Most jöttem rá, hogy adós vagyok a februári magazinba írt cikkemmel. Pótlom is. Érdekes volt, amikor megkaptam ezt a címet, először nem tudtam mit kezdjek vele, aztán írtam azt, ami eszembe jutott. Ez lett belőle.
A gyógyításról mindenek előtt önmagunk öngyógyító képessége jut eszembe. Mind fizikailag, mind lelkileg. „Betegségeink”, rossz állapotaink lelkünk, majd szervezetünk felborult egyensúlya miatt jönnek létre. Ezeket az egyensúlytalanságokat valamilyen érzelmi hatás okozza, melyet nem tudunk feldolgozni, elfojtjuk magunkban, így gyógyulásunk is saját lelki egyensúlyunk megteremtésétől függ. Persze a hagyományos orvoslás a tüneteket elég jól kezeli, de tartós gyógyulás, javulás csak a lelki egyensúly megteremtése által várható.
A távolság ebben az esetben számomra egyenlő az egyedülléttel. A távolság segíthet nekünk visszaállítani a megbomlott lelki harmóniát, gyógyító hatása lehet, hisz ilyenkor nem befolyásol minket senki. Ilyenkor épp elég megbirkóznunk egyéni vívódásainkkal, félelmeinkkel, elménk minduntalan hatalmával, kondicionáltságunkkal, korlátainkkal.
A gyógyító távolság így megadja annak a lehetőségét, hogy megteremtsük lelki egyensúlyunkat és akár felépüljünk betegségeinkből is. Mindenképpen jó lehetőség a befelé fordulásra, belsőnk vizsgálatára. Ezért, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, érdemes egy kicsit egyedül lennünk, hogy újra megtalálhassuk önmagunkat, lelki békénket, nyugalmunkat. Így gyógyítva lelkünket, testünket.
