eddig megtett utamról, szüntelen keresésemről az előző blogom-ban olvashatsz. www.tudatosabbelet.blog.hu Egy pár szót írok róla.

A legfontosabb: a szüntelen keresés igénye. Ha szereted magad, ha szeretnéd jól érezni magad az életben, ha keresed a harmóniát és nem csak átmeneti jeleggel szeretnéd megélni, akkor addig kell keresnek, amíg meg nem találod. Mert megtalálható. Bízz ebben.

Elég, ha az érzéseidre hagyatkozol, de vigyázz ne csapd be magad. Tényleg figyelj oda az érzeteidre. Ha nem figyelsz, manipulálhatnak, "elvarázsolhatnak". Ha rossz érzésed van valahol, hagyd ott és menekülj. Gondolok itt arra, hogy ha elmész egy "tanítóhoz" és úgy érzed, hogy valami nem stimmel ott, akkor ne hagyd magad, ne menj többet, hagyd ott. Ha valami gyanus, ne csináld. Vigyázz magadra!

Senki nem tud Neked segíteni, csak megosztani tudja a tapasztalatát. Segíteni csak Te tudsz magadon, ha keresel, ha keresed az infókat és közben kutatsz magadban. Sikerülni fog!

Idézve Müller Pétert:

"Az iránytű bennünk van...Az iránytű pedig az igazságra való éhség és szomjúság. Jézus boldognak nevezi azokat, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők "kielégíttetnek".....Jézus azt mondja: zörgess, és megnyittatik az ajtó! Ne szűnj meg keresni, és találsz."

Amikor ezt az blogot létrehoztam, 2011. december 27-én, akkor még csak éreztem, hogy valami új fog eljönni az életemben.  Most, amikor el is kezdek írni, meg is valósult ez az újjászületés bennem - fel is kell ide írnom, 2012. január 5.-e reggele -, ami számomra egy csoda.

Elsősorban magamnak köszönhetem. Miért magamnak? Mert nagyon kiváncsi, nagyon kitartó kereső voltam és nem utolsó sorban bíztam magamban. Ami eddig a pontig elvezetett, az a szüntelen keresés volt magamban, ami abban fejeződött ki, hogy nem álltam le sose arról, hogy figyeljem magam. Volt amikor már kemény figyelmeztetéseket kaptam, például egy komoly betegséget, de rengeteg jelet (bíztatót is), sok-sok-sok tükröt. Persze ezeket a jeleket mindenki megkapta, megkapja, de én addig néztem bele, addig kutattam, amíg nem éreztem, hogy igen ez az. "Talán ezt kell ebből látnom, vagy nem?" 

Elárulom, a legutolsó tükör volt a legkeményebb. Az egó és az elme tükre. Ebbe majd belepusztultam. Ebben a tükörben értek életem eddigi legnagyobb fájdalmai. Azok az emberek, akik ezt tükröt tartották a legközelebb álltak hozzám, ezért fájhatott ennyire. És nagyon kellett ez a mély fájdalom, sajnos e nékül nem tudtam volna olyan mélyre jutni magamban, így nagyon hálás vagyok, hogy megtörtént. Annyira fájt ez, hogy szó szerint feszített az egész mellkasom és úgy éreztem, hogy szétszakadok. De nagyon szerencsés vagyok, mert erős a "szívem" és kibírta. Azért tettem idézőjelbe a szívet, mert nem a fizikai szívem, amelyik dobog, amiről beszélek, hanem a legbensőbb mélységem az.

Most, amikor itt írogatok, érzem, hogy nem lehet szavakkal kifejezni azt a dolgot, érzést vagy fene tudja, hogy mi is az, ami most bennem van. Valahogy mindent másként látok. Talán úgy, amit egy Drága Tündér arcán láttam eddig, hogy mosolyog és olyan szeretet sugárzik belőle, ami már nem sajnál, csak szeret. És amikor ezt a mosolyt kaptam, sose jött belém az az érzés, hogy ez megjátszott és ál. Csak van és oly természetes, és igazán szerető. Ezért szerettem ott lenni, ezért vágytam oda, a közelébe.

Úgy érzem, hogy még egyszer írnom kell legközelebbi barátaimról, páromról egy pár szót, hiszen nélkülük sehol sem lennék, vagyis itt és most, a teljes megelégedettség állapotában. Bátorítottak, lökdöstek, szerettek, megöleltek, osztoztak fájdalmamban, elviseltek, velem örültek és velem sírtak, voltak. És még mindig vannak. Meghajolok előttük, mélyen, teljes alázattal.

Mindenki képes rá, hogy megtalálja, azt ami nekem sikerült. És tényleg senki sem több senkinél, senki, senki. Többet most nem is mondok. 

„Megpillantottam az igazságot. Ám nem úgy,

mintha én találtam volna fel a saját elmémmel.

Láttam, LÁTTAM, és eleven képe

mindörökre betöltötte a lelkemet…

Egy nap alatt, egy óra alatt azonnal helyre

lehet hozni mindent. A legfőbb dolog szeretni.”

Dosztojevszkij